Magyar versenybíró is közreműködik a párizsi olimpián vitorlázásban

Magyar versenybíró is közreműködik a párizsi olimpián vitorlázásban Böröcz Bence révén. A magyar szövetség tájékoztatása szerint Böröcz 2012-ben legfiatalabb szakemberként kapott nemzetközi versenybírói kinevezést, azóta a World Sailing (Nemzetközi Vitorlás Szövetség) versenybírójaként tevékenykedik. A tokiói játékokon vezető versenybíróként kapott feladatot.

Magyar versenybíró is közreműködik a párizsi olimpián vitorlázásban Böröcz Bence révén. (fotó: hunsail.hu)

Fotó: From Official Website

"Idén két részletben, két héten át bonyolítják le a vitorlásversenyeket. Az első heti beosztásomat még nem ismerem, de a másodikon az ILCA osztályok versenyein én leszek az egyik vezető versenybíró" - mondta Böröcz Bence.
Hozzátette, a vízen is fog bíráskodni és tárgyalásokon is részt vesz, illetve utóbbin akkor nem, ha magyar hajós is érintett. Marseille-ben az ILCA (korábban Laser) osztályban a világ- és Európa-bajnok Érdi Mária és Vadnai Jonatán indul.
"A World Sailing alapvető viselkedési és etikai szabályait természetesen itt is be kell tartanunk. Az olimpia abból a szempontból is különleges, hogy ide a tradicionális vitorlás nemzetek általában nagy stábokkal érkeznek, amelyekben szabálytanácsadók is helyet kaphatnak. Közöttük olyanok is, akik más versenyeken a kollégáink, és többekkel barátok vagyunk" - nyilatkozott Böröcz Bence.
Hozzáfűzte, a játékok idején kiemelten figyelniük kell arra, hogy milyen információt osztanak meg az említett kollégáikkal és a versenyzőkkel. Csak úgy beszélhetnek velük, hogy jelen van még legalább egy versenybíró is.
Ennek megfelelően nem is tartózkodnak egyedül a hajóparkban, mindig legalább ketten vannak és mindenkivel angolul beszélnek, akkor is, ha közös az anyanyelvük, hogy tanúk előtt történjen a beszélgetés.
A két magyar vitorlázó jövő csütörtökön kezdi meg a versenyzést az olimpián. A végső helyezésekről döntő éremfutam a tervek szerint mindkettőjük számára augusztus 6-án lesz.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés