Katasztrofális hiba: Több száz vívó tiltakozik az oroszok visszaengedése ellen
Több mint 300 vívó, köztük 286 aktív versenyző írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben kifogásolják az orosz és fehérorosz sportolók visszatérését.
Jelenet a 2019-es magyarországi világbajnokságról
Fotó: AFP
Több mint 300 vívó emelt kifogást az oroszok és a fehéroroszok visszatérése ellen
A 318, a többi között európai, amerikai és japán versenyző "katasztrofális hibaként" jellemezte azt, hogy a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fontolóra vette az ukrajnai háború miatt kizárt sportolók újbóli integrálását a nemzetközi sportéletbe.
A levelet Thomas Bach NOB-elnöknek, valamint Emmanuel Katsiadakisnak, a FIE ideiglenes első emberének címezték néhány nappal az előtt, hogy áprilisban elkezdődik a vívók egyéves, olimpiai kvalifikációs időszaka.
Bach januárban beszélt arról, hogy a két ország sportolói az ázsiai konföderáció versenyein semleges színekben elindulva szerezhetnének ötkarikás kvótát a párizsi játékokra, ezzel elejét véve, hogy a hidegháborúhoz hasonló olimpiai bojkottokra kerüljön sor.
A FIE márciusi kongresszusi ülése után közölte: mintegy kétharmados támogatottsággal úgy döntött, hogy április 1-jétől, a párizsi olimpia egyéves kvalifikációs időszakának kezdetétől engedélyezi orosz és fehérorosz vívók részvételét a versenyeken egyéniben és csapatban is, figyelembe véve ugyanakkor "a Nemzetközi Olimpiai Bizottság esetleges jövőbeli ajánlásait, határozatait". Az oroszok és fehéroroszok semleges színekben, nemzetiségükre vonatkozó jelzések nélkül indulhatnak majd a versenyeken.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)