Shane Tusup mentette meg a visszavonulástól a vb-bronzérmes magyart

Holoda Péter: - Úgy érzem, a megfelelő irányba haladunk. Ez a legjobb időm 2017 óta a fő számomban, 100 gyorson és az 50 gyors sem volt rossz, noha ez egy hosszú folyamat és a munka közepén vagyunk. A pillangó is jól ment, 100-on hét század, 50-en két tized híján majdnem egyéni csúcsot úsztam, ez nagyon biztató, hisz mindig ott lebegett a szemem előtt ez az úszásnem – ráadásul a gyors miatt nem fektettünk erre akkora hangsúlyt az utóbbi hónapokban. Ott leszek az Európa-bajnokságon 100 gyorson egyéniben, az olimpiai váltókkal kapcsolatban pedig még nem tudjuk, pontosan hogyan alakul a helyzet. Az biztosnak tűnik, hogy legalább öt ember fog úszni, én pedig azon vagyok, hogy az Eb-n tovább javítsak az időmön és még előrébb kerüljek a magyar ranglistán, emellett összejöjjön az olimpiai A-szint.

Shane Tusup: - Az olimpia elhalasztása után mindenki azon volt, hogy kiderítse, hogyan működnek a legjobban a dolgok, és egyáltalán: hogyan működhetnek a dolgok. Nem volt könnyű időszakunk a koronavírus miatt a decemberi ob előtt sem, keveset tudtunk úgy edzeni, ahogy akartunk, plusz nem voltak versenyek, nem tudtunk utazni, és nem volt olyan biztos visszajelzésünk, amibe kapaszkodhattunk volna. Fogalmunk sem volt arról, hogy mi hogy fog történni, még az is benne volt a pakliban, hogy az ob-t sem lehet megrendezni. Köszönet és nagy elismerés a Magyar Úszó Szövetségnek és Wladár Sándornak, hogy gördülékenyen zajlott a verseny, mert nem volt könnyű tervezni és szervezni. Az a tény, hogy versenyezhettünk, már nagy dolog, hisz amíg ilyen szinten nem állnak meg a dolgok, a sportág is életben marad és mehetünk tovább a kitűzött célok felé. Hálásak lehetünk, mindig ki kell élvezni az adott pillanatot.

HP: - Nehéz bármit is mondani. A tervek szerint világszerte rendeznek versenyeket a következő hetekben, de nem tudjuk, milyen körülmények között, nekünk pedig könnyebb az edzésekkel azokra a biztos állomásokra készülni, amik igazán számítanak.

ST: - Az országos bajnokság nagy siker és pozitív visszajelzés volt számunkra: előzetesen eldöntöttük, mit és hogy akarunk, aztán megmutattuk, hogy mindenféle versenytapasztalat nélkül is lehet jól teljesíteni – hisz tegyük hozzá, az edzés és a téthelyzet teljesen más. Ha belehelyezzük magunkat az egész kialakult szituációba, megállapíthatjuk, hogy bizonyítékot kaptunk: rendben vagyunk. Persze jó lenne versenyezni, de az Eb-re történő megfelelő felkészülés miatt nem akarunk kockáztatni.

HP: - Az volt a legnagyobb nehézség, hogy nem versenyezhettünk és nem mindig úgy készülhettünk, ahogy normál esetben tennénk. Ennek ellenére kihoztunk mindent magunkból, amit csak lehetett: a Szövetségtől és a klubomtól, Debrecenből is megkaptuk a lehetőségeket és a támogatást.

ST: - Itt szeretném kiemelni, hogy tényleg fantasztikus munkát végeztek azért, hogy nekünk megfeleljen, a Szövetségből például Török Enikő elnökségi tag óriási segítséget jelent. Sok országban nem biztosított a medencesáv, nekünk szerencsére nem kellett ilyen gondokkal küzdeni. Folyamatos volt a kommunikáció: nem vállaltunk rizikót külföldi versennyel, hisz karanténba kerülhettünk volna, ami kapásból többhetes kiesést jelent. A sokismeretlenes egyenletben volt, hogy csak találgathattunk, ráadásul Péter is elkapta a koronavírust, de szerencsére hamar vissza tudott térni a formájához és nem ért minket akkora hátrány. Szem előtt kellett tartani a családjainkat, a minket körülvevők biztonságát, ennek tükrében próbáltunk optimisták maradni.

ST: - Péter nagyon jól érti a finomhangolás legapróbb részleteit, szerintem teljesen más szinten, mint az úszók többsége. Mindent lépésről lépésre kell felépíteni, de a vírushelyzet miatt ez most teljesen máshogy történt. Csodás érzés, hogy mindig tapasztalunk valami új apróságot, amin aztán javítani tudunk. Mentálisan Péter szerintem nem sokat változott, hiszen mindig is extrém tűrőképességgel sportolt: a medencében és az edzőteremben is abszolút ki tud kapcsolni és olyan, mint egy cápa vagy egy bulldog.

Ami a technikát illeti, nagyon jó adottságai vannak, úgyhogy próbálunk játszani azzal, hogy mi hozhatja ki belőle a legjobbat. A fejlődés és az alakulás elindult, már látható nyomai is vannak, de még mindig sok munka vár ránk.

