A magyar férfi vízilabda-válogatott legyőzte az U20-as csapatukat kiküldő horvátokat, négy közé jutottak a vk-döntőn
Vízilabda-vk - A magyar férfi válogatott 16-11-re nyert a horvát csapat ellen a Sydney-ben zajló világkupa szuperdöntő csütörtöki negyeddöntőjében. Varga Zsolt együttese szombaton a négy között a házigazda ausztrálokkal találkozik, akik nagy meglepetésre ötméterespárbajban búcsúztatták a spanyolokat.
A 2026-os Tour de France összes szakasza élőben, az elejétől a végéig csak az Eurosporton
Videó forrása: Eurosport
A találkozó érdekessége az volt, hogy a horvátok erre a tornára szinte teljes egészében az U20-as csapatukat küldték ki.
Álmosan kezdett a magyar csapat, a horvát fiatalok első három lövésükből betaláltak. Varga Zsolt tanítványai a negyed közepén kezdtek ébredezni és Fekete Gergő vezetésével kezdték meg a felzárkózást, majd ki is egyenlítettek.
- Női pólóválogatottunk egygólos vereséget szenvedett a spanyoloktól a vk-döntőn
- A férfi vízilabda-válogatott legyőzte a házigazdát az ausztráliai felkészülési tornán
A horvátok rendkívül bátran játszottak a folytatásban is, nem várt megoldásokkal próbálkoztak, méghozzá többször is sikeresen. Mindeközben a magyarok támadójátéka feljavult, és egygólos előnnyel fordulhattak.
A harmadik negyed a kapuba érkező Gyapjas Viktor nagy védésével és Vismeg Zsombor bombájával indult, a magyarok védekezése is jobb lett, aminek köszönhetően 13-10-es vezetéssel várhatták a záró nyolc percet.
Az utolsó felvonás közepére biztossá vált a magyar siker, a horvátok ezzel együtt is becsülettel küzdöttek a lefújásig.
Varga Zsolt értékelésében a magyar szövetség honlapjának elmondta: "sok tényező játszott közre abban, hogy a vártnál nehezebben indult a mérkőzés". Kiemelte: az előttük rendezett találkozó nagyon elhúzódott, ami "úgy fest, az idősebb csapatot valamelyest jobban kizökkentette". Hozzátette: arra viszont előre felhívta játékosai figyelmét, hogy a horvátokhoz hasonló fiatal együttes két fő fegyvere "a szemtelenség és a kockázatmentes lefordulások".
"Eleinte mind a kettő működött, a szemtelenség olyan értelemben, hogy úgy lőttek el labdákat, amivel nem kalkulálsz, felelősség nélkül, és úgy fordultak le, ahogy egy negyeddöntőn egyébként nem szoktál, mert nem akarsz kockáztatni védekezésben" - utalt az első negyedben történtekre a kapitány. Varga Zsolt szerint ahogy visszamelegedtek a mérkőzésbe, rendezni tudták a soraikat, a védekezésük pedig feszessé vált.
"Nyilván, ha az elejétől sikerül így játszani, akkor kevésbé alakult volna izgalmasan a meccs. A képlet mindig ugyanaz: ha az energiánk nagy részét a védekezésre fordítjuk, az adja meg a játék stabilitását, és akkor elöl is könnyebben jöhetnek a gólok. Ez adja azt a fajta nyugalmat, amivel komoly meccseket lehet nyerni" - nyilatkozta a szövetségi kapitány.
Eredmények:
Világkupa, szuperdöntő, férfiak, negyeddöntő:
- Magyarország-Horvátország 16-11 (5-5, 4-3, 4-2, 3-1)
gólszerzők: Fekete, Vigvári Ve. 4-4, Manhercz 3, Zalánki 2, Kovács P., Vismeg, Szalai 1-1, illetve Pavlic, Curkovic 2-2, Dragosevic, Brubnjak, Susic, Dobric, Toncinic, Dragas, Zilic 1-1
Korábban:
- Olaszország-Georgia 18-12 (4-2, 3-3, 6-3, 5-4)
- Görögország-Montenegró 14-13 (7-3, 2-3, 3-4, 2-3)
- Ausztrália-Spanyolország 23-21 (3-6, 6-5, 4-5, 5-2, 5-3) - ötméteresekkel.
A további program:
péntek:
az 5-8. helyért:
- Spanyolország-Horvátország 7.00
- Georgia-Montenegró 8.45
szombat:
- a 7. helyért: 7.00
- az 5. helyért: 8.45
elődöntő:
- Magyarország-Ausztrália 10.30
- Olaszország-Görögország 12.15
(MTI)
Borítókép: MVLSZ
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)