Madaras Norbert MVLSZ-elnöki közbenjárására szurkolóbarát időpontokban lesznek a bajnoki elődöntők
Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke úgy döntött, hogy a szövetség saját hatáskörbe vonja a bajnoki elődöntők időpontjainak kijelölését a férfi és a női OB I-ben. Erre azért volt szükség, mert mind a négy párharc eredeti időpontja átfedésben volt egymással.
Táblás ház a Vasas-Savona Eurokupa-döntőben a Komjádi uszodában © Vasas Attila/Vasas
Fotó: From Official Website
Madaras Norbert intézkedett, mert nem működtek az automatizmusok a bajnoki elődöntők időpontjának meghatározásakor.
"Ha a versenykiírásban kötelező lenne egy időben rendezni a négy elődöntőt, biztosan nem sikerülne”
A Vasas-Savona Eurokupa-döntőre érkezve fogadott minket valaki ezzel a mondattal egy nevetés és kézfogás kíséretében.
Ahogy pénteken megjelent cikkünkben jeleztük, akkor még ott tartottunk, hogy május 3-án szinte egy idősávban lesz a négy bajnoki (két férfi, két női) elődöntő. Nos, vasárnap estére már nem itt tartottunk.
Történt, hogy a szombati éremátadás után félrehívott minket Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, és elmondta, hogy ő pénteken szembesült ezzel a helyzettel, és már intézkedett is.
Sok minden mást is mesélt, de azok a szövegek az "ezt se írd meg!"-felszólítás kíséretében hagyták el a Boss száját.
Vasárnap estére az MVLSZ honlapján a Műsor menüpontban már át is írták az elődöntők dátumait. Ezek szerint szerdán előbb 19 órától az OSC-Vasas, majd 20:45-től az FTC-Honvéd elődöntők jönnek. Tehát autóval, kerékpárral biztosan át lehet érni egyikről a másikra, még talán villamossal is - helikopterrel rendelkezők előnyben.
Az FTC-Eger és az UVSE-Dunaújváros női elődöntőkre az eredeti elképzelésekkel ellentétben csak másnap, csütörtökön kerül sor, időben a módosításoknak köszönhetően azok sem fedik egymást.
Örülünk, Vincent.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/05/01/3695976-75209448-2560-1440.jpg)
Madaras Norbert és Slobodan Nikić © Derencsényi István/MVLSZ
Fotó: Facebook
Ez lenne a normális ügymenet. Mármint az, hogy figyelnek arra az illetékesek, hogy ilyen ütközések lehetőleg ne forduljanak elő. Ez a sportág elemi érdeke. Már hogy az lenne, csak ezek szerint azok szerint nem az, akik ezt az egészet működtetik. A klubok a saját érdekeiket nézik, ami érthető, de a távlatokban való gondolkodást is tudnánk nekik ajánlani. Most a szövetség elnöke lépett közbe, ami azért abszurd.
Hétfőn reggel az alábbi nyilatkozat jelent meg az MVLSZ honlapján Madaras Norberttől:
"Pénteken, az elsőre kitűzött időpontokat megismerve kezdtem egyeztetni a klubokkal, miután jogos elvárás, hogy a legfontosabb mérkőzések ne ütközzenek, és megadjuk a lehetőséget a sportág híveinek, hogy akár élőben, akár streamen végig követhessék a legizgalmasabb pillanatokat.
A sportág iránt elkötelezett médiumok is joggal kritizálták az eredeti időpontválasztásokat, remélem, a verzió elnyeri mindenkinek a tetszését, most már a csapatokon a sor, hogy nagyszerű meccseket játsszanak."
Felvetettük Madaras Norbinak még aznap, hogy ez nem az ő dolga lenne, nem elnöki hatáskör, miközben örvendetes, hogy olyan első embere van a szövinek, aki dolgozik. Értelmesen, érzékelhetően, fontos dolgokat illetően. Még hétvégén is. Az elmúlt 10 évben ez szokatlan volt azon a poszton. Bár még sok a tűzoltás is, amit folyamatosan végeznie kell, mint jelen esetben.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/05/01/3695977-75209468-2560-1440.jpg)
Az UVSE-FTC Eurokupa-döntőn is nagyon jó hangulat volt a Hajós uszodában © Palágyi Barbara/UVSE
Fotó: Facebook
Nagyon lassan őrölnek a fejlődés malmai a sportágban itthon és külföldön egyaránt. Előbb-utóbb talán természetes lesz vezetői szinten is, hogy nem kéne kiszúrni egymással, a szurkolókkal, és akár már a versenykiírásban rögzíthetik, hogy semmiképpen nem ütközhetnek a playoff legfontosabb meccsei egymással. Úgy tűnik, anélkül nem egyértelmű.
Illúzióink nincsenek, várhatóan így sem lesz telt ház egyik meccsen sem, de legalább a lehetőség adott. Aki ott volt a Komjádiban a Vasas-Savonán, érzékelhette, hogy fenomenális lenne ilyen hangulat máskor is klubmeccseken, nem csak úgy néhány (sok) évente.
Jöhet az események megmarketingelése.
A bajnoki elődöntők új menetrendje:
férfi elődöntők 1. mérkőzések május 3., szerda, 19.00: Genesys-OSC–A Hid-VasasPlaket (Nyéki-uszoda) május 3., szerda, 20.45: FTC-Telekom–EPS-Honvéd (Komjádi uszoda)
női elődöntők 1. mérkőzések május 4., csütörtök, 18.00: FTC-Telekom–Tigra-ZF Eger (Népliget) május 4., csütörtök, 20.00: UVSE–Dunaújváros (Hajós)
2. mérkőzések május 6., szombat, 12.00: Eger–Ferencváros (Eger)május 7., vasárnap, 17.00: Dunaújváros–UVSE (Dunaújváros)
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/12/03/image-366a44b5-89c0-41d4-9eca-a6a5ed6580ab-68-310-310.jpeg)