Cseh Sándor szövetségi kapitány szerint a munka gyümölcse a magyar válogatott négy közé jutása a szingapúri világbajnokságon

Cseh Sándor, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a fegyelmezett munka eredménye, hogy együttese 12-9-re legyőzte az olasz csapatot a szingapúri világbajnokság szombati negyeddöntőjében.

Spanyolország nyerte a női vízilabdatornát a párizsi olimpián

Videó forrása: Eurosport

"Az elmúlt hetek munkája, a felkészülési mérkőzések együttesen adták meg azt az önbizalmat, aminek köszönhetően egy nehéz összecsapáson, de aránylag magabiztosan diadalmaskodtunk" - nyilatkozott a vegyes zónában a szakvezető, aki megjegyezte, azt érezte előzetesen, hogy a harmadik negyedben "dobbanthatnak".
"Alapvetően a harmadik negyedek a legfontosabb, mi pedig éppen ekkor tudtunk rátenni egy lapáttal, összeállt a védekezésünk, a lövéseink pedig bementek, így jó volt a koreográfia. Nyilván nem volt örömjáték, de a lányok mindent beletettek, a lelküket és a játékukat is. Nagyon örülünk, hogy bejutottunk a négy közé."
A szakember szerint akárcsak a görögök ellen, ezúttal is erős volt mentálisan a gárda, és ehhez különösképpen fontos volt a címvédő amerikaiak elleni csütörtöki kétkapus edzés.
A szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére külön kitért a csapatkapitány Keszthelyi Ritára, aki kiváló játékkal és négy góllal járult hozzá a sikerhez.
"Ő mindig a hátára veszi a csapatot. Fontos, hogy a meccsek nagy részében ki tudja domborítani a maga erősségeit, ugyanakkor az egész csapat tud játszani. Egyértelmű, hogy amikor ő a vízben van, támadásban vagy védekezésben, az mentálisan és játéktudásban is pluszt ad a válogatottnak" - mondta Cseh Sándor.
A Spanyolországból hazatérő, a Ferencvároshoz szerződő Keszthelyi ugyan megköszönte a bókokat, de egyértelműen csapatsikerről beszélt.
"A csapatot illeti az érdem, mert szerintem mindenki ahova került védekezésben vagy támadásban, ott maximálisan teljesített. A védekezésünk nagyon jól összeállt, elöl pedig olyan pillanatokban tudtunk jó megoldást választani, amikor kellett. Végig hideg fejjel játszottunk, ami elképesztően fontos lesz a következő mérkőzésen is" - fogalmazott a tizedik világbajnokságán szereplő klasszis.
"Talán emberelőnyben kicsit rajtunk volt egyfajta negyeddöntős stressz, nem voltunk elég vagányak létszámfölényben, de remélem, ettől a puttonytól most megszabadulunk" - tette hozzá.
picture

Keszthelyi Rita szenzációsan játszott az Olaszország elleni vb-negyeddöntőben. (fotó: Derencsényi István/World Aquatics)

Fotó: Other Agency

Keszthelyihez hasonlóan fontos gólokat szerzett Garda Krisztina, aki három napja ünnepelte 31. születésnapját.
"Kemény meccsre számítottunk, az is lett, mindig brusztos összecsapásokat vívunk az olaszokkal. A meccs alatt nem az eredménnyel foglalkoztunk, hanem minden egyes támadásra és védekezésre külön koncentráltunk" - mondta a válogatott játékos, majd leszögezte, a folytatásban is leginkább magukkal foglalkoznak.
A magyar válogatott a hétfői elődöntőben az olimpiai bajnok spanyol és az Európa-bajnok holland válogatott összecsapásának győztesével találkozik, a mérkőzést közép-európai idő szerint 15.35-től rendezik.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés