Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Sjöström visszatért, de vajon milyen formában lesz?

Minich Réka

Frissítve 04/06/2021 - 18:42 GMT+2

A svédek klasszisa februárban törte el a könyökét, most az olimpai előtt 2 hónappal tudott visszatérni a medencébe versenyen.

Sarah Sjöström a visszatérésére készül

Fotó: AFP

Banális körülmények között sérült meg a svédek olimpiai címvédő pillangóúszója, miután elcsúszott a jégen. Felépülését akkor 3 hónapra becsülték, így a tokiói szereplése nem volt veszélyben, de nagy kérdés, hogy milyen formát sikerül ilyen rövid felkészüléssel elérni.

2021-ben először, versenykörülmények között a Mare Nostrum sorozat canet-i állomásán ugrott medencébe Sjöström. A 100 méteres pillangó női világcsúcstartója természetesen nem ért el számottevő időket, de ő így is elégedett volt a teljesítményével.
A svéd újságok beszámolói szerint Sjöström a műtétje után a jobb karjából, több mint 4 centiméternyi izmot veszített el, ami miatt eleinte még a két karját nem is tudta egyformán mozgatni, ami pillangóúszás közben nem a legelőnyösebb. A saját elmondása szerint még mindig nem biztos abban, hogy Tokióban elindul a kedvenc számában.
„Most már szerencsére bírom a nagyobb edzésmennyiségeket is, a medencében és a konditeremben is. A műtét után a bicepszemnél 4 centivel csökkent a karom átmérője, ez mind izom volt, amit elvesztettem. A legnagyobb kihívás, hogy visszaszerezzem az izommennyiséget és az erőmet is. Sajnos ez a folyamat nagyon időigényes, de muszáj türelmesnek maradnom. Már egy ideje nem mértem a karomat, de legutoljára 1,5-2 centi izmot sikerült visszaépítenem.
Az elsődleges cél most a gyorsúszás, nem akarom magam feleslegesen stresszelni a pillangóval. Hosszú és frusztráló időszak áll mögöttem, eleinte még felemelni sem tudtam a karom, három hétig a medence közelébe se mehettem.
Kénytelen voltam a lábtempómra fektetni a nagyobb hangsúlyt, ami vicces, mert eddig az volt a gyengém. Motiválnak a kihívások, ez a sérülés eddig a legnagyobb pályafutásom során.”
Canet-ban 50 és 100 méteres gyorsúszásban indult el Sjöström, amire 2016-os edzőváltása óta sokkal nagyobb hangsúlyt fektet. Saját magával szemben nem támasztott nagyon magas elvárásokat Sjöström, hiszen csak annyit remélt, hogy a rövidebb távon befér 25 másodperc alá. Az előfutamban végül 24.68-as idővel ezt bőven sikerült túlteljesíteni.
„Nagyon jól éreztem magam. Egyáltalán nem éreztem fájdalmat a könyökömben, ráadásul az ép karommal sikerült a benyúlásom, amivel még egy kicsit nyertem a végén. Nem volt a fejemben konkrét idő, amit szerettem volna elérni, csak reméltem, hogy beférek 25 másodperc alá.”
Öröm az ürömben, hogy a harmadikként célba érve is több, mint 7 tizeddel maradt el a győztes dán Perniell Blume mögött. Sjöström idejeit egyelőre még nem nagyon van értelme az idei legjobbakhoz hasonlítani, de a svédnek nem sok ideje marad a formába lendülésre, ha szeretne jól szerepelni az olimpián.
A felkészülés rövidségét ismerve akár az is előfordulhat, hogy címvédőként nem indul el a korábban legerősebbnek bizonyult számában, a 100 méteres pillangóúszásban. Saját Facebook oldalán posztolta, hogy legközelebb élesben június végén láthatjuk Rómában.
Ha sikerül is az olimpiai kvalifikáció, nem lesz könnyű dolga a döntőbe jutással, az érmekről pedig ne is beszéljünk. Az idén már hatan kerültek 24,1 alá a rövidebbik távon, de 100-on sem gyenge a mezőny.
Természetesen a tiszteletet meg kell adni Sarah Sjöström számára, hiszen a két gyorsúszó szám világcsúcstartójáról beszélünk, aki a sérülése és emiatt rövidre szabott felkészülése mellett is ott lehet a legjobbak között. Cate Campbell szavait idézve:
„Saraht csak a saját felelősségedre becsüld le, ezt a sérülést még extra motivációként is felfoghatja.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés