Szilágyi Áron kitartása motiválta 37 éves csapattársát, hogy folytassa a vívást
A párizsi olimpián a kardcsapattal ezüstérmes Gémesi Csanád hosszabb pihenőjét követően legkésőbb jövőre visszatér a pástra.
Így vette át az ezüstérmet Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád és Rabb Krisztián
Videó forrása: Eurosport
A 37 éves világ- és Európa-bajnok vívó elmondása szerint a nyári játékokon kiharcolt második helynek egyre jobban örül, minden nappal egy kicsit boldogabb.
Szóba került az egyéni verseny nyolcaddöntőjének az a momentuma, amikor a tunéziai Fares Ferjani ellen 9-10-es állásnál jelezte a mérkőzésvezetőnek riválisa találatát - ezért később fair play-díjra jelölték.
"Utólag szinte nem is emlékeztem arra a pillanatra, mert annyira természetes volt. Én bemondtam egy találatot, amiről úgy gondoltam, hogy az ellenfélnek kell megkapnia, és közben vettem csak észre, hogy a bíró nem is neki, hanem nekem akarja megítélni. Ez aztán nálam el is sikkadt, és óriási meglepetés volt, amikor láttam magamat ebben az illusztris ötös társaságban" - utalt a fair play-díjra jelöltek csoportjára szerdán a közmédiában.
Gémesi szerint már az is megtiszteltetés volt számára, hogy az öt legsportszerűbb pillanat közé bekerült a megmozdulása. Kiemelte, hogy itthon nagyon nagy visszhangja volt a jelölésnek, így újra előtérbe került a fair play és annak fontossága.
A MATE-GEAC kardvívójának az egyéni verseny ezzel a nyolcaddöntővel véget ért, ugyanakkor csapattársaival eltökéltek voltak, hogy érem nélkül nem jönnek haza a francia fővárosból. A kardválogatott az olaszok és az irániak legyőzésével döntőbe jutott, ott pedig 45-41-re alulmaradt a dél-koreaiakkal szemben.
A nyári játékok élményeinek felelevenítése után Gémesi a folytatásról is szót ejtett.
"A következő egy-két hónapra lesz egy kis pihenő beiktatva, de utána tervezem, hogy visszatérek és legkésőbb a következő naptári évben elkezdek én is újra versenyezni. Már nagyon hiányzik az edzés és a mozgás, a vívás még talán kevésbé, de az igen, hogy újra rendszerbe kerüljenek a napjaim" - mondta, majd elárulta, hogy Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok vívótársa műtétje előtt beszélgettek egymással a folytatásról, és motivációt adott neki a jövőre nézve, hogy csapattársa is a folytatást tervezi.
Gémesi a Los Angeles-i olimpiáig még nem tekint előre, egyelőre a közeljövőre koncentrál, egy szezonra tervez, aztán majd meglátja, meddig tart a lendület.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)