Kiszáll a Lamborghini, mi lesz a Cadillac-kel, Sebringben az Aston Martin, variál a pilótákkal a Porsche
Összefoglaljuk az elmúlt napok legfontosabb híreit a WEC és a Le Mans 24h világából. Kiszáll legalább egy évre a Lamborghini. Sokan a Cadillac jövőjét találgatják azt követően, hogy hivatalossá vált, a márka indul a Forma-1-ben. A bemutatkozásra készülő Aston Martin Valkyrie-t pedig Sebringben is kipróbálták. Ja, és lehet, hogy a Porsche pilótafelállása nem is olyan lesz, mint elsőre látszott.
Reménytelen helyzetből jött vissza a Toyota, egyéni bajnok a #6 Porsche – nagy összefoglaló
Videó forrása: Eurosport
Miért tart szünetet a Lamborghini a WEC-ben?
A 2025-ös WEC-rajtlista nyilvánosságra hozásával egy időben a Lamborghini bejelentette, jövőre szünetet tart az Endurance Világbajnokságon, és sem a SC63 hypercarral, sem a Huracan GT3-mal nem áll rajthoz.
A márka közleménye szerint azért jutottak erre a döntésre, mert a WEC idén a korábbiakhoz képest megváltoztatta a szabályzatát, és 25-től minden gyártó számára előírja a két autó indítását.
"Az FIA WEC sportszabályzatában történt változás, amely 2025-től kötelezővé teszi a két autó indítását a Hypercar-kategóriában, megváltoztatja azokat a feltételeket, amelyek között a Lamborghini beszállt a bajnokságba, és ez így már nem illeszkedik a cég stratégiájába" - olvasható a közleményben.
Közérthetően fogalmazva: a Lamborghini jelenleg nem tud / akar annyi pénzt elkölteni a WEC-ben, amennyibe ez kerülne.
Ennek megértéséhez tudni kell, hogy bár az olasz gyártó a Volkswagen Csoporthoz tartozik, ez a projekt sokkal kisebb "cipőt visel", mint például a Porschéé.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/28/image-9028c9b8-1b7e-47a2-9850-f5879ee45bfa.jpeg)
Lamborghini SC63
Fotó: DPPI
"Sokban különbözünk a többi gyártótól, hiszen nagyon újak vagyunk a motorsport ezen területén. A Squadra Corse kevesebb mint 30 emberből áll. Korábban csak a GT3-at csináltuk, úgyhogy nekünk ez egy óriási lépés, és az ember nem nőhet akármekkorát egy hét alatt" - mondta Rouven Mohr a Lamborghini Squadra Corse megbízott vezetője az Autosportnak.
A márka visszalépéssel felszabaduló forrásokat a SC63 hypercar fejlesztésére szeretné fordítani, és a jövőben remélhetőleg visszatér majd a WEC-be.
Mi lesz a Cadillac sportautó-programjával a Forma-1-es bejelentés után?
Hétfőn hivatalossá vált, hogy a Cadillac 2026-ban beszáll a Forma-1-be, méghozzá teljes gyári csapatként, és idővel saját motort is épít.
A bejelentés híre aggodalmat keltett az endurance-rajongókban, akikben felmerült, az F1-es program várhatóan hatalmas költségei miatt veszélybe kerülhet a WEC és az IMSA projekt.
A MotorsportWeek megkereste a márka sajtóosztályát, ahol megnyugtató választ kapott.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/28/image-9fa91db6-8986-474d-9b9c-c85b244d63ad.jpeg)
Aston Martin Valkyrie AMR LMH (Fotó: IMSA / LAT Images / Brandon Badraoui)
Fotó: From Official Website
"Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy teljes szezont menjünk az IMSA-ban és a WEC-ben. A Forma-1 egy nagyszerű új elem lesz a palettánkon" - olvasható a márka válaszában.
A Cadillac V-Series.R hypercar homologizációja pont 2026-ban jár le, de a szabályrendszert 2029-ig meghosszabbították, így a márka valószínűleg újrahomologizáltatja majd az autót a következő periódusra.
Madárcsicsergés és V12 - Sebringben járt az Aston Martin Valkyrie
Folytatódik a jövő év februárjában Katarban bemutatkozó Aston Martin Valkyrie LMH felkészülési sorozata, az autó nemrég Sebringben, a legendás 12 órás verseny helyszínén járt.
Sebring olyan egyedi terhelést jelent az autók számára, hogy egy tesztnap ott kötelező, ha valaki nem akar kellemetlen meglepetéseket a versenyen.
A Heart of Racing csapat amúgy sem aprózza el a dolgot, a július végi első teszt óta 12.500 tesztkilométert tekertek bele az autóba - írja az Endurance24.
Hallgasd meg, hogyan keveredik a floridai madárcsicsergés és a V12-es motor üvöltő hangja.
Vezetőségi átalakítások a Cadillac-nél
Két top-vezető is távozik a Cadillac WEC-csapatától a 2024-es év végén, az egyiküket ráadásul az TV-nézők is jól ismerhetik, hiszen rendszeresen képrenyőre került.
Laura Wontrop Klauser volt mostanáig a GM Racing sportautó programjaiért felelős vezetője, így ő irányította a Cadillac mellett a Corvette projektet is.
Klauser viszont 2024 végén távozik a versenycsapattól, és a földi halandónak értelmezhetetlen Globális Hardver Rendszerek és Integráció Csapatához kerül csoportvezető mérnökként.
