Ahogy tíz éve, Garda Krisztina ezúttal is tűzbe menne a csapatért a vízben, ha ez kell az Európa-bajnoki címhez
Garda Krisztina, a magyar női vízilabda-válogatott egyik legrutinosabb játékosa szerint minden csapattagnak megvan a feladata, azt kell jól elvégezni, a csapat így tud eredményes lenni a hollandok elleni csütörtöki döntőben a funchali Európa-bajnokságon.
Éld át a varázslatot a téli olimpia minden egyes napján! Milánó-Cortina 2026 - Eurosport
Videó forrása: Eurosport
"Itt már nagy meglepetéseket egyik csapat sem okoz a másiknak" - mondta az MTI-nek szerdán, kiemelve egyúttal, hogy a hollandok "nagyon jó erőkből állnak, fizikálisan nagyon jók, de ez az elmúlt években is jellenző volt rájuk".
Szerinte fontos lesz megakadályozni, hogy a hollandok a meccs elején ellépjenek vagy rájuk erőltessék, amit ők szeretnének játszani, s azt sem szabad hagyni, hogy labdát szerezzenek és abból leforduljanak.
Mint mondta, nem túl gyakori a mai vízilabdában, hogy egy mérkőzésen csak kilenc gól születik, mint szombaton az 5-4-es holland győzelemmel zárult középdöntős összecsapáson. Ugyanakkor ez azt mutatja, hogy mindkét csapat nagy hangsúlyt fektet a védekezésre. A hollandok ebben is a fizikalitásukat használják ki, "nagyon kemény a szoros emberfogásuk".
Garda Krisztina - Keszthelyi Ritával együtt - tagja volt annak a magyar csapatnak, amely legutóbb, 2016-ban, Belgrádban Eb-t nyert. Akkor is a hollandokkal játszották a magyarok a 9-7-es eredménnyel véget ért döntőt. Gardának bő három perc jutott.
"Bekket játszottam, abban a pozícióban nem túl ritka, hogy bemegy az ember és három védekezés után kipontozódik. Akkor ezt tudtam hozzátenni a csapat teljesítményéhez" - emlékezett vissza, kiegészítve azzal, hogy számára mindegy, ki lövi a gólokat vagy ki blokkol, mert apróságokból adódik össze a csapat teljesítménye.
"Mindenki beleadja a magáét, azt a picit, amit ő akkor képes, ez adja ki az egészet. Akkor nekem az volt a kis apró részem, hogy elvittem három kiállítást. Emiatt esetleg más többet játszott, aki még többet tudott hozzátenni a csapatjátékhoz. Ha ez kell holnap is, hogy három kiállítást vigyek el, de nyer a csapat, akkor ezzel sincs semmi probléma. Én ebben hiszek, hogy mindenkinek megvan a kis apró feladata, és próbálja meg azt minél jobban megcsinálni" - fogalmazott.
Garda Krisztina most már átlövőt játszik, így több lehetősége van gólt szerezni.
"Ebben a pozícióban többször kell keresni a lehetőséget, hogy kapura lőjön az ember. És nyilván jó, ha be is megy. De a csapat munkájának eredménye, hogy egy lövő helyzetbe tud kerülni, amiből gólt lőhet" - utalt arra, hogy a görögök elleni keddi elődöntőben - melyet ötméteresekkel 12-11-re nyert meg a magyar csapat -, két távoli kísérlete is pontos volt.
A címvédő hollandok elleni finálé magyar idő szerint 20.15 órakor kezdődik csütörtökön.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)