Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Az FTC pólósai átértelmezték az "Adj egy ötöst!" felszólítást

Takács Márton

Frissítve 15/05/2021 - 10:04 GMT+2

A Ferencváros férfi vízilabdacsapata az elmúlt két és fél évben öt darab ötméterespárbajt vívott és valamennyiből győztesen jött ki. Az hagyján, hogy a játékoskeret milyen erősségű, fejben, mentálisan is verhetetlen egyelőre Varga Zsolt együttese.

Vogel Soma fohásza a legutóbbi Magyar Kupa-döntőn - Fotó: Derencsényi István/MVLSZ

Fotó: Other Agency

Európai Szuperkupát, bajnokságot, BL-finálét, MK-t és bajnoki elődöntőt is nyert már így a Fradi.

Amikor összeállt ez a nagy Ferencváros, akkor 2017-ben a Magyar Kupa-elődöntőt és az Európai Szuperkupát is csak büntetőkkel veszítették el a Szolnokkal szemben. Álltunk Jansik Szilárddal a Komjádiban a kettő közül valamelyik parti után, és azon szomorkodott, hogy milyen kevésen múlt a zöld-fehérek sikere. Az a két vereség olyan nyomot hagyott a srácokban és a szakmai stábban, hogy nyilván azok hatására is megerősödtek, és azóta nem veszítettek sem finálét, sem büntetőpárbajt. Mi több, 2018 ősze óta sorozatban 10 trófeát hódítottak el Varga Dénesék.
A sikerek egyik fő kovácsa, Vogel Soma tavaly februárban, a megnyert Európa-bajnokság után nem sokkal - ahol az ő kivédett ötöse magyar aranyérmet jelentett - a nekünk adott nagyinterjújában arra a kérdésünkre, hogy a fentebb említett két alkalom után esetleg még inkább rámentek-e a büntetők gyakorlására a csapattal, ezt válaszolta:
"Igen, pontosan emlékszem, hogy Zsolt akkor találta ki, hogy meccs előtti napokon szinte mindig van ötmétereslövés az edzéseken. Ezt azóta is betartjuk, és biztosan nagyon sokat számít. Egyébként a válogatottnál is átvettük ezt a szokást. Ez a lövőknek is óriási segítség, láthattuk, hogy az Eb-döntőn mind az öt lövőnk belőtte, ami nagy bravúr, és a kapusoknak is gyakorlás.”
A 23 éves, kiváló hálóőr 2018-ban az Olympiakosz elleni Európai Szuperkupa-döntőn (ahol Vogel a rendes játékidőben hárított büntetőt), 2019-ben az OSC-vel szemben a bajnoki döntő harmadik mérkőzésén és szintén az Olympiakosz elleni Bajnokok Ligája-döntőn, 2020-ban az Eb aranycsatáján és két napja az OSC-vel vívott bajnoki elődöntő büntetőpárbajban diadalmaskodott a csapatával.
2015-ben úgy lett junior vb-bronzérmes a magyar válogatott, hogy Soma három (!) ötméterest is kivédett a görögökkel játszott bronzmérkőzésen. Sőt, élete első válogatott meccsén, 2017 decemberében a holland-magyar Világliga-selejtezőn is megfogott egy ötöst. És, hogy mitől lett ez az ő műfaja? Megint a bő egy évvel ezelőtti beszélgetésünkből idézünk:
"Biztos vagyok benne, hogy a sok gyakorlás miatt. Már fiatalon is nagyon sokat gyakoroltuk a lapos kijövetelt apával meg Béres Gergővel is. Ők is hangsúlyozták akkor, hogy olyan nagy százalékban lőnek laposan ötmétereseket, hogy ’ha úgy jössz ki, Soma, akkor oda ne menjen be!’. Nyilván ilyenkor is előfordul, hogy becsúszik, ahogy a negyedik ötméteres is az Eb-döntőn. A gyakorlás mellett talán valamennyi adottságnak is kell lennie. Az nagyon sokat számított, hogy egész kicsi korom óta gyakoroltam ezt a mozdulatot, több ezerszer megcsináltam a kijövetelt.”
picture

Vogel Soma épp betakarja a kaput - Fotó: Derencsényi István/MVLSZ

Fotó: Other Agency

Az alábbiakban felidézzük azt az öt esetet, amikor a Ferencváros győztesen került ki a szétlövésekből.
2018. 11.30.
Európai Szuperkupa
Olympiakosz Pireusz (görög)-FTC-Telekom 7-7 (1-1, 3-1, 1-4, 2-1) – ötméteresekkel 2-4
25 éve nem fordult elő 2018 előtt, hogy a kevésbé rangos európai kupa, a LEN-kupa/Eurokupa győztese legyőzze a Szuperkupa-döntőben a BEK/Euroliga/Bajnokok Ligája címvédőjét. Eddig. Az Eurokupa-aranyérmes Ferencváros ugyanis 2-4-ről fordítva, 7-7-es rendes játékidő után büntetőkkel diadalmaskodott a görög Olympiakosz ellen.
Senki nem hibázott a Fradiból, sőt, az ötödik lövő, Jakšić már nem is került sorra. Varga Dénes, Vámos Márton, Aaron Younger és Kállay Márk is bevágta a sajátját, míg a túloldalon ketten is hibáztak, így 1978 és 1980 után ismét európai Szuperkupa-győztes lett a Ferencváros.
2019. május 22.
Ferencváros-OSC, bajnoki döntő, 3. mérkőzés
FTC-Telekom - A-Híd-OSC-Újbuda 8-8 (1-2, 3-3, 2-1, 2-2) - ötméteresekkel 4-1
A két évvel ezelőtti FTC-OSC bajnoki döntő harmadik felvonásával talán az év mérkőzését kaptuk az arcunkba. Varga Zsolt együttese 2-0-ra vezetett összesítésben Vad Lajos legénysége ellen, amikor is a harmadik mérkőzésen a Komjádiban a XI. kerületiek nagyon összeszedetten játszottak, hősiesen helytálltak és közel voltak a szépítéshez.
A büntetőpárbajban érdekes módon a jó lövők közül a Fradinál nem lőtt Stefan Mitrović, az OSC-nél pedig az egész meccsen kapura sem lövő Erdélyi Balázs, Sava Ranđelović és Drasko Brguljan sem. Viszont Burián Gergő igen, aki talán vizes is alig lett korábban, ő a kapufát találta el, Salamon Ferenc próbálkozását védte Vogel, a Fradiból viszont senki sem hibázott.
Varga, Vámos, Younger és - ahogy az Európai Szuperkupa-döntőn, úgy ezúttal is ő volt az utolsó lövő - Kállay is eredményes tudott lenni, így a Ferencváros 4-1 arányban nyerte a büntetőpárbajt, 3-0-s összesítéssel pedig a döntőt. 23. alkalommal lett magyar bajnok az FTC.
2019. június 8
Bajnokok Ligája-döntő
Olympiakosz (görög) – FTC-Telekom 10-10 (1–3, 4–5, 2–2, 0–3) – ötméteresekkel 3-4
A Bajnokok Ligája történetében 2019-ben dőlt el először a kupa sorsa büntetőkkel. A fináléban többször is három góllal vezettek Youngerék a címvédő Olympiakosz ellen nagyszerű játékkal, míg végül - az európai Szuperkupáért vívott mérkőzéshez hasonlóan - ötméteresekkel hódították el a serleget, a már kipontozódott két klasszisuk, két biztos lövőjük, Varga Dénes és Vámos Márton nélkül.
Jansik Szilárd állt oda először büntetőt lőni, de kihagyta, majd amikor újra rá került a sor, belőtte, és mivel a következő görög lövő, Argyropoulos a kapufára vágta a labdát, nyert a Fradi. Na, ez a lélekjelenlét az a plusz, ami azóta is jellemzi ezt a Ferencvárost.
2020. szeptember 27.
Magyar Kupa-döntő
Szolnoki Dózsa - FTC-Telekom 13-13 (5-4, 4-3, 1-3, 3-3) - ötméteresekkel 5-6
2020 legjobb meccsén négy másodperccel a rendes játékidő vége előtt még a Szolnok vezetett 13-12-re, ennyi választotta el a Dózsát a kupagyőzelemtől. A végén mégis a Fradi örülhetett.
A büntetőpárbaj első körében nem született döntés - Vogel Soma kivédte Kovács Gergő lövését, Kállay Márk pedig a kapufát találta telibe -, a 14. lövő döntött, miután Vogel Konarik Ákos ötméteresét is hárította, Ioannis Fountoulis másodszor is eredményes volt, így a Ferencváros nevetett a végén. 2018, 2019 után harmadszorra hódította el a Magyar Kupát Varga Zsolt együttese, ez volt sorozatban a 10. (!) fináléja a Fradinak, amelyet megnyert.
2021. május 13.
OB I-es elődöntő, 2. mérkőzés
FTC-Telekom Waterpolo - OSC-Újbuda 12-12 (3-0, 3-4, 3-3, 3-5) - ötméteresekkel 4-2
Megkaptuk a szezon meccsét csütörtökön. Ez az OSC egészen elképesztő feltámadásokat tud produkálni. Ennek megfelelően úgy alakult a csata, ahogy a Szolnokkal vívott Eurokupa-döntő budapesti találkozójának hajrája, vagyis 0-3-ról, és 5-8-ról felállva (de egyszer sem vezetve) a XI. kerületiek egyenlítettek és büntetőpárbaj következett.
Amelynek Vogel lett a hőse, két kivédett ötméteressel, Manhercz Krisztiánét és Csacsovszky Erikét tolta ki.
Zsinórban ötnél tart tehát ebben a műfajban az FTC, vasárnap akár jöhet a hatodik is, aztán vagy a döntőben, vagy a bronzpárharcban, majd a BL nyolcas döntőjében a többi is akár. A zöld-fehérek által új értelmet nyert az "Adj egy ötöst!”-felszólítás. Tőlük egyelőre jöhet bármi. Viszont ez az OSC Varga Dániel irányításával brutál erős fejben, Salamon Feriéknek is lesz egy-két szavuk ehhez a vasárnapi, mindent eldöntő elődöntőn.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés