Szenvedve verte a románokat a magyar férfi pólóválogatott a nyolcaddöntőben, jöhetnek az olimpiai ezüstérmes horvátok
A magyar válogatott 15-11-re legyőzte a román csapatot a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának pénteki játéknapján, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. A jóval komolyabb játékerőt képviselő magyar csapat jól kezdte a meccset, de a folytatásban sok hibával játszott, így csak a zárónegyed utolsó néhány percéhez érkezve tudta biztossá tenni sikerét.
Ötméteresek döntöttek, lemaradt az éremről a magyar férfi vízilabda-válogatott
Videó forrása: Eurosport
Vigvári Vendel meggyógyult, és vissza is került a csapatba, amelyből ezúttal Jansik Szilárd kapott pihenőt, a kapuban pedig Mizsei Márton jutott bizonyítási lehetőséghez.
A magyarok szerdán három negyedig szinte tökéletesen játszottak a spanyolok ellen, az Európa-bajnok együttes azonban 5-1-re nyerte a zárójátékrészt, amivel fordított és megszerezte a csoport első helyét. Varga Zsolt tanítványainak így játszaniuk kellett a nyolc közé kerülésért. Ez mindössze harmadszor fordult elő a magyar válogatottal a rendszer 1991-es bevezetése óta.
Jól megjátszott magyar fór végén Vismeg Zsombor góljával indult a találkozó, majd Nagy Ákos a román kapust elsüllyesztve lőtte ki a jobb felső sarkot. Aztán Angyal Dániel tűpontos távoli lövésével már három gól volt a különbség. A románok sorozatban kapták az emberelőnyöket, szinte kizárólag ilyen játékhelyzetekből tudtak veszélyesek lenni - Andrei Neamtu három fórt lőtt be -, miközben a védekezésüket könnyedén törték fel a magyarok (6-2)
A második negyed közel fele pörgött le gól nélkül, amikor a románok zörgették meg a hálót. Fél perccel később azonban Burián lövését követően csak a képzeletbeli gólvonalon túlról ütötte ki a labdát a román kapus. Varga Zsolt sikeresen élt a challenge lehetőségével. A románok jól használták ki az emberelőnyöket, ennek köszönhetően kevesebb, mint egy perccel a nagyszünet előtt egy gólra zárkóztak fel. A magyaroknak szerencséjük volt, mert kihagyott helyzet után a román játékos azt hitte, vége a negyednek, ezért előtte a labdát, amely azonban így vissza került Nagy Ádámhoz, aki a hálóba lőtt.
Varga Zsolt rövid fejmosása után gyorsan két góllal indítottak a magyarok a fordulást követően, majd a román szövetségi kapitány Bogdan Rath is sikeresen kért ki egy visszanézését, ami után csapata ötméterest kapott és be is lőtte. Az újabb román gól után a magyar csapat kissé megzavarodott, a szövetségi kapitány időt is kért egy fór megjátszása előtt, de a figurába hiba csúszott. Az ellenfél ötméteresből zárkózhatott volna tovább, Mizsei azonban védte a büntetőt, elöl pedig Nagy Ádám már belőtte az előnyt. Román bombagólra Vismeg válaszolhatott volna közelről, de a román kapus hárított, ezúttal a VAR is ezt erősítette meg (11-9).
A záró nyolc perc elején Vismeg újabb közeli lövése már "bevánszorgott" kapuba, gyorsan jött azonban a válasz a túloldalon. A csapatkapitány Manhercz Krisztián harcolt ki egy kiállítást, majd ő maga értékesítette az ebből adódó lehetőséget. Román bombagólt magyar hiba követett, majd a kapuba érkező Csoma Kristóf védett egy nagyot. A lefordulást Kovács Péter fejezte be közelről, ekkor dőlt el igazából a találkozó (14-11), ráadásul Csoma még egy ötöst is védett. A 15-11-es végeredményt Vámos Márton állította be fórból.
Varga Zsolt együttese vasárnap a címvédő horvátok ellen ugrik medencébe a negyeddöntőben.
Férfi vízilabdatorna, a negyeddöntőbe jutásért:
Magyarország-Románia 15-11 (6-3, 2-3, 3-3, 4-2)
gólszerzők: Burián 3, Vismeg, Angyal, Nagy Ád., Kovács 2-2, Nagy Ák., Vigvári Ve., Manhercz, Vámos 1-1, illetve Georgescu 4, Neamtu 3, Gheorghe, Priotesa, Tepelus, Iudean 1-1
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)