Európa-bajnoki döntőbe jutott a férfi kardcsapat, megismételheti tavalyi sikerét

A georgiaiak után az oroszokat is legyőzte kedden a magyar férfi kardcsapat, ezzel döntőbe jutott a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Komoly hátrányból fordítva jutott döntőbe a magyar kardcsapat

Videó forrása: Eurosport

Az egyéniben másodikként végző Szilágyi Áron, a vele együtt csapatban tavaly olimpiai ezüstérmes Szatmári András és Rabb Krisztián, valamint Iliász Nikolász alkotta együttes kiemeltként a negyeddöntőben kezdett, ahol visszafogott első kör után fordított és végül négy tussal nyert.
A folytatásban a semleges színekben szereplő oroszokkal kerültek szembe a magyarok, és ekkor már lényegesen kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtottak, könnyedén nyertek. Az első asszóban ugyan Szatmári 5-4-re kikapott Pavel Graugyintól, később viszont - döntetlennel és győzelemmel - ő maga is javított, két társa, az egyéniben háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-aranyérmes Szilágyi, valamint Rabb pedig valamennyi párharcát megnyerte így a végére 19 találatnyi különbség alakult ki.
Az oroszok - akiknél Graugyin mellett Anatolij Kosztenko, Dmitrij Danyilenko és csereként Kirill Tyuljukov lépett pástra - bátortalanul vívtak, viszonylag hamar elvesztették hitüket.
A magyarok tavaly Szilágyi, Rabb, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállításban aranyérmesek lettek. Akkor a fináléban a románokkal találkoztak, most az esélyesebb franciákat meglepetésre legyőző olaszokkal vívnak a kiírás szerint 18.40-től.
Eredmények, férfi kard csapat:
  • negyeddöntő: MAGYARORSZÁG-Georgia 45-41
  • elődöntő: MAGYARORSZÁG-Oroszország 45-26 | Olaszország-Franciaország 45-42
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés