WEC-rajtlista 2025 – csapatok, márkák és versenyzők az Endurance-vb mezőnyében

November 18-án lezárult a nevezési időszak a WEC-ben, néhány nappal később pedig kiadták a hivatalos rajtlistát, amely hozott néhány váratlan fordulatot. A legnagyobb talán, hogy az eredetileg bejelentett létszámnövelés elmaradt, 40 helyett idén 36 autó vesz részt a teljes szezonban. Na nem mintha emiatt szégyenkezni kellene, a minőségről nem is beszélve.

Így ünnepelte a Toyota és a Porsche a WEC-bajnoki címet Bahreinben

Videó forrása: Eurosport

2024-hez képest egy egyel kevesebb autó nevezését fogadták el a Hypercar-kategóriában (18), az LMGT3 létszáma pedig változatlan maradt (18), így összességében nem nőtt, hanem egy autóval csökkent mezőny.
A várakozásoknak megfelelően sajnos a Lamborghini a kiszállás mellett döntött mind a két géposztályban, így jövőre nem csak az SC63 hypercart, de a Huracan EVO2 GT3-at sem látjuk majd a világbajnokságon.
A királykategóriában rajtuk kívül a még a 24-ben menet közben kiszálló Isotta Fraschini hiányzik, viszont érkezett a két Aston Martin Valkyrie, és az új szabályokat betartva a Cadillac is két autót indít.
A korábbi hírekkel ellentétben nem lesz egymásodik privát Porsche 963 a Protonnál, így a német márka autóinak száma ötről három fogy a Hertz Team JOTA távozása miatt.
Nincs ott a listán a WEC-be egy év kihagyás után visszavágyó Vanwall sem, a német sajtó értesülése szerint többek között azért, mert a Hyundai várható 2026-os érkezése miatt nem lett volna hosszabb távon biztosítva a helyük.
Az LMGT3-ban az érkező Mercedes-AMG GT3 veszi át a Lamborghini Huracan helyét (az Iron Lynxnél is), de ezen kívül is történnek változások, melyekről ilyen-olyan formában már beszámoltunk.
A japán SuperGT-re koncentráló D’Station Racing helyét a Racing Spirit of Léman veszi át az Aston Martin Vantage AMR üzemeltetésében, és változik a két porschés csapat is. A Manthey PureRxcing és a Manthey EMA helyére az Iron Dames és a Manthey 1st Phorm érkezik.
Az LMGT3-ban továbbra is szabály rögzíti a pilótahármas összetételét: minden csapat maximum egy profi (platina- vagy arany licenc) versenyzőt igazolhat, mellé pedig maximum egy ezüst-, és legalább egy bronz-licences társat kell nevezni.
A nevezés leadásakor a csapatok kötelesek megadni egy versenyzőt, de néhány esetben már a többi is megvan. Az új bejelentések érkezésével pedig folyamatosan frissítjük majd a táblázatot.

Néhány fontosabb link a WEC-szezon felhőtlen követéséhez:

A Facebookos cuccainkat ide sajnos nem tudjuk linkelni, de Lemanshirek.hu néven van Facebook oldal, csoport, sőt hírcsatorna is. Keressétek és használjátok!