Szintén távozik a Corvette GT3-as programjának operatív vezetője, Christie Bagne, aki a nem kevésbé felfoghatatlan Vállalati Stratégiák csoporthoz igazol át mint vezető elemző.
Klauser helyét Keely Bosn veszi át, aki - lehal az agyunk ezektől a nagyvállalati szupertrendinevektől - eddig a Jövőbeni Technológiák és Mobilitás Tervező Menedzser volt a - most engedtük el - GM Competitor Intelligence, Technology and Mobility Planning osztályon.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/28/image-98220fbb-1030-4815-931c-b88379a6078b.jpeg)
Laura Wontrop Klauser
Fotó: DPPI
A Bagne pozíciójára érkező Jessica Dane pedig - van itt még - Motorsport Integrációs Menedzser volt a GM Motorsportnál.
Azon kívüli, hogy a földön fetrengve röhögünk ezeken a félelmetesen nagyvállalati neveken, érdemes megjegyezni pár apróságot.
A Cadillac tudatosan forgatja a motorsportban és a közúti projekteken dolgozó alkalmazottjai, meglátásuk szerint ugyanis a sportban szerzett tapasztalatok rendkívül hasznosak más területeken is.
Másrészt a GM továbbra is kitart amellett, hogy női vezetőkre bízza a két sportautós projektét.
Megérkezett a Le Mans 24 perc podcast
Erről beszéltünk a legutóbbi Le Mans Podcastben, úgyhogy várjuk nagyon a visszajelzéseket.
Terveink szerint a műsor hetente két alkalommal jelentkezne a klasszik LMP mellett, és a címe alapján annyit megígérhetünk, 24 percnél sosem lesz hosszabb.
A célunk, hogy azokhoz is eljussanak a WEC a Le Mans 24h hírei, akik nem szeretnek / akarnak / tudnak olvasni.
Légyszi kövessétek be a Youtube-csatornánkat, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy minél több ilyen podcastet készíthessünk. És mondjátok el a véleményeteket is, hogy ennél még jobbakat is.
Arthur Leclerc mesélt arról, mi a kihívás a Ferrari 499P hypercarban
A Ferrari F1-es pilótájának testvére Bahreinben vezette a 499P hypercart, és azóta is odáig van érte. Újságíróknak elmondta, az az álma, hogy megnyerje Le Mans-t, és arról is mesélt milyen kihívásokat rejt egy LMH-autó.
"A kis hibákért is nagyon megfizetsz egy Hypercarban. Elég csak két méterrel elvétened a féktávot, és vagy 10 méterrel szélesebben fogsz fordulni. Az autó nehéz, és ezért megfizetsz. Nagy kihívás vezetni ezt az autót."
A Ferrari már bejelentette, hogy 2025-ben is változatlan felállással megy a WEC-ben, így Leclerc legkorábban a rákövetkező szezonban kaphat lehetőséget.
via Sportscar365
A 2023-as Forma-2-es bajnok Theo Pourchaire szerint van fantázia a Peugeot 9X8-ban.
A francia versenyző Bahreinben tesztelte az autót, és utána beszélt erről az Endurance-Infónak.
Elmondta, a zárt karosszéria más élmény, de nem érezte hatalmas különbségnek. Elmesélte, hogy a teszten a 2013-as Le Mans-győztes Loic Duval segített neki sokat.
Végül azt is elárulta, ez nem csak egy hobbilátogatás volt, szívesen versenyezne az Endurance Világbajnokságon, és örömmel lenne a Peugeot tartalékversenyzője is, de csak akkor, ha mellette tud valahol versenyezni.
A francia márka korábbi tartalékpilótája, Malthe Jakobsen az ELMS-ben kapott lehetőséget, és némi Peugeot hátszéllel ez talán Pourchaire számára is opció lenne.
FRISSÍTÉS: azóta már be is jelentették, hogy Theo Pourchaire lesz a Peugeot új teszt- és tartalékpilótája.
via: Endurance-Info
Itt az új Meet the Legends epizód a Porschéről
Folytatódik az Endurance Világbajnokság sorozata, amely a gyártókat mutatja be. A legfrissebb részben a Porsche a téma.
Valójában hány versenyzővel indul jövőre a WEC-ben a Penske Porsche?
Hivatalosan természetesen kettővel, legalábbis ennyit neveztek a 2025-ös szezonra. De a futamok nagy részén tényleg csak két pilóta osztozik majd az autókon?
Úgy tűnik, nem.
Azt már korábban leszögezték, hogy a hosszabb versenyekre (Katar, Le Mans, Bahrein) mindig hoznak majd beugró embert az IMSA-ból, az #5-be Matheu Jaminet-t, a #6-ba Matt Campbellt, de úgy tűnik, más futamokon is bővülhet a létszám.
Urs Kuratle, az Porsche LMDh-igazgatója a Sportscar365-nek elmondta, még zajlanak az egyeztetések a versenyzőkkel, de simán lehet, hogy a fizikálisan megterhelőbb hatórás versenyeken is három pilótával indulnak majd.
Konkrétan Austint nevezte meg a szokásos forróságra utalva, de a nagy páratartalom miatt akár Fuji is szóba jöhet.
Szóval elképzelhető, hogy a nyolcfutamos WEC-szezon során több versenyen indulnak majd három fővel, mint kettővel.
Megtehetik, hiszen az IMSA és a WEC csak egy ponton ütközik majd jövőre: Spa lesz egy hétvégén Laguna Secával. Az előny pedig egyértelmű: minél több időt ülnek a pilóták az autóban, annál jobb.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)