Turi György: „Bevallom, megütöttem egy lányt. Szepesi Nikit. Nyakon vágtam.”
Publikálva 11/11/2021 - 21:13 GMT+1
Cseh László nemrég olyan morális kérdéseket kezdett el feszegetni, amelyek csak elvétve jelennek meg - már ha egyáltalán - a hazai nyilvánosságban. Nyíltan beszélt az élsport árnyoldalairól, a lelki traumákról, azokról a megnyomorított emberekről, akik soha nem értek el kimagasló eredményeket. Név szerint korábbi edzőjét, Turi Györgyöt említette, aki most interjúban reagált a vádakra.
Turi György 2016-ban- fotó: Marjai János
Fotó: MTI
Az úszóedző kapott hideget-meleget az utóbbi időben. A 24.hu-nak adott nagyinterjúban válaszolt a vádakra és a kritikákra.
Cseh László nemrég alaposan felkavarta az állóvizet azzal, hogy nyíltan beszélt a magyar úszósport – és elsősorban korábbi mestere, Turi György – kíméletlen edzésmódszereiről. Az interjúban olyan morális kérdéseket feszegetett, amelyek elvétve merülnek fel a hazai nyilvánosságban, mint például, hogy hány megnyomorított élet áll egyetlen olimpiai arany mögött, és szentesíti-e az eszközt az a cél, hogy négyévente végighallgassuk a magyar himnuszt a sikersportágainkban.
Cseh 24.hu-n megjelent nagyinterjúja óta számos úszó beszélt Turi módszereiről, köztük Kozma Dominikkel és Dara Eszterrel, alátámasztva a négyszeres olimpiai ezüstérmes gondolatait. A másik oldal, Turi György a szóban forgó interjú óta először reagált hosszabban az egykori tanítványok kritikáira. Az edző a 24.hu-nak elmondta, időnként valóban átléptek egy határt, ha kifogytak a módszerekből, azt viszont tagadta, hogy általános lett volna a brutalitás az edzésein.
Nem azért ütünk, hogy fájjon
„Akkor jött az ordibálás, a büntetés. Gumikötelezés közben koki a farúddal. Ha nem úszod meg a szintidőt, akkor ugyanez a vízben. Képzeld el, amikor becsapsz 186-192-es pulzussal és puff a fejedre” – mondta Cseh, hozzátéve: a lelki terror még ennél is rosszabb volt. Elmondása szerint gyakran úgy mentek edzésre, hogy tudták, annyira kihajtották magukat, hogy esélyük sem lesz teljesíteni az előírt szintidőt, és mindennapos esetnek számított a medencében síró úszók látványa.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2015/12/06/1746714.jpg)
Cseh László
Fotó: SID
Turi szerint volt tanítványai, legalábbis azok, akik mostanság az edzésmódszereit kritizálták, eltúlozzák a történteket. Bár azt elismerte, hogy előkerült a bot és a pálca edzések közben, a cél sosem az volt, hogy fájdalmat okozzanak a gyerekeknek. „A partról valóban azzal ütöttem a gyerek könyökét, ha nem emelte elég magasra, vagy kólintottam fejbe, ha mélyen lógatta azt, és ugyanígy javítottam a hibát gumikötelezés közben is.”
Ezzel kapcsolatban megjegyezte: időről időre előfordult, hogy a zömmel 14 és 20 év közötti úszókat foglalkoztató csoportokban néhányan a viselkedésükkel átléptek bizonyos határokat, ami után ő is kifogyott a pedagógiai eszközökből. Turi viszont már az interjú elején azt hangsúlyozta: nem tartja szerencsésnek, hogy a mai társadalmi elvárások alapján vizsgálnak újra évtizedes történeteket, és elevenítenek fel olyan eseményeket, amelyeket ma már elfogadhatatlannak tartanak.
Ha erre mondják, hogy betörtem Cseh Lászlót, vállalom
Cseh úgy fogalmazott: a Turi-féle lelki terror elsődleges célja az volt, hogy megtörje az úszókat, és onnantól kezdve gépiesen, gondolkodás nélkül engedelmeskedjenek az edzőnek. Kezdetben azt hitte, ez természetes velejárója az élsportnak, ráadásul itthon alternatíva sem volt, csak később szembesült azzal, hogy létezik kíméletesebb szemléletmód is, és a „nagy krachok, összeomlások” nélkül is lehet sikeres úszó valakiből.
