A házigazda görögök elleni győzelemmel kezdett a magyar férfi vízilabda-válogatott a világkupán

Férfi vízilabda-vk - Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdákat verte nagy csatában 13-12-re.

A korábbi bajnok Wawrinka nyitókörös vereséggel búcsúzott el Monte-Carlótól

Videó forrása: SNTV

A magyarok kedden a hollandokkal, szerdán az olimpiai és Európa-bajnok szerbekkel találkoznak.
A divízió I-es tornán a tavaly a nőknél kipróbált formulát alkalmazzák: a csoportkört követően az első két-két helyezett alkot egy újabb kvartettet és játszik még egy teljes kört, így alakul ki a sorrend az 1-4. helyen, az 5-8. helyért hasonló módon zajlanak majd a meccsek.
A tornáról öt csapat jut a Sydney-ben július 20-26. között sorra kerülő nyolcas döntőbe, amelynek mezőnye a 2. divízióból érkező két válogatottal és Ausztrália együttesével egészül ki.
Varga Zsolt szövetségi kapitány Dala Döme és Szalai Péter személyében rögtön két olyan játékosnak szavazott bizalmat, akik újoncok világversenyen, a keretből pedig Leinweber Olivér és Lugosi Csongor maradt ki, a kapu előtt Csoma Kristóf tempózott.
A két csapat legutóbb januárban, a belgrádi Európa-bajnokság elődöntőjében csapott össze egymással, a magyarok akkor magabiztosan, 15-12-re nyertek.

Kapcsolódó:

Akárcsak a kontinensviadalon, az első két negyedben rendkívül kiegyenlített csatát vívtak egymással a felek, amelyek a nagyszünetre egygólos görög előnnyel érkeztek (6-7).
A harmadik negyed elején a kapuban Vogel Soma váltotta Csomát, a magyar csapat pedig egy 3-0-s sorozattal fordított. A görögök azonban ezúttal nem szakadtak le végérvényesen, még a játékrész végén egyenlítettek, pedig az FTC világklasszis kapusa még egy ötméterest is hárított (10-10).
A záró negyedben közel három percet kellett várni az első találatra, Varga Zsolt sikeres challenge-e után Vigvári Vince értékesítette az ötméterest, a rivális viszont azonnal válaszolt. Kevesebb, mint két perc volt hátra, amikor Nagy Ádám egy lefordulást váltott gólra, a túloldalon a görögök pedig egy időkérés után a ferencvárosi Stylianos Argyropoulos által értékesítették a fórt.
A magyarok 34 másodperccel a vége előtt időt kértek, majd emberelőnybe kerültek, Burián pedig öt másodperccel a dudaszó előtt belőtte a győztes gólt.
"Jónak értékelem a játékot annak alapján, hogy mivel egyik csapat sem tudott néhány edzésnél többet tartani, itt azok fognak érvényesülni, akik kevesebbet hibáznak. Ez ma vissza is igazolódott, ráadásul voltak olyan periódusok, különösen a harmadik negyed, amikor a játék képe kifejezetten jól nézett ki" - értékelt a játékosként olimpiai bajnok Varga Zsolt.
"Utána a negyedikben akadt egy-két hiba, lassabban zártunk vissza néhányszor, de amikor igazán fontos volt, az utolsó percekben megint sikerült nagyon feszessé tenni a védekezést, így tudtuk ennyire izgalmassá tenni a végét. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, hogy sikerült egy nagyon erős görög csapatot itt, a saját uszodájukban legyőzni az első fordulóban".

Eredmények:

Férfi világkupa, selejtező, Alexandropuli, A csoport, 1. forduló:
  • Magyarország-Görögország 13-12 (3-2, 3-5, 4-3, 3-2)
magyar gólszerzők: Vigvári Vi. 4, Fekete, Burián, Nagy Ád. 2-2, Tátrai, Német, Vismeg 1-1
A csoport másik mérkőzésén:
  • Szerbia-Hollandia 15-11 (5-4, 2-2, 4-4, 4-1)
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés