Az év egyik legdöbbenetesebb úszásával sokkolta a sportágat a 13 éves lány, Yu Zidi

Eurosport | Google

Yu Zidi nem akármilyen győzelemmel mutatkozott be az Ázsia Játékok nyitónapján: a 13 éves kínai lány 200 méter pillangón versenycsúccsal lett aranyérmes a tokiói uszodában, az idő pedig az egyik legzseniálisabb, amit tinédzsertől valaha láthattunk ebben a számban.

Óriási úszás: hajszálnyira járt saját világcsúcsától férfi 50 gyorson az ausztrál klasszis

Videó forrása: Eurosport

Yu Zidiről tavaly, az egyik cikkünkben nagyon hasonlóan fogalmaztunk, mint a mostani címben, de már előtte, 2024 májusában is az úszósport új szenzációjaként számolt vele a sportág. Nem véletlenül, hiszen a 2012 októberében született, még mindig csak 13 éves kínai lány komolyabbnál komolyabb rekordokat dönt meg – tavaly, a szingapúri világbajnokságon például minden idők legfiatalabb világbajnoki érmese lett (a 4x200-as gyorsváltóval szerzett bronzérmet), emellett három egyéni számban is a negyedik helyen végzett. Ő lett az év juniorkorú női úszója, a Laureus-díj Év áttörése kategóriájában pedig egyedüli női jelöltként került a hatfős listára a végül győztes Lando Norris, valamint Désire Doué, João Fonseca, Luke Littler és Shai Gilgeous-Alexander mellé.
Idén márciusban, a China Openen legyőzte 200 méter pillangón a táv kétszeres olimpiai ezüstérmesét, Regan Smith-t, a fő versenyét pedig az Ázsia Játékok jelenti. A tokiói uszodában rögtön bekezdett: megszerezte élete első nagy egyéni aranyérmét a felnőttek között, miután 200 pillangón szenzációs, 2:05.08-as idővel győzött.
Ezzel új versenycsúcsot döntött, a korábbi rekordot az olimpiai bajnok honfitárs, Zhang Yufei tartotta, aki három évvel ezelőtt, a hangcsoui játékokon 2:05.44-et úszott. Yu több mint három másodperccel előzte meg a második helyen végző honfitársát, a 15 éves Mohan Changot, míg a bronzérmet a japán Misa Okuzono szerezte meg.
Ez csak olyan so-so volt, de büszke vagyok
– mondta mosolyogva Yu a díjátadó után, jelezve, hogy szerinte ennél is többre képes. ”Remélem, még gyorsabban tudok úszni. Bő hat tizedmásodpercet javítottam az egyéni csúcsomon, és hiszem, hogy legközelebb még jobb teljesítményre leszek képes.”
A kínai tehetség nem titkolja, hogy már most nagy célokat tűzött ki maga elé: szeretne dobogóra állni 200 pillangón a Los Angeles-i olimpián.
Ez egy lépés afelé, hogy olimpiai dobogóra álljak, annak is a legfelső fokára. Nap mint nap keményen edzek. A siker soha nem érkezik egyik napról a másikra” – fogalmazott.
Yu a mostani siker után arról is beszélt, hogy technikailag továbbra sem tart ott, ahol szeretne.
”A technikám még egy kicsit hiányos. Korábban kell lehajtanom a fejem, messzebbre kell nyúlnom magam előtt, javítanom kell a lábtempóimon."
A győzelemnek azért is van különleges jelentősége a 13 éves lány számára, mert legnagyobb példaképe és edzéstársa, a hozzá hasonlóan szintén Paoting városából származó Li Bingjie is szurkolt neki a helyszínen.
Nagyon örülök neki. Izgatott voltam, amikor láttam, hogy ilyen idővel nyer, feldobott a saját versenyem előtt. Hatalmas tehetség” – mondta az olimpiai és világbajnok gyorsúszó.
Yu számára a 200 méter pillangó csak az első volt a három egyéni száma közül az Ázsia Játékokon, azaz további rekordokat ostromolhat – 200 vegyesen a 2:07.41-es egyéni (egyben országos) csúcsát faragná tovább, míg 400 vegyesen életében először kerülne 4:30-on belülre, miután nyáron 4:30.79-et úszott a kínai bajnokságon.
Az már most kijelenthető: ha így fejlődik tovább, Yu jövő nyáron, 14 évesen a budapesti világbajnokság egyik nagy sztárja lehet és több számban is komoly éremeséllyel állhat rajtkőre.
Csatlakozz a több mint 2 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés