Varga Dániel: "Ha én vagyok az edzőm, biztosan sokat vitáztam volna magammal"

Eurosport

Publikálva 26/03/2020 - 09:31 GMT+1

Nagyinterjú a játékosként olimpiai bajnok, vb-aranyérmes vízilabdázóval, aki második éve az FTC ificsapatának vezetőedzője.

Fotó: Eurosport

Két éve OB I-es aranyéremmel vonult vissza az aktív játéktól, minden idők egyik legjobb magyar vízilabdázójaként. Az olimpiai bajnok, vb-aranyérmes Varga Dániel még azon a nyáron a Ferencváros ifjúsági csapatának vezetőedzője lett, hároméves projektjének közel a felénél ültünk le vele beszélgetni tréneri munkája eddigi tapasztalatainak összegzéséről. Eligazítás a legfelsőbb szintről az FTC, az UVSE, a mai fiatalok, a pedagógia, a gyereknevelés és a kenyérsütés témájában.

„Nagyon régen él bennem a vágy, hogy edző legyek.” - nyilatkoztad a visszavonulásodkor. Emlékszel, hogy mikor kezdett kialakulni benned ez az elhatározás?Ha momentumot keresünk, akkor az maga a döntés, ami az utolsó szezon utolsó hónapjaiban volt, mert akkor tényleg döntenem kellett. De az érési folyamat az a konkrét emlékeim szerint is a gyerekkorra vezethető vissza, amikor azon gondolkodtam fiatalon, hogy ezt meg azt miért így csináljuk, miért nem másképp, és miért így edzünk, és miért nem gyakoroljuk, azt, hogy. Folyamatosan gondolkodtam azon, hogyan lehetne másképp csinálni. Magamban mindig is kritikus voltam, valamikor szemtelenül ezt az edző felé is közvetítettem, valamikor illemtudó gyerekként ezt magamban tartottam, vagy csak lázadtam a magam módján, de egészen régi emlékeim vannak arról, hogy általában nem értettem egyet teljes mértékben azzal, amit az edző mond.

Ez azért volt, mert szerinted te jobban tudtad, mert egy helyes utat, módszert találtál helyesnek, és ez nem egyezett az aktuális edződ elképzelésével?
Valószínűleg ez abból adódik - és ezt most is érzem magamon -, hogy más irányból közelítem meg a dolgokat, legyen az probléma, vagy egyáltalán egy helyzet. Nem arról van szó, hogy én azt jobban tudtam, vagy jobban tudom, mint mások, edzők, játékosok, vagy bárki, hanem másképp. Biztos vagyok benne, hogy több út vezet a sikerhez. Csak bízom benne, hogy sikeres és jó edző leszek, ezt nem tudhatom. Viszont úgy gondolom, hogy alapvetően más útvonalon fogok odaérni. Mert ilyen vagyok. Ez nem egy döntés, attitűd, vagy manír, hanem ha őszintén magamba nézek, és elmondom, hogyan működöm, akkor azt vettem észre az elmúlt három évtizedben, hogy működöm, csak sok esetben másképp.

Úszás

Cápadresszes űridők kivégezve, kis híján megdőlt Hosszú Katinka világcsúcsa

5 órája

Varga-Dániel-vízilabda-válogatott-2013-vb-min.jpg

Fotó: Eurosport

Milyen volt az átállás, egy bajnoki címmel búcsúzó, klasszis játékosból egy meghatározó klub ifi csapatának edzőjévé válni?
Azt hiszem, hogy ezt úgy fogalmaztam meg akkor is, hogy a bajnoki győzelem estéjén még játékosként feküdtem le, másnap viszont már edzőként ébredtem fel. Ezt tényleg így éreztem, és utána nagyon sokáig eszembe se jutott, hogy játszottam, arról nem is beszélve, hogy esetleg még játszanék.

Ez a szerencsésebbik eset.
Igen, és ez két dolog miatt lehet az emberrel. Az egyik, hogy már nagyon nem akar játszani, a másik pedig, hogy nagyon akar edző lenni. Nálam mind a kettő megjelent egy időben, valószínűleg emiatt is tudtam annyira elkülöníteni a kettőt, és nem átmenetről beszélünk, hanem átlépésről, átállításról, vagy átkapcsolásról. Egyébként azóta már volt néhány eset, amikor hiányzott a játék. Nem sokszor, meg nem tartott sokáig, meg nem éltem meg nehezen, de eszembe jutott, mi lenne, ha. De ez nem jellemző, továbbra is edző vagyok.

A csapatban gondolkodás fontos volt neked mindig is, ez a hozzáállás megkönnyíti a dolgodat trénerként?
Legyenek mindenkinek egyéni céljai, akár csapatban sportol, akár egyénileg. Nekem is egyéni céljaim vannak edzőként, ahogy játékosként is voltak. Ez pedig az, hogy kihozni magamból a legtöbbet, ami szerintem a csapatra, az eredményességre és a játékosokra is a legjobb hatással van. Lehet, hogy ez csupán elfilozofálgatása a dolgoknak, de alapvetően mindenki a saját boldogságát keresi azzal, hogy a céljai megvalósítása által másokra is hatással van. Azt látom, hogy biztosan hatással vagyok a gyerekekre, sok esetben pedig jó hatással.

Varga Dániel: „Olyan ez a 12 válogatott év, mint az életem" | HosszabbításVarga Dániel márciusban egy közleményben jelentette be, hogy többé nem szerepel a magyar vízilabda-válogatottban. Az olimpiai és világbajnok pólós akkor azt írta, hogy a klubszezon végéig nem szeretne nyilatkozni ezzel kapcsolatban. Mi is megvártuk ezt a határidőt, majd interjút kértünk a Ferencváros Európa-kupa-győztes klasszisától.

Az az intelligencia, filozofikus gondolkodás és érzékenység, amely játékosként jellemzett, mennyire maradt meg edzőként? Át kellett alakulnod valamennyire, mondjuk keményebbnek kell lenned kifelé?
Szerintem nem vagyok más. Hiszek a változásban, de az alapvető személyiségváltozásokban nem annyira. Már csak azért sem, mert nem kellett, de nem is akartam nagyon megváltozni. Hiszen a hibáim ellenére is a legfontosabb a hitelesség. A hiteles utat, a magam útját járva kell megvizsgálni kritikusan a dolgaimat, mert akkor fogok tudni rajta változtatni, ha nem jó. Önmagamat kell adnom. Ha ez valamiért nem jó, akkor önmagamon kell változtatni, nem egy felvett szerepen, ez ilyen egyszerű.

Volt példa erre az önmagadon változtatásra?
Sok mindenben változtattam bő másfél év alatt, de talán az egyik legnagyobb különbség, amire szinte egy teljes szezon kellett, hogy rájöjjek, hogy nem az én akaratomat kell rá erőltetnem a gyerekekre, hanem úgy kell rájuk hatni, hogy nekik belső igényük legyen a fejlődésre és a változásra. Azt vettem észre egy idő után, hogy az egyik legnagyobb motivációja a gyerekeknek az volt, hogy megmutassák, meg tudnak felelni az én elvárásaimnak. De ez nem tart sokáig, csak egy ideig, egy olimpiai bajnoknál valószínűleg egy kicsit tovább. Ősztől mindenkit úgy kezdtem el kezelni, hogy találjuk meg, hogy mi az, amiért lejárnak edzeni, ami nekik igazán a céljuk, ami nekik igazából örömforrást nyújt nap, mint nap. És ebben tudok nekik segíteni a tudásommal, meg a példámmal. De ne csak azért jöjjenek le az uszodába, hogy egy olimpiai bajnok megdicsérje őket. Hanem azért, mert tudják, hogy mit akarnak, hogy hová akarnak eljutni, ha pedig még nem tudják, akkor foglalkozzunk vele, hátha tisztul a kép. Én pedig ezen az úton tudok segíteni, mert értek hozzá.

Maguk miatt.
Igen, és ez bennem is egy felismerés volt, mert komfortzónán belül maradtam korábban azzal, hogy amit mondok, az úgy van. De aztán rájöttem, hogy nem az a lényeg, hogy mindenáron úgy legyen, ahogy mondom. Legyen úgy, ahogy lennie kell, és akkor majd legfeljebb a hibákból tanulva, a jó dolgokat megerősítve, organikus fejlődés útjára lépnek a játékosok egyénileg is, meg a csapat is. Úgy is mondhatnám, hogy ahogy elengedtem ezt a gyeplőt, úgy lett lazább a dolog, ami először nem töltött el jó érzéssel, viszont jobb lett a játék és a napi hangulat, és a fejlődés egyértelmű volt. Úgy érzem, hogy kicsit a felnőtté válásban is segítettem őket, mivel felelősséget kell vállalniuk a munkájuk után. Nagyrészt rajtuk múlik, hogy ma jobb játékosok lesznek-e, mint tegnap voltak. Persze, ez nem azt jelenti, hogy ne lennének keretek és kötelezettségek, vagy hogy rájuk hagyom az egészet. Az egész a felelősségvállalásról szól, saját magukról, a csapatról. Segítek átvészelni, de ha valaki nem akarja, ahelyett nem tudom akarni. Az egyéni sorsok alakulását nem akarhatom jobban, mint ők.

Varga-Dani-FTC--ifi-jatekosok-OBI-min.jpg

Fotó: Eurosport

Milyen edzői filozófiával vágtál bele a munkába a srácokkal, és ez mennyit változott a bő másfél év alatt, amióta velük dolgozol a Fradiban úgy, hogy bizonyos autótáskás szülők az alapszakaszban egy sima meccsen is minősíthetetlen dolgokat kiabálnak be közben?
Alapvetően önmegvalósításból vágtam neki, azzal a remélt eredménnyel, hogy ez a gyerekeknek is, a Fradinak is, és a magyar vízilabdának is jó lesz. A szülői hatás óriási mindenkinél, vagy azért, mert van, vagy azért, mert nincs. Amikor dolgozik valaki egy gyerekkel, azzal is dolgozik, amit otthonról hoz. De ez teljesen természetes.

És az, hogy a Fradiban dolgozol újpesti nevelésként, jelent valamennyire különös helyzetet?
Ilyen értelemben nem tudom, hol nőttem fel. Újpesti nevelés vagyok, de újpesti úgy lettem, hogy az egész Tungsramból lett Kordax, nekem egy évem volt ott, mentünk át az Újpestbe. Egyébként előtte a Faragó Tamáséknál voltam egy-két nyáron keresztül, amúgy a Szpariban tanultam meg úszni óvodás koromban. És ha nem kosarazom Budafokon hat évet, akkor biztosan kevesebb lettem volna vízilabdázóként. A Vasasban lettem érett játékos, viszont Rijekában tanultam a legtöbbet alapvető vízilabdás dolgokról. Ez is hozzátartozik a képhez. Sőt, a Szpari úszó óvodához olyan nevek kapcsolódnak, hogy engem Kiss Miki bácsi tanított meg úszni, utána átvett engem Plagányi Zsolt és Selmeci Attila. Ez a névsor még ajánlólevélnek sem lenne rossz.

Hipp-hopp, 2016-ban pedig jött a Ferencváros, előbb játékosként, 2018 nyarától pedig edzőként.
A Fradiban lenni most nagyon jó, maximálisan jól működik a szakmai munka. Nagyon szerencsés az együttállás, ami az edzői és a technikai stábot jellemzi. Gondolok itt Madaras Norbira, Varga Zsoltra, nagyon örülök, hogy Sünivel, azaz Nyéki Balázzsal napi kapcsolatban vagyok. A többi kollégával is jól együttműködünk. Lehetne egy picit több vízfelületünk, mert rengeteg fiú, lány, utánpótlás és felnőtt csapat van, és az egy medence miatt néha kompromisszumokat kell kötni, de egyrészt rugalmasan kezeli a szakosztály a plusz pályaigényt, nem beszélve arról, hogy adott esetben pedig a szűkebb hely kreativitásra sarkall. Összességében az, hogy minden nap belépünk a népligeti bázisra, a Fradiba a felnyíló sorompó után, egy klubhoz tartozást, egy infrastruktúrán belüli létezést jelent. Azzal, hogy az összes többi Fradi-sportolóval lehet találkozni az étteremben, vagy a telepen belül akárhol, egy különleges állapot, ezt nagyon élvezem és szeretem.

Varga-Dani-Nyéki-Balázs-FTC-vízilabda-serdülő-min.jpg

Fotó: Eurosport

Miben más egy mai 18-20 éves pólós, mint amilyenek ti voltatok Dumival ugyanilyen idősen/fiatalon?
Ez egy nagyon jó kérdés. Erről a témáról oszlopnyi magas könyveket írtak, nem véletlenül. Valamiben mindig is ugyanolyan lesz a fiatalság, amit nem a technika, nem a világ, és nem a külső tényezők határoznak meg. És van a másik rész, amit a külső világ határoz meg. Az első, ami állandó, az a kamaszkornál indul el: az identitáskeresés, egyénként az önérvényesülés, a hovatartozás a világban, amikor feltesszük magunknak a kérdést, hogy mit és miért csinálok, mit fogok csinálni, kivel akarom azt csinálni, hogy akarom leélni az életem? Ide tartozik a pályaválasztás, elköteleződés, rivalizálás és az is, hogy esetleg eltolódnak a hangsúlyok a sport irányába, vagy a sport irányából a tanulás felé – jobb esetben.

Van egyfajta belső küzdelem, amit látok a srácokban, hogy iszonyatos munkát kell beletenni a sportba, amellett közeleg az érettségi, “most már csajom is van, és nem buliztam a többiekkel, egyébként meg a szüleimmel is jó lenne néha beszélgetni, ebédelni.” Tehát amikor 36 óra kellene egy napba, látom, hogy ez nagyon nehéz, és feszíti őket. Igaz, hogy vannak komoly értékek, amit a sport napi szinten meg tud adni. Például sikerélmény, önbecsülés, és főleg a hovatartozás érzése, ami nagyon fontos a napi szintű élmények megélésében. Szerintem ez így volt régebben is, ebben nem látok jelentős változást. Ami pedig a technikát és a külső körülményeket illeti, megváltozott a kommunikációnak a formája, a figyelem, a koncentrálni tudás képessége, egyszerűen több az inger, a választási lehetőség és a figyelmet terhelő információ mennyisége. Azt hiszem, hogy az egy dolog melletti kitartás képessége is csökken úgy általában véve.

Romlott talán a koncentráció, nem?
Az a fajta koncentráció romlott, hogy valamire sokáig kell figyelnünk. Ezzel edzőként is foglalkozni kell. Tarthatok én másfél órás videózást, vagy taktikai megbeszélést, ahol végig én beszélek, de látom, hogy sok. Ilyen értelemben nekünk is változni kell a gyerekek igényeihez, képességeihez. Úgy kezdtem el a munkát, hogy mindent vagy semmit. Már látom, hogy sok mindenben árnyalódik a kép. Próbálom megérteni az ő problémáikat is, mert tele vannak kétségekkel, amelyekre lehet, hogy nem kapnak más közegben választ. Azt is érzem néha, hogy minél több a lehetőség, annál több a probléma. Ezt általánosságban is gondolom, kényelmesebb lett a világ, és benne mi is, amióta ilyen sok lett a választási lehetőség mindenben.

Varga-Dani-lelátó-MVLSZ-min.jpg

Fotó: Eurosport

Az, hogy kétgyerekes édesapa vagy, és fiaid vannak, mennyiben könnyíti meg a dolgodat edzőként, ahol bár idősebbekkel, de srácokkal dolgozol? Illetve megfordítva a kérdést, a csapatodnál tapasztaltakat mennyiben tudod hasznosítani otthon a gyereknevelésben, pedagógiában?
Mindenképpen hatással van egymásra a kettő, még ha nem is találkoznak ők együtt. De inkább egy háromszögről beszélünk, mert ide kell emelnem azt, hogy újradefiniálódik bennem a szüleimmel való viszony. Nem a mostani kapcsolat, hanem azok a dolgok kapnak újabb jelentést, vagy értelmet, amelyek megmagyaráznak bizonyos epizódokat a gyerekkoromból. Hiába más az embernek a saját gyerekét nevelni, főleg, ha kis gyerekekről van szó, és edzőként működnie, bizonyos szituációk ugyanolyanok. És ez mindenféleképpen nagy tanítás számomra.

Egyszer láttam a Komjádiban, ahogy idősebbik fiadnak magyarázod egy meccs után a kisebb, mozgatható eredményjelzőn, hogy melyik szám és pötty mit jelent. Majd idén januárban az Instagramra töltöttél fel egy olyan fotót, amelyen szintén Milán látható a Kiscelli Múzeum nagyszerű Molnár Vera-kiállításán a 96 évesen is aktív művész egyik legszebb alkotása előtt. Ez azt jelenti, hogy igyekszel őt abban is eligazítani, amit te szeretsz, vagy ő automatikusan érdeklődik az iránt, ami téged is foglalkoztat?
Hú, de sok minden jutott eszembe erről. Kezdjük onnan, hogy Milán nagyon érdeklődő, értelmes, okos fiú. Körülbelül négyéves kora óta tud olvasni. Az esti mese olvasása gyakran úgy néz ki, hogy egy oldalt ő olvas, egyet én. És tényleg minden érdekli. Így hát úgy gondoltam, hogy miért ne néznénk meg a Molnár Vera-kiállítást, mert azok a formák akkor éppen visszaköszöntek a rajzain. Tetszett neki, és nekem is jó élmény volt apaként ilyet megmutatni neki. De nincs olyan szándékom, hogy ilyen irányba tereljem, egyszerűen arról van szó, hogy az élet olyan sokszínű, és meg kell mutatni mindent, ami érdekes lehet a gyerekeknek. Az egy jó kérdés, hogy mi az, ami őt igazán érdekli, és mi az, amiről szeretnénk, hogy őt érdekelje?! Ez egy egész életre szóló dolog. Nagyon észnél kell lenni, mert elképesztően erősek a családi minták, amiket magunkban hordozunk egész életünk során. Legtöbbször tudattalanul közvetítünk elvárásokat a gyerekeink felé...

Varga-Dani-Varga-Milán-FTC-vízilabda-min.jpg

Fotó: Eurosport

A meccselés műfajába mennyi idő volt belejönnöd? Érzed magad néha tehetetlennek és kiszolgáltatottnak a parton?
A meccselés a legjobb az egészben. Mint egy játékosnak a meccs, hétfőtől péntekig azért dolgozik, hogy a hétvége jó legyen. Ezzel így vagyok én is. Biztos, hogy rengeteget kell még fejlődnöm, de szerintem ebben változtam majd’ két év alatt a legkevesebbet, talán. Itt csinálok a legkevesebb dolgot másképp, mint korábban.

Most, hogy már közel két éve edzősködsz, hogyan tekintesz vissza a játékos-pályafutásodra, másként látsz dolgokat? Eszedbe jutnak olyan momentumok, amelyeket a mostani plusztudásoddal máshogy, jobban csináltál volna?Biztos, hogy egy kicsit jobb játékos lettem volna, ha…

Ha te vagy a saját edződ.
Ha én vagyok az edzőm, biztosan sokat vitáztam volna magammal (nevet). Hozzáadott volna egy képzeletbeli időutazás a játékos-pályafutásomhoz, ha tudtam volna azt, amit most tudok. Mondtam egy-két korábbi nagyszerű edzőmnek, hogy "az egyik legnagyobb edzői hiba, ha elfelejted, hogy játékos voltál". Földi Laci mondta erre, hogy jó, igen, "de te meg azt ne felejtsd el, hogy még nem tudod, hogy milyen edzőnek lenni, és nem tudsz edzői fejjel gondolkodni". Igaza volt!

Varga-Dani-FTC-ifi-csapat-vízilabda-min.jpg

Fotó: Eurosport

Hároméves projektben gondolkodsz az FTC ifinél. Ahogy megvolt az íve a játékos-pályafutásodnak azzal, hogy fiatalon a Vasashoz kerülve még voltak nálad jobbak, majd csapatkapitány lehettél a bajnokcsapatban, légióskodtál, aztán a válogatott csékája is voltál, milyen összegzést tudsz most, közel a munka felénél tenni, és milyen tovább ívet képzelsz el?
Látom az ívet, de amíg a játékos-pályafutás szinte egy megszakítások nélküli vonal, az edzői egyáltalán nem biztos, hogy az. Igaz, elvileg több idő van a kiteljesedésre. Annyival jobban ki van téve a külső körülményeknek egy edző, mint egy játékos, nagyobb szempont a szerencse. Eleve 14-szer annyi játékos van egy csapatban, mint vezetőedző. Szeretnék OB I-es edző lenni, de ahhoz olyan lehetőségnek kellene jönnie, ahol rendesen lehet dolgozni, egy koncepció alapján. Nem is az a fontos, hogy honnan indulunk, hanem hogy hová lehet eljutni és milyen úton. Van egy olyan ambíció is bennem, hogy jó lenne összefogni egy egész szakosztályt, és felépíteni egy utánpótlásképzést. A szakdolgozatomat is ebből írom. De, alapvetően, ahogy korábban is mondtam, egy lépcsőt szeretnék lépni, és egy koncepciózus OB I-es csapatnál dolgozni .

Tavaly negyedikek voltatok az ifjúsági bajnokságban úgy, hogy csak a későbbi aranyérmes UVSE-t nem tudtátok egyszer sem legyőzni, sőt, nagy különbségű vereségeket szenvedtetek tőlük. Idén viszont a Ferencváros az egyetlen olyan gárda, amely felül tudta múlni Benedek Tibor címvédő együttesét, ráadásul idegenben. Már ezzel is lemérhető az a fejlődés, amelyen átmentek egy szezon alatt a játékosaid?
Egyértelmű a fejlődés, de nem ragadnék le az UVSE-meccsnél, helyén kell kezelni a dolgot. A srácok nagyon sok mindenben fejlődtek, én ezt látom, de most nem részletezném. De emellett ide sorolnám a BVSC és a KSI elleni mérkőzéseket is, a három nagy rangadónkat. Mind a hármat megnyertük, illetve van egy vereségünk az UVSE-től az őszi első fordulóból. Ha most erről a három győzelemről beszélek, akkor összesen egy alkalommal foglalkoztunk taktikával. Egyedül a KSI egyfajta játékára készültünk, de például az UVSE elleni meccsünk előtt se nem fóroztunk, se nem gyakoroltunk védekezést, vagy bármilyen támadási figurát, viszont több alkalommal és igazán mélyrehatóan beszélgettem a srácokkal a lélektanról. Arról, hogy érzés szintjén hogyan kell megélni egy UVSE-meccset. Arra jutottam, hogy tök mindegy, hogy mi a fór, vagy a védekezés, ha ezek a gyerekek azzal az érzéssel ugranak vízbe, hogy minket úgyis agyonvernek. Megkérdeztem tőlük, ők mire számítanak, nekik milyen élmény lesz a meccs. Milyen az első negyed egy UVSE-meccsen, hogy állnak hozzá, és hogy mit akarnak megélni. Ezek a legfontosabb kérdések szerintem.

Együtt nyertek olimpiát és vb-t, most a parton egymás ellenfelei voltak az UVSE és az FTC edzőjeként | EurosportAmíg szerda este a férfi vízilabda Bajnokok Ligája és az Euro-kupa aktuális mérkőzései zajlottak felnőtt szinten, a magyar BENU Fiú ifjúsági Országos bajnokság 11. fordulójában az UVSE és a Ferencváros csapott össze egymással. Ebben még nem lenne semmi különös, csak hogy a hazai csapatot Benedek Tibor, a vendégeket pedig Varga Dániel irányította a partról.

Ezek szerint az kellett a győzelemhez, hogy fejben lejátsszanak előbb bizonyos szituációkat, a várható élményt?
Oda jutottunk, hogy ne az eredménnyel foglalkozzon senki, hanem azzal, hogy amit megfogalmaztak maguknak célként érzés szinten, azt hogyan akarják megvalósítani. milyen érzésekkel akarnak a meccs után kimászni a vízből. Mert ez nem az ellenféltől függ. Az rajtuk múlik, hogy küzdenek, hogy nem adják fel, hogy biztatják a másikat. Ha jobb az ellenfél és kikapunk, hát kikaptunk. De ne azért kapjunk ki, mert ők jobban akarják, vagy mert nekik több önbizalmuk van hozzá. Ezt érzem az UVSE-győzelemben a legnagyobb sikernek. Érzelmileg felnőttek a fiúk a feladathoz. Azért tudtunk jól játszani, mert megfogalmazták azt, amit érezni akartak, és meg merték valósítani ezt a vízben. Aznap pedig sikerült egy góllal többet lőnünk, így még nyertünk is. Ezzel együtt, lehet, hogy a következő meccsen többgólos vereséget szenvedünk, de már nem azért, mert érzelmileg nem tudunk mit kezdeni egy ilyen kihívással, vagy mert a félelem elnyomja a tudásunkat. Hanem azért, mert az UVSE erősebb csapat. Ezt nagyon fontosnak tartom.

Ez összecseng azzal, amit Benedek Tibor nyilatkozott március elején az UVSE OB I-es szereplésével kapcsolatban: „főleg a Miskolc ellen éreztem azt, hogy még mindig van bennünk ezekkel a nagyon jó csapatokkal szemben egy kis előre eldöntött elképzelés, hogy jobb nálunk az ellenfél. Ha ezen sikerül túllépnünk, akkor még a nálunk sokkal jobb csapatok ellen is van keresnivalónk, ha nem is a győzelemre, de egy szoros, izgalmas mérkőzésre.”
Tetszik, ahogy az UVSE megéli az OB I-et. Hogy még egy OSC meg egy Fradi elleni meccsből is ki akarnak venni. És nem azért, mert ők megverik a Fradit, hanem mondjuk szereznek sikerélményt 1-1-es szituációkból vagy csapatszinten, mert a második negyed végéig még meccsben vannak a világ legjobb együttese ellen. Van egy ilyen kollektív "jók vagyunk, és még jobbak leszünk" kisugárzása az egész UVSE-nek. Történelmi dolognak tartom, amit produkálnak, lehet, hogy megint 20 évig nem lesz ilyen. Ezt vállalom, ahogy azt a véleményemet is, hogy nem csodáról van szó, amikor menetelnek az OB I-ben! Hát ki a fene jutott volna fel a legjobb nyolcba, ha nem az UVSE? Nagy egymásra találás edző és játékosok között. Szerintem ilyen, amikor a tehetség az alázattal és szorgalommal párosul egy fantasztikus edző irányítása alatt. És ennek nem lehetett más az eredménye, mint hogy így mennek tovább. Élmény az UVSE-t látni játszani. Ez nem csoda, hanem tehetség és munka.

Benedek Tibor UVSE-je szállíthatja a következő Varga Dániel, Varga Dénes kettőst a Vigvári testvérek személyében | EurosportAz egyik 18, a másik négy híján húsz. A 18 éves Vigvári Vendel és öccse, a 16 esztendős Vince egyre meghatározóbb szerepet játszik az UVSE OB I-es férfi vízilabdacsapatában, korosztályaik legtehetségesebb pólósai közé tartoznak. Pályafutásuk kezdetéről, példaképeikről, az UVSE remek élvonalbeli szerepléséről, Benedek Tiborról, a felnőtt válogatottban való szereplés lehetőségéről, a párizsi olimpiáról és arról beszélgettünk velük, hogy tényleg belőlük lehet-e a sportág következő zseniális testvérpárosa.

