A vb csoportrangadóján három negyedig szinte minden stimmelt, de a spanyolok óriásit hajrázva legyőzték Csoma Kristófékat
Vizes vb - A magyar válogatott 10-9-es vereséget szenvedett az Európa-bajnok spanyol csapattól a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján, a csoportküzdelmek szerdai zárófordulójában, így másodikként jutott tovább. Varga Zsolt együttesének - amely a negyedik negyedet 5-1-re vesztette el - így játszania kell a negyeddöntőbe jutásért.
A jobban játszó spanyolok legyőzték a férfi vízilabda-válogatottat Párizsban
Videó forrása: Eurosport
A magyar válogatott az 1998-as perthi-i döntő óta először kapott ki a spanyoloktól világbajnokságon, pénteken a román csapat lesz az ellenfél.
Mivel továbbra sem épült fel teljesen betegségéből, Varga Zsolt szövetségi kapitány a harmadik csoportmérkőzésre is nélkülözni volt kénytelen Vigvári Vendelt, aki a japánok elleni összecsapást is kihagyta. A csapatnak számos drukker mellett a helyszínen szorított a világbajnoki rajtra készülő magyar szinkronúszó-válogatott is.
Vigvári Vendel testvére, a spanyol Barcelonetánál légióskodó Vince rögtön az első magyar fórt gólra váltotta, korábbi csapattársa, a következő szezonban a Pro Reccót erősítő Alvaro Granados akcióból válaszolt. A rivális ugyancsak értékesítette első emberelőnyét, majd a másik oldalon Vismeg Zsombor gyönyörűen mozgott el emberéről, de befejezésébe hiba csúszott. Ez azonban nem vette el a fiatal ferencvárosi játékos kedvét, a következő támadásból ugyanis jóval nehezebb helyzetből lőtt óriási gólt. Ezt követően mindkét oldalon több lehetőség kimaradt. Csoma Kristóf hátrányban nagyot védett (2-2).
A második negyedet is Vigvári-gól vezette be, a kivédekezett emberhátrány után pedig a másik Barceloneta-játékos, Burián Gergely lőtt villámgyors csuklómozdulattal a hálóba. Csoma a kapuban mintha megbabonázta volna a spanyol lövőket, akik számos alkalommal, még ziccerből is tesztelték a kapufa teherbírását. Egy perccel a negyed vége előtt Fekete Gergő is megvillant, kegyetlen erővel lőtte a labdát a spanyol kapus feje fölé úgy, hogy a felső lécről vágódott be a labda. A spanyolok rossz sorozatát Gomilla Biel törte meg centerből, a nagyszünet előtti fórt pedig nem tudták kihasználni a magyarok (3-5).
Mindkét oldalon kihagyott emberelőnyökkel indult a harmadik felvonás, Angyal Dániel viszont a következő fórnál a falból kiemelkedve a hálóba húzta a labdát. A rivális ötméteresből szépített, aztán Vámos Márton a víz alól harcolva állította vissza a háromgólos különbséget. Az ellenfél fórját időkérés előzte meg, majd Biel Gomilla már harmadszor talált be közelről, de Angyal egy remek ejtéssel gyorsan válaszolt (5-8).
Ez történt korábban a vb-n:
- Vb-újonc gólszerzőt avatott a magyar válogatott, megvan a pólós fiúk második győzelme Szingapúrban
- Az ausztrálok kiütésével rajtolt a vb-n a férfi vízilabda-válogatott
A záró nyolc perc spanyol bombagóllal kezdődött, aztán a magyar csapatkapitány Manhercz Krisztián hasonlóan nagy találattal rögtön válaszolt. Granados révén újabb előnyt értékesítettek a spanyolok, de a túloldalon is jött az ítélet, Varga Zsolt pedig időt kért. A megbeszélés után viszont még lövés sem lett az akcióból, a spanyolok pedig lefordultak és ötöst kaptak, amelyet Granados belőtt, minimalizálva ezzel a különbséget. Elöl újabb magyar fór maradt ki, a 39 éves Felipe Perrone pedig az ellentámadásból egyenlített.
A magyarok érezhetően megzavarodtak, emberelőnyben megint csak az utolsó utáni pillanatban, rossz helyről lőtte el a labdát Manhercz, a spanyolok pedig, akik elkapták a ritmust, Granados révén fordítottak. Varga Zsolt teljesen jogosan időt kért. A fejek nem tisztultak ki, Manhercz és Vigvári is technikai hibát követett el, Nagy Ádám közeli húzása nyomán emberelőnyből a bal kapufán csattant a labda, majd a túloldalon Csoma védett.
Az utolsó magyar támadás végén Nagy Ádám kétszer is próbálkozhatott, de nem járt sikerrel.
Varga Zsolt szerint a rutin döntött a spanyolok javára a két csapat világbajnoki csoportmérkőzésén.
"Egy pillanatra sem gondoltam a mérkőzés folyamán, hogy ez már megvan. A spanyolok a korábbi egymás elleni mérkőzéseinken is megmutatták, hogy ezekben a helyzetekben is képesek rutinos, érett együttes benyomását kelteni. A miénk egy fiatalabb, rutintalanabb csapat, de már most sok fejlődést láttam, rengeteg volt a blokk és a jó labdaszerzés. Ez egy út, ilyen csatákon át fejlődnek a játékosok, minél több hasonló összecsapást játszunk, annál élesebb lesz a koncentráció" - nyilatkozott a szingapúri vegyes zónában a szövetségi kapitány.
Rámutatott, "kicsiben" hasonló történt, mint a BENU-kupán, amelyen a hajrában hat gólt szereztek a spanyolok.
"A végén görcsösebben kerestük a megoldásokat. Azon kell dolgozni, hogy ilyenkor maximálisan csapatként funkcionáljunk" - mondta.
Varga Zsolt kiemelte: ez a spanyol válogatott tíz éve együtt játszik.
"Van egy fejlődési íve egy csapatnak, ők is számtalan ilyen mérkőzést játszottak a múltban. Most annak kell örülnünk, ami jó volt, és azt kell vizualizálnunk, miképpen tudjuk ezt végigvinni" - fogalmazott a szakember.
Jansik Szilárd hangsúlyozta, hogy három negyeden keresztül kiválóan játszottak, erre kell építeniük a folytatásban, még akkor is, ha a negyedik játékrész borzasztóan sikerült.
"Hiába uraltuk a meccset, a végén kiengedtük a kezünkből. Fejben egyszerűen jobban bírták, nagyon bízom abban, hogy a döntőben találkozunk" - mondta a Ferencváros játékosa, aki szerint a záró nyolc percre kissé elfáradt a válogatott, a spanyolok pedig kockáztattak - olyan helyzetekből is lőttek, amelyekből korábban nem -, ez pedig bejött nekik.
Jansik elmondta még, bízik benne, hogy a románok elleni mérkőzésről - amely magyar idő szerint pénteken 11.35-kor kezdődik - magabiztosan lép majd tovább a gárda, amely a negyeddöntőben a címvédő horvátokkal csaphat össze.
Eredmények:
Férfi vízilabdatorna, csoportkör, 3. (utolsó) forduló:
B csoport:
- SPANYOLORSZÁG-Magyarország 10-9 (2-2, 1-3, 2-3, 5-1)
a magyar gólszerzők: Vigvári Vi., Angyal 2-2, Vismeg, Burián, Fekete, Vámos, Manhercz 1-1
korábban:
- JAPÁN-Ausztrália 12-11 (3-3, 3-2, 0-2, 6-4)
A csoport végeredménye:
1. Spanyolország 9 pont,
2. MAGYARORSZÁG 6,
3. Japán 3,
4. Ausztrália 0
2. MAGYARORSZÁG 6,
3. Japán 3,
4. Ausztrália 0
A csoport:
- Olaszország - Dél-afrikai Köztársaság 28-4 (6-1, 9-0, 8-1, 5-2)
- Szerbia-Románia 19-9 (5-1, 4-1, 5-3, 5-4)
A csoport végeredménye:
1. (negyeddöntős) Olaszország 8 pont,
2. Szerbia 7,
3. Románia 3,
4. Dél-afrikai Köztársaság 0
2. Szerbia 7,
3. Románia 3,
4. Dél-afrikai Köztársaság 0
D csoport:
- Horvátország-Görögország 10-9 (1-4, 4-2, 4-1, 1-2)
- Montenegró-Kína 13-8 (3-0, 2-2, 3-3, 5-3)
A csoport végeredménye:
1. (negyeddöntős) Horvátország 9,
2. Montenegró 6,
3. Görögország 3,
4. Kína 0
2. Montenegró 6,
3. Görögország 3,
4. Kína 0
C csoport:
- Egyesült Államok-Szingapúr 26-6 (4-0, 4-2, 10-2, 8-2)
- Brazília-Kanada 19-18 (2-6, 3-1, 4-3, 2-1, 8-7) - ötméteresekkel
A csoport végeredménye:
1. (negyeddöntős) Egyesült Államok 9,
2. Brazília 5,
3. Kanada 4,
4. Szingapúr 0
2. Brazília 5,
3. Kanada 4,
4. Szingapúr 0
(MTI)
Borítókép: Derencsényi István/World Aquatics
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)