HYPERCAR

CSAPATAUTÓVERSENYZŐ 1VERSENYZŐ 2VERSENYZŐ 3
#007 Aston Martin THOR TeamAston Martin ValkyrieHarry TincknellTom Gamble-
#009 Aston Martin THOR TeamAston Martin ValkyrieAles RiberasMarco Sörensen-
#5 Porsche Penske MotorsportPorsche 963 Julien AndlauerMichael Christensen-
#6 Porsche Penske MotorsportPorsche 963Laurens VanthoorKevin Estre-
#7 Toyota Gazoo RacingToyota GR010-HybridMike ConwayKamui KobayashiNyck de Vries
#8 Toyota Gazoo RacingToyota GR010-HybridSebastian BuemiBrendon HartleyRyo Hirakawa
#12 Cadillac Hertz Team JOTACadillac V-Series.RAlex LynnWill StevensNorman Nato
#15 BMW M Team WRTBMW M Hybrid V8Kevin MagnussenDries VanthoorRaffaele Marciello
#20 BMW M Team WRTBMW M Hybrid V8René RastRobin FrijnsSheldon van der Linde
#35 Alpine Endurance TeamAlpine A424Paul-Loup ChatinFerdinand HabsburgCharles Milesi
#36 Alpine Endurance TeamAlpine A424Mick SchumacherFred MakowieckiJules Gounon
#38 Cadillac Hertz Team JOTACadillac V-Series.REarl BamberJenson ButtonSébastien Bourdais
#50 Ferrari AF CorseFerrari 499PAntonio FuocoMiguel MolinaNicklas Nielsen
#51 Ferrari AF CorseFerrari 499PAlessandro Pier GuidiJames CaladoAntonio Giovinazzi
#83 AF CorseFerrari 499PYifei YePhil HansonRobert Kubica
#93 Peugeot TotalEnergiesPeugeot 9X8Jean Eric VergnePaul di RestaMikkel Jensen
#94 Peugeot TotalEnergiesPeugeot 9X8Stoffel VandoorneLoic DuvalMalthe Jakobsen
#99 Proton CompetitionPorsche 963Neel JaniNicolas VarroneNico Pino
* - a pilóták neveit már bejelentették, de a pontos felállás még nem ismert.

LMGT3

#10 Racing Spirit of LémanAston Martin VantageDerek DeBoer (B)Eduardo Barrichello (S)Valentin Hasse-Clot (G)
#21 Vista AF CorseFerrari 296Francois Heriau (B)Simon Mann (S)Alessio Rovera (P)
#27 Heart of RacingAston Martin VantageIan James (B)Zacharie Robichon (S)Mattia Drudi (P)
#31 Team WRTBMW M4Yasser Shahin (B)Timur Boguslavskiy (S)Augusto Farfus (P)
#33 TF SportCorvette Z06 GT3.RBen Keating (B)Jonny Edgar (S)Daniel Juncadella (P)
#46 Team WRTBMW M4Ahmad Al Harthy (B)Valentino Rossi (S)Kelvin van der Linde (P)
#54 Vista AF CorseFerrari 296Thomas Flohr (B)Francesco Castellacci (S)Davide Rigon (P)
#59 United AutosportMcLaren 720S EvoJames Cottingham (B)Sebastien Baud (S)Grégoire Saucy (G)
#60 Iron LynxMercedes-AMG GT3Claudio Schiavoni (B)Matteo Cressoni (S)Matteo Cairoli (P)
#61 Iron LynxMercedes-AMG GT3Christian Ried (B)Lin Hodenius (S)Maxime Martin (P)
#77 Proton CompetitionFord MustangBernardo Sousa (B)Ben Tuck (S)Ben Barker (G)
#78 Akkodis ASPLexus RC FArnold Robin (B)Finn Gehrsitz (S)Ben Barnicoat (G)
#81 TF SportCorvette Z06 GT3.RTom Van Rompuy (B)Rui Andrade (S)Charlie Eastwood (G)
#85 Iron DamesPorsche 911 GT3 RCélia Martin (B)Rahel Frey (S)Michelle Gatting (G)
#87 Akkodis ASPLexus RC FRăzvan Umbrărescu (B)Clemens Schmid (S)José Maria López (P)
#88 Proton CompetitionFord MustangStefano Gattuso (B)Giammarco Levorato (S)Dennis Olsen (P)
#92 Manthey 1st PhromPorsche 911 GT3 RRyan Hardwick (B)Riccardo Pera (S)Richard Lietz (P)
#95 United AutosportMcLaren 720S EvoDarren Leung (B)Sean Gelael (S)Marino Sato (G)
P, G, S, B - licenc-besorolás (platina, arany, ezüst, bronz)
* - a pilóták neveit már bejelentették, de a pontos felállás még nem ismert.

Ha még mindig olvasnál valamit a WEC-ről és Le Mans-ról:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés