Dominanciát várt csapatától Mihók társkapitány, nem tétovázást
Párizs 2024 - Mihók Attila társszövetségi kapitány szerint eljött az ideje annak, hogy magyar női vízilabda-válogatott játékosai eldöntsék, meg akarják-e nyerni a meccseket, vagy inkább az ellenfél hibáira várnak.
Női vízilabda-válogatottunk büntetőpárbajban maradt alul az ausztrálokkal szemben
Videó forrása: Eurosport
Mihók Attila szerint mindenkinek el kell döntenie, hogy győzni akar-e.
A szakember ezt a vegyes zónában mondta az ausztráloktól ötméteresekkel elszenvedett vereséget követően, amivel eldőlt, hogy a párizsi olimpián a csoport harmadik helyén végez a gárda, így a sorozatban negyedik ötkarikás sikerükre hajtó, világbajnok amerikaiakkal találkozik a nyolc között.
"Nekünk kellett volna dominálnunk, nem pedig abban bíznunk, hogy az ausztrálok majd mindent elrontanak. Sokkal agresszívabban rá kellett volna menni a falra, az első vagy második lövőhelyzeteket elvállalni, nem pedig kiadogatni még ilyenkor is a szélre. Hiába kaptuk meg a fórokat, akkor is hasonló volt a helyzet. Ha jó eredményt szeretnénk elérni ezen az olimpián, akkor mindenkinek el kell döntenie, hogy győzni akar, vagy azt, hogy az ellenfél elveszítse a meccset" - fogalmazott a szakember.
Hozzátette, legalább hat-nyolc olyan eset volt az ausztrálok elleni összecsapáson, amikor egy jó lövőhelyzetet adtak fel a játékosok.
"Persze, az amerikaiaknak nem lehet nekiugrani, ugyanakkor azt fel kell mérni, hogy ha van egy lehetőség, akkor azt el kell vállalni" - mondta Mihók Attila, aki az Egyesült Államok elleni negyeddöntőről is beszélt.
"Nyilván nem úgy terveztük, hogy az amerikaiakkal játszunk majd a negyeddöntőben, de az olimpián ha valaki érmet akar nyerni, annak valószínűleg találkoznia kell velük" - fűzte hozzá a tréner, aki a felkészülési időszak során tanítványaival két mérkőzést játszott a tengerentúlon, és egyszer nyert is.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/04/4018613.jpg)
A magyar kispad © Kovács Tamás
Fotó: MTI
"Mi természetesen szeretnénk ott lenni a négy között" - hangsúlyozta.
Gurisatti Gréta szerint főként emberelőnyben járt lassan a labda, és ahogyan a kapitány is kiemelte, rendre nem a legjobb megoldást választották a kapu előtt.
Hozzátette, már a találkozó előtt megbeszélték, hogy figyelni kell Alice Williamsre, aki azonban a meccs végén megszórta magát és az ausztrálok nyerő emberének bizonyult.
"Sokáig jól kontrolláltuk a legjobb góllövőiket, aztán a végén lemaradtunk egy-egy zavarással, ez a lány pedig kihasználta ezt. Nem azokra terheltük rá a lövőhelyzeteket, akik nem voltak olyan eredményesek" - mondta a magyar válogatott pólós.
"Van egy célunk, az, hogy ez nem így sikerült most, nem szabad, hogy zavart okozzon a fejekben. Nem ért még véget az olimpia, nem kell sírni vagy összeszakadni, mennünk kell tovább, ha a nehezebb úton is" - nyilatkozta Gurisatti, aki szerint nagyon jó, hogy Kaliforniában legyőzték az amerikai csapatot.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/04/4018619.jpg)
Mihók Attila és Gurisatti Gréta pacsija © Kovács Tamás
Fotó: MTI
"Nagyon jól ismerjük egymást és tudjuk, hogy ők a legapróbb hibát is megbüntetik, ezért végig százszázalékosan kell koncentrálnunk. Csúszni, mászni kell majd, ahogyan Dohában is a világbajnoki döntőn, erre kell készülnünk."
A magyar és az amerikai csapat útja sorozatban a negyedik világversenyen keresztezi egymást, a 2022-es budapesti és az idei dohai vb döntőjében, valamint a 2023-as fukuokai vb ötödik helyéért rendezett összecsapásán is az amerikaiak nyertek.
Forrás: MTI
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)