Turi az edző és a sportoló közötti viszonyt egoharcként jellemezte: szerinte csak abból lehet világklasszis sportoló, aki „baromi nagy egóval” rendelkezik, de ez az edzőkre is ugyanannyira igaz. Ilyen tekintetben Cseh Lászlót sem volt mindig egyszerű kezelni, 16 évesen volt olyan időszak, amikor rendszeresen ellenszegült az edző akaratának, de aztán jött egy verseny, ami megváltoztatta az úszó hozzáállását.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2016/08/13/1910628.jpg)
Michael Phelps, Chad Le Clos, Cseh László
Fotó: EFE
Turitól az évek alatt sokan távoztak, köztük Bernek Péter, Kozma Dominik, Risztov Éva, Szilágyi Liliána vagy épp Késely Ajna. Az edző szerint ezeket a történeteket külön-külön érdemes kezelni, mert mindenkinél más volt a motiváció. Berneknek jót tett egy olyan közeg, ahol nem az olimpiai aranyérem volt az elvárás, Kozma az MTK és a Kőbánya közti megállapodás értelmében váltott, Szilágyi és Késely esetében pedig szó sem volt konfliktusról.
Risztov kapcsán valamelyest élesebben fogalmazott: „Nem tudtam kezelni a 18 évesen hirtelen háromszoros világbajnoki ezüstérmessé váló versenyző kamaszkori hülyeségeit. Ezért ment el 2003-ban.” Ugyanakkor pozitívumként emelte ki, hogy később, miután lecsillapodott, olimpiai bajnok lett belőle, 2013-ban pedig visszatért hozzá, és együtt készültek fel a riói olimpiára. Szerinte ez sem arra utal, hogy a tanítványai utálták őt a módszerei miatt.
A szexuális zaklatásról
Van az ügynek egy súlyosabb szála is, Turit ugyanis több úszója – név szerint Szepesi Nikolett és Dara Eszter – szexuális zaklatással vádolta. Szepesi már a 2013-ban megjelent könyvében arról írt, hogy miközben ő a masszőrpadon gumikötelezett, Turi félrehúzta a fürdőruháját, Dara pedig egy nemrég megjelent interjúban állította azt, hogy az edző a 2008-as olimpián a nyakát csókolgatta. Turi mindkét vádat visszautasította.
„Mi az oka annak, hogy miközben 2013 júniusában, Szepesi Niki könyve után az összes létező egykori és jelenlegi úszóm – igen, Cseh Laci és Kozma Dominik is – és az összes úszóedző, számos szülő aláírásával állt ki a Cár mellett, mondván nem történt ilyen, most, 2021 végén, előjönnek olyan panaszok, amelyeket korábbi versenyzőim az ezredforduló magasságában, vagy még régebben láttak, vagy látni véltek?” – tette fel a kérdést.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/11/11/3252583.jpg)
Szepesi Nikolett, Laure Manaudou, Anastasia Zueva - fotó: John Thys
Fotó: AFP
Tusup kezében ott volt az ostor és a cukor is
Turi szerint felnőtt emberekről beszélünk, akik – amennyiben elégedetlenek voltak a körülményekkel – korábban is válthattak volna. Úgy gondolja, hogy amiket a módszereiben sérelmeznek egykori tanítványai, azokra szükség van, amikor olimpiai éremért dolgozik egy versenyző. „Shane Tusup hogyan tudta elérni Katinkával a világraszóló eredményeket? Mert kezében volt az ostor is, és a cukor is. Vagy: ön szerint Michael Phelpset csókolgatta az edzője?” – fogalmazott.
Végezetül azt is elmondta, amennyiben előre tudja, hogy a világ ennyivel érzékenyebb lesz évtizedekkel később, más döntéseket hozott volna, másképp készíti fel a tanítványait. Mivel nem tudhatta, hogy így alakul, az általa helyesnek tartott úton nevelte sportolóit, akik viszont vitathatatlanul eredményesek voltak. „Csak fel kell nézni, és minden lényeges fel van írva az eredményjelző-táblára” – jelentette ki.
A teljes interjú a 24.hu-n érhető el.
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés