Döntött a kormány, Dömölky Lídia olimpiai bajnok törvívó hivatalosan is a Nemzet Sportolója lett

A kormány hivatalosan is elfogadta az olimpiai bajnok vívó Dömölky Lídiát a Nemzet Sportolójának - adta hírül a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a Magyar Közlönyre hivatkozva.

Így szerezte meg a magyar küldöttség első érmét Muhari Eszter Párizsban! - videó

Videó forrása: Eurosport

A MOB a honlapján hétfőn megjelent hírben emlékeztetett, hogy a Nemzet Sportolói - Keleti Ágnes halála után - január 22-ei ülésükön javasolták maguk közé az olimpiai és világbajnok tőrvívó Sákovicsné Dömölky Lídiát.
Dömölky Lídia az 1964-es tokiói játékokon a tőrcsapattal nyert aranyérmet, 1960-ban és 1968-ban olimpiai ezüstérmet szerzett a válogatottal. Legjelentősebb egyéni sikerét 1955-ben érte el, amikor Rómában 19 évesen világbajnok lett. Aktív sportolói pályafutása befejezése után edzőként és újságíróként is dolgozott, az előző ciklusban tagja volt a MOB Hagyományőrző Bizottságának, korábban szerkesztette a Magyar Olimpiai Akadémia hírlevelét.
A sporttörvény alapján a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra, akit a sportért felelős államtitkár terjeszt fel, majd a jelöltről a kormány dönt. A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet játszott a hazai sportéletben.

A Nemzet Sportolója jelenleg:

Balczó András, Faragó Tamás, Jónyer István, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Magyar Zoltán, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Sákovicsné Dömölky Lídia, Schmitt Pál, Vaskuti István és Wladár Sándor.
(MTI)
Borítókép: A Nemzet Sportolója címre javasolt Dömölky Lídia budapesti otthonában 2025. január 29-én. Dömölky Lídia az 1964-es tokiói játékokon a tőrcsapattal nyert aranyérmet, 1960-ban és 1968-ban olimpiai ezüstérmet szerzett a válogatottal. Legjelentősebb egyéni sikerét 1955-ben érte el, amikor Rómában 19 évesen világbajnok lett. MTI/Szigetváry Zsolt
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés