Gyurta Dániel 22 éves magyar csúcsát döntötte meg a világbajnok úszó öccse, Jackl Vivien visszatért

Szerdán elkezdődött az utánpótlás rövidpályás országos úszóbajnokság. A szegedi Tiszavirág Sportuszodában Jackl Vivien nyár óta először versenyez, rögtön aranyéremmel kezdte az új korszakot Kocsis Mártával, míg az ob első napján több korosztályos magyar csúcs is született – ezek közül a legkomolyabbat Sárkány Zétény produkálta.

Nézd vissza Kós Hubert szédítő hajráját, amivel olimpiai bajnok lett!

Videó forrása: Eurosport

A gyermek, serdülő és ifjúsági korúak számára összevontan rendezett országos bajnokságra Jackl Vivien 12 egyéni számban nevezett. A Honvéd 17 éves, felnőtt Európa-bajnok tehetsége nehéz éven van túl, hiszen nem úgy alakult a munka Shane Tusuppal, ahogy azt tervezték, majd Hutkai Dániellel is elmaradtak a várt eredmények. Ezt követően visszatért nevelőedzőjéhez, Kocsis Mártához, akivel korábban sikeresen dolgoztak együtt Tatabányán, és bár a teljes őszi versenyszezont, így felnőtt rövidpályás ob-t, valamint ezáltal a lublini rövidpályás Eb-t is kihagyta, Szegeden visszatért.
Rögtön aranyéremmel kezdett, hiszen 200 méter vegyesen 2:14.61-gyel megnyerte a korosztálya döntőjét. Ugyanebben a számban a serdülőknél az a Kertész Boróka győzött, aki a felnőtt ob-n 200 pillangón lepte meg a teljes mezőnyt, és aki a lublini Eb helyett inkább Szegeden indul.
A nyitónapon négy korosztályos országos csúcs is megdőlt. 100 méter gyorson az Újpest tehetsége, Papp Sebestyén a 17 évesek magyar rekordját adta át a múltnak 48.26-os idővel (a korábbit Magda Boldizsár tartotta 48.36-tal), a lányoknál pedig 100 méter mellen a 14 és a 15 évesek csúcsát is túlszárnyalták. Mindkét korosztályban Megyesi Vanda volt az eddigi rekorder, a fiatalabbaknál a kecskeméti Kovács Nóra egy századot faragott a csúcson (1:08.98), az idősebbeknél a békéscsabai Nagy-Benedek Izabell majd' két tizedet (1:08.80).
A legnagyobb durranás a szerda esti program végére maradt. A 200 vegyesen is aranyérmes Sárkány Zétény óriási fölénnyel, 15:18.44-es idővel nyert a 13-14 éveseknél, ráadásul több mint 15 másodperccel (!) megdöntötte Gyurta Dániel 22 éve, 2003. december 14-e óta fennálló korosztályos magyar csúcsát (15:33.62).
A Kőbánya SC 14 éves tehetsége az utóbbi hetekben fantasztikus formát mutatott, nemrégiben a közép-európai országok hagyományos korosztályos versenyén öt arany- és egy ezüstérmet nyert Sopronban. Güttler Károly és Pulai Bence tanítványa annak a rövidpályás világbajnok Sárkány Zalánnak az öccse, aki a lublini Európa-bajnokságon csütörtök este pont ezen a távon úszik döntőt a 4-es pályáról. Kellemes teher, hogy végül melyikük zár jobb hetet...
Borítókép forrása: MÚSZ
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés