A kilencedik, utolsó előtti futamban Berecz az ötödik helyen végzett, ezzel az eredményével a tizedik futamban elért helyezésétől függetlenül megvédte Európa-bajnoki címét.

Az eredmény még nem hivatalos, azzá csak a zárófutam befejezése után órákkal, az esetleges óvások megtárgyalása után, a hivatalos eredménylista nyilvánosságra hozatala, illetve a díjkiosztó után válik.
A verseny eredményeit ITT lehet követni.
Vitorlázás
Éjszaka felborult egy hajó a Kékszalagon, a legénységet kimentették
15/07/2022 - 09:12

Berecz jól kezdett a kontinensviadalon, ugyanis az első nap után rögtön az élre állt egy-egy negyedik és ötödik hellyel. Ezt követően a második napon kevésbé vitorlázott jól, kilencedik és tizedik helyével összesítésben a második pozícióba csúszott vissza, de a harmadik versenynapot követően - amelyen hatodik, majd hetedik lett - visszavette a vezetést. Csütörtökön aztán óriási lépést tett az aranyérem felé, ugyanis mindkét futamot megnyerte, pénteki ötödik helyével pedig behozhatatlan, húszpontos előnyre tett szert a Rio de Janeiróban olimpiai aranyérmes, illetve négyszeres világbajnok brit Giles Scott-tal szemben, aki végül 70 ponttal zárt. A viadal honlapja szerint a harmadik helyet a svájci Nils Theuninck (74) szerezte meg.
Berecz sikerének értékét növeli, hogy nem elsőszámú hajójával és vitorlájával indult, és az Eb-t elsősorban felkészülésnek tekintette az ötkarikás játékokra.
forrás: hunsail.hu
MTI
Vitorlázás
36 másodpercen múlt, de rekordidővel ért célba a Fifty-Fifty a Kékszalagon
14/07/2022 - 16:06
Vitorlázás
516 hajóval, és több mint 2500 vitorlázóval elrajtolt a Kékszalag
14/07/2022 - 09:52