64 nap 19 óra 22 perc 49 másodperc: Tíz napot vert a rekordra a földkerülő vitorlásverseny győztese
A francia Charlie Dalin nyerte meg a tizedik Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyt.
Sailing - Vendee Globe - Arrival of the first skipper Charlie Dalin
Videó forrása: Eurosport
A verseny honlapja szerint Charlie Dalin 64 nap 19 óra 22 perc 49 másodperc alatt hajózta körbe a bolygót, így csaknem tíz napot faragott a rekordból. Az eddigi csúcsot a szintén francia Armel Le Cléach tartotta, aki 2016-17-ben 74 nap 3 óra 35 perc és 46 másodperc alatt ért körbe.
Dalin másodszor szelte át elsőként a célvonalat, a 2020-21-es kiírás során szintén a leggyorsabbnak bizonyult, de honfitársa, a harmadikként befutó Yannick Bestaven időjóváírást kapott, mert részt vett egy mentésben, és ezzel végül megelőzte.
"Valószínűleg most én vagyok a legboldogabb ember a világon. Amikor áthaladtam a célvonalon, olyasmit éreztem, amit még soha" - nyilatkozott a 40 éves Dalin. Hozzátette: csapatával négy évig erre a versenyre készültek.
"Megépítettünk egy hajót, fejlesztettük, teszteltük, átépítettük és most megcsináltuk!" - fogalmazott. Egyben köszönetet mondott honfitársának, a várhatóan másodikként befutó Yoann Richomme-nak, akivel egymást üldözték az élen.
A magyar induló, Weöres Szabolcs december 16-án lépett vissza a versenytől, miután a New Europe nevű hajóján tönkrement egy kulcsfontosságú kábel.
A Vendée Globe-on az indulóknak 18 méteres, egytestű hajójukkal egyedül, kikötés és külső segítség nélkül kell megkerülniük a bolygót. A 40 indulóból eddig hatan adták fel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)