HP: - Néha pokolian fájnak az edzések! (nevet) Megértettem, mit kell tenni a medencében és a parton kívül: az egész arról szól, hogy hogyan tudom a legtöbb erőt belevinni minden egyes tempómba. Épp emiatt nem úszom túl sokat, sokkal inkább a maximumot hozom ki a rövid távokból. Az edzőtermi munka adja ennek a hátteret, és ezt a karrierem során korábban is éreztem már: akkor ment igazán jól a vízben, amikor a kondis edzések is a helyén voltak. Lényegében most ehhez tértem vissza, csak a formám még jobb, mint anno, emiatt pedig élvezem is a munkát.

ST: - Pokolian! (nevet)

HP: - Reggel 8-tól 11-ig a medencében, délután pedig 2-től 6-ig az edzőteremben vagyunk.

ST: - Emellett természetesen vannak regenerációs feladatok is. Nem olyan rossz ez az egész, mint amilyennek hangzik, mert gyorsan alkalmazkodik a szervezet.

HP: - Amikor úszom, ki tudom kapcsolni a külvilágot. Az az igazság, hogy sosem szerettem egyedül róni a hosszokat a medencében, egyszerűen belefáradtam és nem tudtam úgy csinálni, ahogy akartam. Shane-nel csak arra fókuszálunk, ami nekem kell, azaz a szükséges, nélkülözhetetlen elemeket mindenféle extrák nélkül. Ez előnyt jelent számomra, az edzőteremben pedig adott a kihívás is: jókedvűen és felszabadultan motiváljuk egymást, és versenyezni is tudunk.

HP: - Elég más, amikor egy nagyobb csapatban vagy, hisz ilyen esetben az edzők nem mindig tudnak mindenkire egyesével maximálisan figyelni. Alkalmazkodsz a csapattársakhoz és van, hogy ugyanúgy meg kell csinálni azokat a dolgokat, amit a többiek is megcsinálnak. Shane-nél nem ez van, csak én vagyok a középpontban, és nem kell például azzal törődni, hogy a hosszabb távokat úszókkal mi a helyzet.

ST: - Azt nézve, hogy mennyi időnk volt együtt dolgozni és milyen körülmények között történt a közös munka a lezárások és a szabályozások miatt, úgy gondoltam, hogy azokat a dolgokat helyezzük előtérbe, amikben bízom és amikről úgy gondolom, hogy működhetnek nála. Még mindig igyekszem tanulni és fejlődni, hisz sosem dolgoztam vérbeli sprinterrel, ez nekem is új helyzetet, új dolgokat, többet kíván meg. A kihívást elfogadtam, az eddigiek pedig azt mutatják, hogy folyamatosan, zökkenőmentesen haladunk.

ST: - Szerintem ez kölcsönös: a hozzáállása, a motivációja tüzel engem, és adott esetben van, hogy még több energiát tudok mozgósítani. Úgy érzem, én is erősítem őt az elhivatottságommal.

HP: - Igen, Shane egy Energizer nyuszi! (nevetnek) Nem akarja megváltoztatni a mentalitásomat, nem az van, hogy „ő az edző, én meg fogjam be és ússzak”, sokkal inkább segíteni próbál. Ha azt mondom, hogy valamit nem érzek jónak, megpróbálja kideríteni, hogy mi ment félre, aztán olyanra formáljuk, hogy mindkettőnknek megfeleljen. Ha egy nagyobb csapatban vagy, akad, hogy magadra vagy utalva vagy hosszabb időt vesznek igénybe ezek a javítások, és ez sokszor nem elég, ez sokszor lehangoló. Amit mondjuk más esetekben két hónap kijavítani, az nálunk mondjuk két nap.

ST: - Ez a sportoló személyiségétől is függ. Péter nagyon intelligens, érti a dolgok hátterét, így nem is igazi edző-főnök kapcsolat a miénk: egyenlőek vagyunk, együtt, közös célért hajtunk. Arra is figyelek, hogy ösztönözzem őt a visszajelzésekre, így még mélyebben elemezhetjük az úszását – ha például visszanézi a versenyeit videón és talál olyan részletet, amin lehet változtatni, akkor egyből szól. Ez sokkal erősebbé teszi a közös munkát.

ST: - Én csak azt akarom, hogy Péter boldog legyen. Az másodrangú ilyen téren, hogy ez éremben vagy döntőben nyilvánul-e meg; ha elégedett azzal a fejlődéssel, azzal a folyamattal, amin végigmegy, amit végigcsinál és a belefektetett munka megtérül, akkor mondhatjuk, hogy megtaláltuk a siker kulcsát.

HP: - Le akarom győzni önmagam. A legfontosabb, hogy el tudok mozdulni abból az állapotból, amiben voltam az utóbbi években: megfordult a fejemben a visszavonulás is, mert nem élveztem az úszást és sokszor nem igazán szerettem, amit csináltam. Most úgy érzem, hogy nagyon jó helyen vagyok, minden egyes napot élvezek és szeretek, látom a céljaimat, látom, merre megyünk és tudom, hogy miért kelek fel reggelente. Ha ez így vagy akár még jobban halad tovább, akkor nincs, ami megállítson – sem idén, sem a következő években.