Személy szerint hogy viseled a koronavírus miatti leállást, ebből hogyan jöhettek ki a csapatoddal?
Egy héten vagyunk túl. Az első hét programját megírtam, hat edzésnap, abból ötöt együtt csinálunk egy megadott terv alapján, egyszer mindenki egyénileg oldja meg a kardio részt, és aznap elméleti edzés is van. Megbeszéljük, hogy mikor találkozunk virtuálisan, én írom a feladatokat, videókat, képeket küldök át, amelyeket a srácok kommentálnak is, illetve képeket kapok tőlük, hogy ki mit csinál éppen. Az egész bizalmon alapszik, amire utaltam korábban, hogy ne miattam csinálják a dolgot, ne csak azért, hogy dicséretet kapjanak, vagy hogy megfeleljenek nekem. Hanem azért, mert van egy céljuk, aminek az eléréséhez azt az utat be kell járni, ami többek között azzal jár, hogy egy ilyen helyzetben otthon edzünk. Emiatt bízom a srácokban, de nekem tök nehéz, hogy nem látom őket, ezért most a technikát hívom segítségül. A lényeg az, hogy minden nap edzünk, 75-80 perces közös edzésünk van, valaki ezen kívül még elmegy futni, vagy saját eszközeivel edz, legyen az medicinlabda, TRX, súlyok, vagy vizes palack, a kreativitás határtalan. Kapcsolatban kell maradnunk, mert egyszer véget fog érni ez az állapot, és az élet megy tovább, biztosan máshogy, mint eddig, de megy tovább. De a helyzet és a vírus miatt senki nem mondott le a vízilabdás ambícióiról. És szinten kell maradni azokkal a lehetőségekkel, amivel tudunk.

A VLV tavaly nyári interjújában azt mondtad, egészen más "filozófia" alapján kezdtél el kenyerek készítésével foglalkozni, nem feltétlen csak az hatott rád, hogy a szüleid évtizedeken át pékségeket üzemeltettek. Mi ez a filozófia? A leállás miatt több időd van hódolni ennek a szenvedélyednek?
Van időm és kedvem is. Mondhatnám, hogy ez egy kellemeset a hasznossal, de annál azért több, mert tényleg szeretem. Plusz van mögötte egy olyan gazdasági elgondolás is, hogy erre lehet alapozni adott esetben üzleti tevékenységet is. De az, hogy ilyen minőségű kenyereket tudok sütni, az mindenképpen a család, a közeli ismerősök és az én javamra is válik, plusz a jövőképet is kicsit kapargatja, alapozza. Az első recept, amivel dolgoztam, még tartalmazott élesztőt, de éreztem, hogy ennél jobbat szeretnék. Akkor döntöttem el, hogy nekem a kenyér az nem lehet más, mint víz, liszt és só. Elmentem egy tanfolyamra, amit a Pipacs egyik korábbi pékje tartott, utána találtam egy másik tanfolyamot Budajenőn, Ormós Gabinál, és ez a két workshop adott annyi tudást, magabiztosságot, meg néhány receptet, hogy belekezdtem. Szinte az első példánnyal már sikerélményem volt.

Az ösztönzést az is jelentette, hogy esetleg nem, vagy csak nagyon kevés helyen tudtál venni olyan kenyeret, amilyet szerettél volna?Ez így van. A Pipacs pékség közel van hozzánk, csak van egy nagy baja, akkor nyit, amikor délután elindulok az óvodába, vagy a bölcsibe. Ezek után az egyik fiút én viszem haza, a másikat Évi, és indulok edzésre. Ja, és nyitástól kezdve órákon keresztül tíznél kevesebb ember soha nem áll sorban. Olyan nincs, hogy beugrom a Pipacsba egy kenyérért. Igaz, otthon is időigényes elfoglaltságról van szó. A kovász etetésétől a kisült kenyér felvágásáig simán eltelik 20 óra, de gondos tervezéssel belefér, mert sokkal több a folyamatban a várakozás a tésztában végbemenő természetes folyamatok miatt. Elsősorban amiatt vágtam bele, hogy legyen otthon jó kenyerünk. Ennek pedig ez volt a legjobb útja.