Szoros csatában kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott a horvátoktól
A magyar férfi vízilabda-válogatott 14-13-as vereséget szenvedett szerdán a horvát csapattól Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésen, Szegeden.
Ötméteresek döntöttek, lemaradt az éremről a magyar férfi vízilabda-válogatott
Videó forrása: Eurosport
A két csapat legutóbb nyáron, a szingapúri világbajnokság negyeddöntőjében találkozott egymással, ott a magyar válogatott lehengerlő játékkal 18-12-re nyert az akkor még címvédő, tavaly a párizsi olimpián ezüstérmes horvátok felett.
A magyar csapat egy hete játszotta első felkészülési mérkőzését, Párizsban a franciákat kiélezett összecsapáson ötméteresekkel győzte le. Varga Zsolt tanítványaira ezúttal az erőviszonyok alapján nehezebb feladat várt.
A szegedi összecsapást a vendégek kezdték jobban, jó százalékban használták ki helyzeteiket, hazai oldalon viszont a legnagyobb lehetőségek is kimaradtak (0-3). A magyar szövetségi kapitány időkéréssel próbált rendet tenni a fejekben, ami sikerült is, ugyanis az első szünet előtt egy gólra zárkózott fel együttese (3-4).
A második negyed már kiegyenlített küzdelmet hozott, a magyarok pedig a három gólt szerző csapatkapitány, az év legjobbjának választott Manhercz Krisztián vezérletével tartották a lépést, és közvetlenül a nagyszünet előtt Tátrai Dávid bombájával egyenlítettek (7-7).
A harmadik felvonásban újra nehéz helyzetbe hozta magát a magyar válogatott, a rivális ismét három góllal ellépett (10-13), köszönhetően elsősorban kiváló emberelőnyös játékának.
A záró nyolc perc elején kialakult a legnagyobb különbség (10-14). A magyarok kissé későn találták meg az ellenszert a horvátok emberelőnyös játékára. Bár sorozatban négy fórt is sikerült kivédekezniük, elöl egy darabig nem ment a góllövés, így végül nem maradt erejük és idejük az egyenlítésre.
A válogatott szombaton az olaszok ellen ugrik medencébe a budapesti Komjádi Uszodában.
Az Eb január 10-én rajtol Belgrádban, a magyarok a máltaiakkal, a franciákkal és a montenegróiakkal szerepelnek azonos csoportban.
Eredmény:
Magyarország-Horvátország 13-14 (3-4, 4-3, 3-6, 3-1)
a magyar csapat gólszerzői: Manhercz 4, Csacsovszky, Vigvári Vi., Tátrai 2-2, Batizi, Burián, Leinweber 1-1
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)