Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A Fradi ezúttal egy jobb csapattal ikszelt a BL-ben, bőven van mire építenie

Takács Márton

Publikálva 20/11/2021 - 09:42 GMT+1

Az FTC-Telekom Waterpolo 9-9-es döntetlent játszott az Olympiakosszal a férfi vízilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának 3. fordulójában. Helyszíni tudósításunk a Komjádi uszodából Fekete Gergő és Vogel Soma nyilatkozatával.

Jansik Szilárd megint az FTC egyik legjobbja volt - Fotó: Kovács Tamás

Fotó: MTI

A Ferencváros 9-9-es döntetlent játszott az Olympiakosszal a Bajnokok Ligájában.

"Be kell látnunk, az Olympiakosz ebben a pillanatban jobb nálunk." – nyilatkozta Varga Zsolt, a Ferencváros vezetőedzője előzetesen a VLV-nek. Nos, ennek fényében bravúr a görögökkel játszott 9-9-es döntetlen a szinte telt házas Komjádi uszodában.
Pláne, hogy háromgólos hátrányból fordított a Fradi, és Fekete Gergő pazar góljával egy perccel a vége előtt győzelemre állt, a vendégek az utolsó támadásukból egyenlítettek.
Az FTC egy újjáépítés alatt álló csapat, sok fiatallal, az Olympiakosznál több a világklasszis, mint a zöld-fehéreknél. Ott játszik Filip Filipović, Ionannis Fountoulis (őket sikerült semlegesíteni, ketten együtt jutottak két gólig), Andro Bušlje és Marko Bijač is.
Utóbbi a világ talán legjobb bekkje, akiről Szabó Zoltán, az M4 Sport élő közvetítésében azt mondta, hogy "a rátelepedési tényállást meg tudja valósítani" a centerek ellen. Főleg, hogy Nemanja Ubović személyében egyetlen igazi középcsatár szerepelt pénteken a Ferencvárosban, Német Toni és Gábor Lőrinc is hiányzott. Ehhez képest Jansik Szilárd, Molnár Erik, Fekete Gergő és Vámos Márton beúszó centerként jól megoldotta a feladatot, utóbbi kettő még gólt is lőtt bentről.
picture

Jansik szokás szerint rengeteg energiát mozgósított - Fotó: Kovács Tamás

Fotó: MTI

Vogel Soma remekül védett, és jó csapatmunkával rukkolt elő a Fradi, amire bőven lehet építeni. 3-1-ről lett 3-6, majd 8-7-re megint Varga Dénesék vezettek. 46 másodperccel a vége előtt Fekete révén úgy tűnt, a győztes gól is meglett, de az olimpiai ezüstérmes Konstantinos Genidounias egyenlített, így lett 9-9 a vége.
A Brescia és a Radnički Kragujevac után az Olympiakosz ellen is döntetlent játszott a Fradi, de az összkép inkább pozitív egy épülőfélben lévő csapattól.
A „majdnem győztes gólt” szerző Fekete Gergőt kértük először értékelésre:
"Nagyon örülök, hogy visszahoztuk, ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt. Jó lett volna, ha sikerül nyernünk, de így se rossz, fontos minden pont a csapatnak. Dolgozunk és megyünk tovább, jövő héten a magyar bajnokságban folytatjuk. Nehéz a BL-csoportunk, most már pontokat kell szereznünk, nem csak egyet meccsenként. Az egy jó dolog, hogy nem kaptunk ki, az látszódik ezeken a mérkőzéseken, hogy nehéz ellenfél vagyunk. Mivel beteg voltam, négy hetet ki kellett hagynom, így őszintén szólva nehezen bírom ezt a terhelést, bár már egyre jobban. Négy hét kiesés ebben a sportágban nagyon sokat jelent, az állóképességemen még dolgoznom kell, hogy visszajöjjek. Ameddig bírom, addig maximálisan próbálom nyomni a vízben, utána csere, regenerálódok, és utána folytatom."
picture

Varga Dénes (10) ezúttal duplázott - Fotó: Kovács Tamás

Fotó: MTI

Az 59,1%-os hatékonysággal védő Vogel Soma is nyilatkozott honlapunknak:
"Három góllal vezetett az Olympiakosz, és úgy érződött, hogy uralják a meccset. Aztán átvettük a vezetést, és a végén ők tudtak egyenlíteni az utolsó támadásukban. Össze-vissza vannak most az érzelmeim. Közben úgy éltem meg, hogy ha nagy visszajövetelt tudunk produkálni, és egy ikszet tudunk ebből kihozni, akkor nagyon boldog leszek. De most megint olyan a szitu, mint ahogy az előző két BL-meccsünk alakult.
Az óriási pozitívum, hogy vissza tudtunk jönni, és a fiatalok is beletették, amit tudtak, amiről Zsolt beszélt előzetesen. Most egy olyan menetelés indul el, amit így kellett elkezdenünk. Most már csak fölfelé! És meg kell tanulnunk megnyerni az ilyen meccseket. Valamilyen szinten tehermentesen tudtunk hozzáállni, azt ki lehet jelenteni, hogy nem mi voltunk az esélyesebbek. Készültünk az Olympiakoszra, de taktikai szinten sem bonyolítottuk túl a dolgot, felszabadultabban tudtunk játszani."
Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, A-csoport, 3. forduló:
FTC-Telekom Waterpolo-Olympiakosz Pireusz 9-9 (3–1, 0–3, 1–2, 5–3)
Gólszerzők: Vámos 3, Varga Dénes 2, Merkulov 2, Pohl, Fekete G., illetve Genidouinas 3, Mourikis 2, Fountoulis, Filipović, Bušlje, Chrysospathis

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés