A párbajtőröző Siklósi Gergely világbajnoki ezüstérmes!
Siklósi Gergely a döntőben aranytussal kikapott a japán Kano Kokitól, így ezüstérmet szerzett párbajtőrben a tbiliszi vívó-világbajnokságon.
Így nyert olimpiai aranyérmet a magyar férfi párbajtőrcsapat
Videó forrása: Eurosport
A 2019-ben világbajnok, 2021-ben olimpiai ezüstérmes, tavaly a csapattal ötkarikás bajnok magyar vívó, Siklósi Gergely a cseh Matyas Pavlikot és csapattársát, Nagy Dávidot is hosszabbításban győzte le, majd három találat különbséggel nyert az egyiptomi Mahmud el-Szajed ellen, végül pedig az utolsó másodpercig kiélezett asszóban búcsúztatta az olasz Davide Di Verolit.
Így jutott el az elődöntőig, ahol az ukrán Nikita Kosmant magabiztos teljesítménnyel múlta felül.
A döntőben a tavalyi, párizsi játékokon győztes Kano Kokival került szembe. Látványos küzdelem alakult ki, Siklósi az első három perc végéig 3-1-re alakította az állást, az első szünet után azonban a japán vívó - aki Tokióban is olimpiai bajnok volt, mégpedig csapatban - sorozatban négy találatot adott, ezzel fordított. Az újabb szünetig Siklósi előbb csuklót szúrt, majd egy újabb tussal egyenlített. Továbbra sem tudott ellépni egyik fél sem, 6-7-es állásnál a magyar párbajtőröző lábszúrással zárkózott vissza. Nyolc-nyolcas állás után egy percig nem esett újabb találat, így mivel már mindkét félnek volt sárga lapja, a piros is előkerült, ezzel 9-9-re módosult az állás, aztán lepörgött az óra. Hasonló ráadás volt tavaly az olimpián, amikor a csapatverseny végén ugyanebben a felállásban Siklósi döntötte el a meccset, ezúttal viszont a japánnak sikerült, mégpedig 14 másodperc elteltével.
"Nehéz évem volt. Voltak olyan versenyek, amelyek jól sikerültek, az Európa- és a világbajnokság ilyen volt egyéniben, de most nagyon fáradt voltam mentálisan, az összes energiámat felhasználtam" - mondta a vegyes zónában Siklósi utalva arra, hogy a genovai kontinensviadalon bronzérmet szerzett.
Az utolsó tusról úgy vélekedett, Kano Koki jobban akarta.
"Ezúttal jobb volt és ezt el kell fogadni" - jelentette ki, majd elmondta, hogy a hosszabbításban elszúrt ellenfele mellett.
"Nem találtam el, rosszul tartottam a kezem, amikor beugrottam, egyébként egy együttes találat lett volna, vagy egy egylámpás nekem" - vélekedett.
"Nagyon akartam ezt az érmet, és nagyon akartam az aranyérmet. Az arany lett volna a non plus ultra, amiért jöttem, de legalább motivált és éles maradok, hogy továbbra is építkezzek" - folytatta.
Én már tudom, hogy mi a különbség az ezüst és az arany között. Az ezüstre azt lehet mondani, hogy nem rossz, szép teljesítmény, de az arany, amikor győzöl, az más"
- árulta el, ugyanakkor elismerte, hogy egy világbajnoki ezüstérem egyéniben azért óriási eredmény, és ő nem szomorú, amiatt, hogy nem nyert. - "Azt gondolom, hogy az ilyen tusokból tízből kilencet nyertem meg az elmúlt két évben. Most a jobb győzött, ez engem csak továbbvisz. Közben pedig motiválttá tesz, hogy legyőzzem a későbbiekben."
Siklósi a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte. Szerdán Szemes Gergő bronzérmes lett a tőrözők egyéni versenyében, szombaton pedig csapattársaival, Dósa Dániellel, Mihályi Andorral és Tóth Gergellyel is a dobogó harmadik fokára állhatott.
Eredmények:
férfi párbajtőr, egyéni:
a 64 között:
- Siklósi Gergely-Matyas Pavlik (cseh) 13-12
- Nagy Dávid-Yuval Shalom Freilich (izraeli) 8-7
- Andrásfi Tibor-Rahim Rasaida (bolgár) 14-13
- Conrad Seibaek Kongstad (dán)-Koch Máté 15-10
a 32 között:
- Siklósi-Nagy 9-8
- Matteo Galassi (olasz)-Andrásfi 15-14
a 16 között:
- Siklósi - Mahmud el-Szajed (egyiptomi) 15-10
negyeddöntő:
- Siklósi-Davide Di Veroli (olasz) 12-11
- Nyikita Kosman (ukrán)-Galassi 15-13
- Kano Koki (japán)-Komata Akira (japán) 15-11
- Jamada Maszaru (japán)-Mark Szemanyenka (fehérorosz) 15-14
elődöntő:
- Siklósi-Kosman 15-9
- Kano-Jamada 15-8
döntő:
- Kano-Siklósi 10-9
Végeredmény:
férfi párbajtőr egyéni:
- 1. Kano Koki
- 2. Siklósi Gergely
- 3. Jamada Maszaru és Nyikita Kosman
- ...18. Andrásfi Tibor
- ...22. Nagy Dávid
- ...35. Koch Máté
korábban:
Battai Sugár a nyolcaddöntőben búcsúzott
A kardozó Battai Sugár két győzelem után a legjobb 16 között kikapott a tbiliszi vívó-világbajnokságon.
A csapatban kétszeres világbajnok magyar vívó a japán Szano Jui és a dél-koreai Szeo Dzsojon búcsúztatása után Sarah Noutchával mérkőzött. A francia kardozó nyerte az idei Eb-t úgy, hogy közben az elődöntőben 15-9-re legyőzte Battait.
Ezúttal nagyon egyoldalúan alakult az asszó első fele, csak a francia adott tust, így 8-0-nál következett az egyperces pihenő. A mérkőzés második felére valamelyest összeszedte magát a magyar vívó, több akcióját sikeresen fejezte be, de a vereséget nem tudta elkerülni.
"Engem is nagyon meglepett ez a kezdés. Azt éreztem, hogy minden bejött a francia lánynak, én pedig megcsináltam az akcióimat, de egyikből se tudtam tust adni. Nem tudtam lekövetni a sebességét, meg azokat az akciókat, amiket csinált" - mondta az elvesztett asszója után, kiegészítve azzal, hogy előtte magabiztos volt, úgy érezte, "meg lehet fogni" ellenfelét, de meg tudta őt lepni Noutcha, aki végig irányította a mérkőzést.
Eredmények
női kard, egyéni:
a 64 között:
Battai Sugár-Szano Jui (japán) 15-5
Szűcs Luca-Darija Goncova (ukrán) 15-9
Katona Renáta-Olekszandra Bondar (ukrán) 15-11
Jana Jegorjan (orosz)-Pusztai Liza 15-11
a 32 között:
Battai-Szeo Dzsojon (dél-koreai) 15-11
Zuzanna Cieslar (lengyel)-Szűcs 15-12
Emura Miszaki (japán)-Katona 15-14
a 16 között:
Sarah Noutcha (francia)-Battai 15-6
negyeddöntő:
Jegorjan-Toscane Tori (francia) 15-9
Pan Csi-miao (kínai)-Joana Ilieva (bolgár) 15-14
Cieslar-Noutcha 15-12
Alina Komascsuk (ukrán)-Sara Balzer (francia) 15-7
elődöntő:
Jegorjan-Pan 15-8
Cieslar-Komascsuk 15-12
döntő:
Jegorjan-Cieslar 15-11
Végeredmény:
női kard egyéni:
- 1. Jana Jegorjan
- 2. Zuzanna Cieslar
- 3. Pan Csi-miao és Alina Komascsuk
- ...11. Battai Sugár
- ...18. Szűcs Luca
- ...28. Katona Renáta
- ...39. Pusztai Liza
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)