Az FTC óriási meglepetésre nem jutott bajnoki döntőbe, az Eger lesz a Dunaújváros ellenfele
Az Eger 7-0-s (!) rajtot követően 15-11-re győzött a Magyar Kupa-győztes Ferencváros otthonában a női vízilabda OB I elődöntőjének harmadik felvonásán, és bejutott a fináléba, ahol a Dunaújváros lesz az ellenfele. Helyszíni tudósításunk a Népligetből Gurisatti Gréta, Czigány Dóra és Szilágyi Dorottya nyilatkozatával.
Czigány Dóra hét gólt lőtt a Ferencvárosnak szerda este © Lénárt Márton/Eger
Fotó: Facebook
Az egriek megtréfálták a Ferencvárost a Népligetben, Eger-Dunaújváros döntő lesz a női vízilabda OB I-ben.
Az olyan forgatókönyvekért, amelyek szerint zajlott a szerda esti FTC-Eger bajnoki elődöntő, a filmiparban komoly díjakat osztanak. Sosem látott dramaturgia szerint alakult az elődöntős párharc mindent eldöntő harmadik felvonása.
Az Eger 4-0-s első negyeddel nyitott a Népligetben, majd Sike József csapata 7-0-ra (!) is vezetett a favorit Ferencváros ellen. Innen jött vissza kétszer is mínusz kettőre Gerendás György együttese (8-10, 9-11), hogy teljesen nyílttá váljon a parti.
Aki látta, nehezen hitt a szemének, először a brutális egri start, majd az óriási svunggal játszó zöld-fehérek felzárkózása (na, meg a 44 kiállítás) miatt. Az Egert a döbbenetesen játszó Európa-bajnok, a 10/7-es lőlapot produkáló csapatkapitány, Czigány Dóra és az ötöt hintő, de bő másfél perccel a harmadik negyed vége előtt kipontozódó Szilágyi Dorottya és centerben Parkes Rebecca repítette támadásban. Meg a rengeteg egri szurkoló a lelátón.
Miközben sokáig nem tudták átlőni az egri várvédő lányok alkotta falat a hazai nehéztüzérek. A teljes első félidőben csak Gurisatti Gréta volt eredményes a Fradiban (végül öttel zárt), de csak a triplázó Simon-Illés Anna tudott mellé felzárkózni.
Szilágyi kiszállása fordulópont lehetett volna, de az egri kapus, Kiss Alexandra kivédett egy büntetőt, és legjobb játékosuk nélkül sem omlottak össze a vendégek, és végül hatalmas meglepetésre 15-11-es győzelmükkel bejutottak a fináléba.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/05/11/3701313.jpg)
Parkes Rebecca Máté Zsuzskától kap kezelést éppen © Lénárt Márton/Eger
Fotó: Facebook
A ferencvárosiak talán jogosan reklamáltak az ellenőrnél a meccs után a játékvezetők közül Debreceni Nóra több megkérdőjelezhető ítélete miatt (a bírálatok stílusát mondjuk a spori kérheti ki magának), de egy 0-7-tel elkezdett elődöntő után biztosan nem vele kellene kezdeni sem az első, sem a második helyen.
Ez a Ferencváros 100%-kal zárta a bajnokság alapszakaszát, de előbb az Eurokupa-elődöntő hazai visszavágóján fagyott le a csapat, és csak óriási mázlival jutott tovább a Padova ellenében, majd a fináléban a jóval fiatalabb UVSE játszotta le a zöld-fehéreket a második felvonás utolsó, 5-1-re a lila-sárgák által megnyert negyedében. Ez, és hogy több válogatott ferencvárosi pólós kulcsmérkőzéseken teljesít gyengén, felvet bizonyos szakmai felelősséget érintő kérdéseket.
A Ferencváros női pólósai idén nem lesz bajnokok, két meglepetéscsapat, az UVSE-t búcsúztató Dunaújváros, és az FTC-t kiejtő Eger közül kerül ki az aranyérmes a szombaton kezdődő fináléban. Ahogy a szintén aznap rajtoló Fradi-UVSE bronzpárharc is baromi érdekesnek ígérkezik.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/05/11/3701314.jpg)
Gerendás György nem tudta bajnoki döntőbe juttatni a Fradit © FradiMédia
Fotó: From Official Website
Gurisatti Gréta volt a Fradi legjobbja, de még az ő öt gólja sem volt elég a sikerhez. A meccs után hosszabban nyilatkozott honlapunknak:
"Két külön meccs volt a mai, ahogy te is mondtad. Fogalmam sincs, miért kell elbukni egy ilyen meccset ahhoz, hogy utána megpróbáljuk megnyerni. Az eleje abszolút a mi sarunk volt, és itt csúnyább szót is tudnék használni. Teljesen elrontottuk.
Viszont a második negyed végétől úgy éreztem, hogy ezt valamiért nem nyerhetjük meg. Ebben a saját hibáink is benne voltak, de olyanok is, hogy egymás után négy hátrányt is ki kellett védekeznünk. Meg is csináltuk, amiből nagy lelkierőt kaptunk a támadáshoz.
Nagyon csalódott vagyok. Úgy gondoltam, hogy lehetek én, aki a Fradi szériáját megtöri, és segít döntőbe jutni. A Magyar Kupában és az Eurokupában sikerült, a bajnokságban nem. Ez nekem is tanulság, és ezt a csapatnak is elmondtam. Még jobban beleállhattam volna év közben bizonyos szituációkba, beszédet tartani, mondjuk, vagy elküldeni mindenkit a fenébe, ha épp az kell.
Alakulhatott volna jobban a helyzetünk, de úgy érzem, most semmivel sem tudtam volna többet hozzátenni. Ez csak annyiban vigasztal, hogy két nap múlva talán könnyebben alszom. Addig viszont rossz lesz."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/05/11/3701311.jpg)
Gurisatti Gréta öt gólja sem volt elég az FTC sikeréhez © FradiMédia
Fotó: From Official Website
Az egriektől először a szédületesen játszó csapatkapitányt, Czigány Dórát kértük értékelésre:
"Örülök, hogy olyan jól kezdtük a meccset, ez nagyon fontos volt. Az volt a cél, hogy minden negyedet megnyerjünk, ez most egy kivételével sikerült is. Végig koncentrál és küzdött mindenki. Nagyon nehéz volt, ezért is nagy szó, hogy bejutottunk a döntőbe. Nem várták tőlünk, a Ferencvárost viszont sokan várták a fináléba, pont ez adott egy lökést a csapatnak, hogy még jobban küzdjön, mert nem lehet senkit lenézni.
Nagyon jó meccseket fogunk játszani a Dunaújvárossal a döntőben, remélem, hogy mi jövünk ki győztesen abból a párharcból is!"
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/05/11/3701319.jpg)
Czigány Dóri remekelt ezen a meccsen © Lénárt Márton/Eger
Fotó: Facebook
Szilágyi Dorottya többek között öt góllal járult hozzá az Eger sikeréhez, majd így nyilatkozott honlapunknak:
"Kintről borzasztóan rosszul éltem meg, nagyon rossz érzés, amikor nem lehet segíteni a csapattársaknak, és csak szurkolóvá válik az ember. Még a vízben nagyon élveztem a játékot, nagyon erősen kezdtünk, és ezt végig tudtuk vinni az utolsó negyedig. Mindegy, milyen összeállításban szerepeltünk épp, hogy ki passzolt, vagy ki lőtte a gólokat. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert mindenki hozzátette a magáét.
Egy ideje nem tudtam elképzelni, hogy nem mi nyerünk, már az első meccsen is azt éreztem, hogy ott is mi győzünk. Végül három mérkőzésen jutottunk tovább. Nagyon köszönjük a szurkolást a minket elkísérő drukkereknek! Remélem, hogy ilyen sokan támogatnak majd minket a döntőben is!
Két nagyon erős csapat fogja játszani a finálét, jól ismerjük egymást a Dunaújvárossal, három nagyon kiélezett mérkőzésre számítok."
E.ON női vízilabda OB Ielődöntő, 3. mérkőzésFTC-Telekom - Tigra-ZF-Eger 11-15 (0-4, 3-4, 4-2, 4-5)Gólszerzők: Gurisatti 5, Simon-Illés 3, Tóth-Csabai, Máté, Petik, ill. Czigány 7, Szilágyi D. 5, Kékesi 2, Szilágyi Sz.az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-1, az Eger javára
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/05/11/3701320.jpg)
A fotón Szilágyi Dorka, a meccsen az FTC süllyedt el © Lénárt Márton/Eger
Fotó: Facebook
Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/12/03/image-366a44b5-89c0-41d4-9eca-a6a5ed6580ab-68-310-310.jpeg)