Eurosport
Egy doppingvétség nem a világ vége, és főleg nem a sportsikereké - nyílt levél Kun Annához
Publikálva 20/05/2024 - 19:23 GMT+2
„Sosem gondoltam volna, hogy így érhet véget a pályafutásom, hiszen egy ekkora törés után nem biztos, hogy valaha fogok még pengét a kezemben” - írta a magyar párbajtőröző, Kun Anna, miután a WADA kihirdette két évre szóló eltiltását a három elmulasztott doppingvizsgálatát követően.
Kun Anna
Fotó: AFP
Kedves Anna!
Most se gondold, rajtad kívül talán senki sem gondolja, hogy így kell véget érnie.
Mint ahogy azt sem gondolja senki, hogy tiltott szert szedtél. Figyelmetlen voltál, ezt el kell, hogy ismerd, és kaptál egy eltiltást a holléti nyilvántartás megsértéséért, ami ugyan nem a maximális tétel, hiszen dupla ennyi is lehetett volna, de mégis elég sokkoló. Ezalatt még edzened sem szabad, sőt, aki edz veled vagy a mestered, ha iskoláztok, szintén eltiltást kockáztat, mint ahogyan a te büntetésed is újrakezdődhet, ha lemész edzésre.
Mindezt 2 évig. Sajnos a WADA nem különbözteti meg a doppingérzékeny és nem doppingérzékeny sportágakat, azaz a vívást egy kalap alá veszi mondjuk az atlétikával vagy a kerékpársporttal, holott mindannyian tudjuk, hogy doppingolási szempontból köszönőviszonyban sincsenek egymással. Ezen nem tudunk változtatni, a büntetés eltúlzottan szigorú, de le kell ülni.
De valóban olyan hosszú lenne két év? 30 éves leszel akkor.
A jelenlegi világranglista első 10 helyezettjének átlagéletkora 32 év. Köztük van két 38 éves, mindketten világbajnokok, egyikük 32, a másik 33 évesen lett az.
Csak maradjunk a saját fegyvernemünknél és nemzetünknél: Nagy Tímea 36 évesen lett világbajnok, miután 2 évvel korábban, 34 évesen védte meg az olimpiai bajnoki címét, Szász Emese ugyanennyi idősen szerezte meg Rióban a címet, és amikor azt mertem mondani, hogy a pályafutása vége felé, akkor ezt kikérte magának.
De a következő 50-60 év, amit esetleg azzal töltesz, hogy a mostani döntéseden és a végig nem vívott pályafutásodon rágódsz, az jó hosszú lesz. Mert az is egy válasz, hogy megnyertem egy Grand Prix-versenyt hazai közönség előtt csodálatos hangulatban, voltam a világ 4. legjobb vívója, aztán 28 évesen akkorát törtek rajtam, hogy befejeztem a vívást. De az is válasz, hogy vívtam 36-38 éves koromig, azalatt világbajnoki döntőbe jutottam, esetleg érmet szereztem, részt vettem egy-két olimpián, azon kevesek között voltam, akiknek egyáltalán sikerült kijutni, láttam, megéltem, tudom, hogy milyen.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/05/20/3971493.jpg)
Kun Anna
Fotó: AFP
Szerintem a lehetőségeid alsó határát fogalmaztam meg. És akkor így kerek egy pályafutás, kiderül, mibe öltél több, mint 20 évet, és tudsz egy mérleget vonni, kétségek nélkül. Végig jártad az utadat, és megláttad, ki vagy.
Mert most ki vagy? Egy olimpiai éremesélyes, ám doppingvétségen ért ígéretes, tehetséges, elkeseredett sportoló, akitől 2 évig a felkészülés lehetőségét is elvették. De árnyaljuk a képet dr. Tiszeker Ágnes (Magyar Antidopping Csoport) szavaival:
„A WADA Kódex aláírói - elsősorban nemzetközi sportági szakszövetségek, és ezek tagszervezetei, a nemzeti sportszövetségek, illetve a nemzeti szövetségek tagszervezetei (pl. klubok) - által szervezett edzéseken, edzőtáborokban nem vehet részt.”
De ki tilthatja meg, hogy valahova a saját örömödre elhelyezz egy szúrópárnát, pástot, egy találatjelző gépet, és már visszavonult vívók, öttusázók, és akiknek már nem kell holléti nyilvántartást vezetni és eltiltani sem lehet őket, biztosítsák neked, hogy mindig legyen ott asszópartnered? Ki tilthatja meg, hogy az edződ időnként egy üveg jóféle borral meglátogasson, és ha már ott van, hát „hasznossá tegye” magát?
Konokul, kitartóan, elszántan végigcsinálni 2 évet úgy, hogy egy elég messzi cél lebeg a szemed előtt - de ott van, és minden nappal közelebb kerülsz hozzá -, nem tűnik egy lehetetlen feladatnak.
A lehetőség tehát, amit egy valóban pályafutásnak nevezhető néhány év kínál: olimpiai részvétel éremszerzési eséllyel legközelebb 2028-ban Los Angelesben egyéniben és esetleg csapatban, előtte-utána néhány világbajnoki érem, esetleg cím. És akkor még csak 32 éves leszel. Fiatalabb, mint a két olimpiai bajnok elődöd, amikor nyertek…
Az egyik, Nagy Tímea minden gyermeke születése után nagyjából 2 éven belül nyert egy olimpiát vagy világbajnokságot. Előtte semmit.
Csak mondom, ez is egy opció…
Egy szülés kb. 1 év kihagyás (nem vagyok olyan bátor, hogy a magánéleted ismerete nélkül erre mernélek irányítani, de az eltiltás fele már le is járna), de ami utána jöhet! Vannak is néhányan, akik tudnának erről beszélni: Kim Clijsters teniszező összesen egy Grand Slam-tornát nyert az első kisgyermeke születése előtt, utána a következő ötből pedig hármat. Heidi Löke kézilabdázó kisfia már 5 éves volt, amikor édesanyja olimpiai bajnok lett. Kristin Armstrong kerékpáros a három olimpiai bajnoki címéből kettőt édesanyaként nyert, Nia Ali 100 m gáton kétszeres anyukaként lett világbajnok. Mindannyian sokkal sikeresebbek voltak szülésük után, mint előtte.
Vajon nem volt-e benne az eredményeikben az, hogy már nem a sportsiker jelentette az élet egyetlen értelmét, a talán már görcsös, egy irányba ható akarás oldódott, és a sajátnál fontosabbá vált egy másik élet? Dehogynem.
Végezetül pedig mondhatod, hogy mit okoskodik itt egy olyan valaki, aki 28 évesen abbahagyta. Ám van két nagy különbség a helyzetünk között. Az egyik, hogy én nem tudom, szabad szemmel látható voltam-e még a világranglistán, amikor abbahagytam, ellentéteben veled, aki negyedik vagy. A másik, hogy én saját elhatározásból döntöttem így, nem külső körülmény kényszerített.
És ez piszkosul nem ugyanaz.
Én a helyedben kíváncsi lennék, mi van benne a pályafutásomban.
De ezt csak egy módon lehet kideríteni.*
Szeretettel:
Horváth Mariann
*Az utolsó mondat nem a sajátom, Fredrik Backman: Győztesek című könyvében Mira Andersson szájából hangzik el. A könyv mottója: „A hokival és az élettel is az a probléma, hogy alig akad bennük egyszerű pillanat. A többi pedig küzdelem.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/05/20/3971494.jpg)
Auriane Mallo-Breton és Kun Anna
Fotó: AFP
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés