A címvédő FTC a másik nagyágyúval, a magyarokkal felálló Barcelonetával is korán találkozik a BL-ben

A címvédő FTC-Telekom Waterpolo a férfi vízilabda Bajnokok Ligája erősorrendjének második helyezettjével, a Burián Gergelyt és Vigvári Vincét is soraiban tudó Club Natació Atlètic-Barcelonetával is játszik majd a BL negyeddöntős körében.

Újabb Vogel Soma-show a szétlövésben, éremért játszhat vízilabda-válogatottunk az olimpián

Videó forrása: Eurosport


Igen jó sorsolást kapott az FTC. A Bajnokok Ligája magyar címvédője a legnagyobb kihívójával, a kiváló Barcelonetával is egy csoportba került, így az elődöntőben elkerülik majd a spanyolokat Vogel Somáék.
A Ferencváros a hétvégén a címe megvédésére készül a Magyar Kupában, szerda este még a Vasas elleni bajnoki mérkőzés (csak papíron rangadó) is vár rá, és már azt is tudjuk, hogy a Bajnokok Ligájában mely klubokkal játszik majd Nyéki Balázs csapata a sorozat negyeddöntős körében.
A sorsolás alapján a BL legutóbbi kiírásának győztese, az idényben az összes eddigi mérkőzését megnyerő FTC a mezőny második legerősebb csapata, a két magyar pólóssal, Burián Gergellyel és Vigvári Vincével fellálló Barcelonetával, az Erdélyi Balázst foglalkoztató olasz Savonával, és a román C.S.M Oradeával találkozik a második csoportkörben.
A Vasas ellen már kétszer is láthattuk, milyen kegyetlen jó csapat a spanyol, amelyben olyan világklasszis spanyol játékosok szerepelnek, mint Felipe Perrone, Alvaro Granados, Alberto Munarriz és Unai Aguirre. A Komjádiban megint láthatjuk majd őket, igazi csemege lesz majd a Fradi elleni meccsük.
A Savonában pedig az olasz Luca Damonte és az orosz Daniil Merkulov személyében két olyan pólós is szerepel, akik az előző szezonban tagjai voltak népligetiek BL-győztes együttesének.
A két negyeddöntős csoportból az első két helyezettek jutnak a máltai négyes döntőbe.
Férfi vízilabda Bajnokok Ligája
A-csoport:
Novi Beograd,  Jadran Split, CN Marseille, Olympiakos
B-csoport
C.S.M Oradea, FTC-Telekom Waterpolo, RN Savona, CNA Barceloneta
Az Eurokupában a Vasas a spanyol CN Barcelonával, a BVSC pedig a montenegrói Primorac Kotorral találkozik a nyolcaddöntőben.


Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés