250-nél eltalált egy kengurut – minden idők egyik legdurvább balesete Bathurstben
A hétvégén rendezték Ausztrália egyik legfontosabb hosszútávú versenyét, a Bathurst 12h-t. Akik jártak már az országban, gyakran mondják, sok váratlan és meglepő dolog vár ott a gyanútlan látogatókra, és ezt most a verseny is kétszeresen aláhúzta. Már a Mount Panorama is egy utánozhatatlan pálya, de ez a hétvége mindent felülmúlt.
Christopher Mies vérrel beterített Ford Mustangja
Fotó: From Official Website
A Bathurst 12h egyik különlegessége, hogy nem sokkal hajnalhasadás előtt rajtol, ami gyönyörű látványt szokott eredményezni. Így történhetett meg, hogy – talán hála Istennek – a világ nem sokat látott minden idők egyik legbizarrabb és legdurvább balesetéből, ami nem sokkal a start után történt.
Christopher Mies éppen 250 km/h-val száguldott a Conrod-egyenesben a HRT csapat Ford Mustangjával, amikor a vaksötétben egyszer csak elé ugrott egy kenguru. A háromszoros Nürburgring 24h és kétszeres Bathurst 12h győztes német pilóta elmondta, semmit sem látott az állatból, csak abban a pillanatban érzékelte, amikor neki csapódott, így teljesen tehetetlen volt.
Egy felnőtt kenguru súlya – fajtától függően – 50-80 kiló is lehet, és az ütközés durva károkat okozott az autóba; Mies viszont hála Istennek sértetlenül megúszta, bár lelkileg rettenetesen megrázta a dolog.
"Óriási ütközés volt, nagyon nagy tempónál, úgyhogy örülök, hogy most egyáltalán itt állhatok. Szerintem ez volt a Mustang GT3 első igazán nagy balesete, és boldog vagyok, hogy az autót ilyen biztonságosra építette a Ford Racing és a Multimatic. Köszönöm nekik!" – idézi Mies-t a Motorsport.
A vérfürdőt szerencsére nagyrészt eltakarta az éjszaka leple, de az autóról és Mies felszereléséről készült néhány kép megmutatta, nem lehetett szép a látvány. A német pilóta el is mondta, a tűzállója és a bukósisakja is használhatatlanná vált.
"Már mind a kukában van, nem lehet őket újra felvenni. Egyvalamit elmondhatok, egy kengurunak belülről nincs valami kellemes szaga" – mesélte Mies, aki hányt is, miután az arcát beterítette az állat vére.
Végül azt is elmesélte, hogy amikor elindult a Bathurst 12h-ra, a kisfia arra kérte, hozzon neki egy plüss kengurut.
"Ezek után nem fogok. Viszek neki egy koalát vagy egy wombatot, de kengurut biztosan nem."
A verseny után felmerült, hogy bár rendkívül látványos, mégis változtatni kellene a hajnal előtti rajtidőponton, mert állítólag ez a kenguruk egyik legaktívabb időszaka.
Nem ez volt az egyetlen nagy baleset az idei Bathurst 24h-n. Nézd meg a verseny rövid összefoglalóját:
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)