A négyszeres párizsi olimpiai bajnok Léon Marchand csökkentett programmal készül a vb-re, de edzője szerint benne lehet a világcsúcs

Léon Marchand a párizsi játékok úszóversenyeinek legnagyobb sztárja volt, de talán azt sem túlzás állítani, hogy az egész olimpia egyik legextrább teljesítményét ő nyújtotta. Nyert négy egyéni aranyérmet az öt világbajnoki címe mellé, amiket a 2022-es és a 2023-as vb-ken szerzett. Szingapúrban további két arannyal gyarapítaná az éremkollekcióját.

Léon Marchand megcsinálta a "nem létező" duplát: 200 pillangó után a 200 mellet is behúzta

Videó forrása: Eurosport

Léon Marchand Franciaország hőse lett a párizsi olimpiát követően. Érthető módon komoly ünneplés fogadta, bárhová is ment, amit persze 23 évesen nem olyan könnyű feldolgozni.
Hihetetlen figyelem és elképesztő mennyiségű szeretet zúdult rá. Ez egy pontig nyilván jól tud esni, igaz, ha valakinek nem olyan a személyisége, akkor a legkevesebb felhajtás is soknak tűnhet.
Nem véletlen, hogy kihagyta az ázsiai turnét, nem ment el a rövidpályás világbajnokságra sem, utána pedig elutazott Ausztráliába, ahol a híres Dean Boxall-féle csoporttal készült három hónapon keresztül.
Április elején jött haza, és csatlakozott Bob Bowman edző csapatához.
"Egy pillanatra sem hagyta abba a munkát, de a felkészülése csak az elmúlt három-négy hónapban lett igazán intenzív" – mondta a híres amerikai edző. "A programja elég könnyű, de ez egy jó kompromisszum."
picture

Éleződik a Milák–Marchand-csata, a magyar úszó jutott legjobb idővel a 200 pillangó döntőjébe

Videó forrása: Eurosport

A hét elején szivárgott ki, hogy Marchand kihagyja a 200 mellet és a pillangót, két olyan számot, amiben olimpiai bajnok lett Párizsban.
Ő ezt akarta, és én belementem. Annak ellenére, hogy úgy gondolom, odaállhatna és megvédhetné a vb-címét 200 pillén.
Bowman azért is lehet ebben többé-kevésbé biztos, mert Milák Kristóf nem áll rajthoz. Marchand azonban nem akarta megint ugyanazt a brutális sorozatterhelést, amit Párizsban elvállalt. Úgy érezte, erre most nem áll készen.
Három éve lett először világbajnok 200 és 400 vegyesen, két éve pedig már megdöntötte Michael Phelps világcsúcsát a hosszabbik távon. Utána jött az olimpia a négy egyéni számmal, most pedig úgy tűnik, Marchand újra boldog a kettővel.
Nem mondta ki, de komoly ambíciók vannak a fejében a 200 vegyes idejét illetően
– mondta Nicolas Castel, Marchand toulouse-i edzője.
Kétségtelen, a francia zseni nagyon közel van már Ryan Lochte világcsúcsához. És ki tudja, így, hogy kevesebb számot vállal, akár még össze is jöhet az új rekord.
picture

Zseniális magyar ezüst úszásban az Universiadén, Tankó Beatrixot csak az amerikai tehetség győzte le

Videó forrása: Eurosport

"Sokat fejlődött az erőt és a dinamikát illetően, és előrelépett technikailag is" – folytatta Castel, amikor arról kérdezték, hogyan értékeli Marchand Bowman-csoporttal végzett munkáját.
"Távolságot nyer azzal, hogy pillangón és mellen sokkal előrébb helyezkedik el a tempók végén. Ez nagyon hatékony. Háton nagyon fontos, hogy sikerült stabilizálnia a fejét. Gyorson pedig egyszerűen gyorsabb."
Marchand 200 vegyesen megmérkőzik majd többek között Kós Huberttel is, az összecsapásukat már mindketten nagyon várják.
Ezek a cikke is érdekelhetnek:
picture

Kettős magyar dobogó nyíltvízi úszásban: Rasovszky-arany és Betlehem-bronz a Szajnában!

Videó forrása: Eurosport


Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés