Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Pokoli furcsa ügy miatt maradhat le az olimpiáról az 50 éves úszó

Nagy Benjámin

Publikálva 02/07/2021 - 19:27 GMT+2

Elmaradhat a rekorddöntés: már az utazásra készült, de az utolsó pillanatban minden megváltozhat. Egyelőre ő maga sem érti pontosan, hogy miért.

Siphiwe Baleka

Fotó: Instagram

Korábban beszámoltunk arról, hogy az amerikai születésű, bissau-guineai felmenőkkel is rendelkező Siphiwe Baleka (születési nevén Tony Blake) egyedi rekordot dönthet a tokiói olimpián: 50 évesen ő lenne minden idők legidősebb, egyben Bissau-Guinea első olimpikon úszója.
A hosszú évekig kamionsofőrként dolgozó, a 2017-es budapesti masters-világbajnokságon négy ezüstérmet szerző Baleka az utóbbi hetekben is gőzerővel készült az ötkarikás játékokra, ám úgy tűnik, teljesen hiába. A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) ugyanis a héten arról tájékoztatta őt, a bissau-guineai szövetséget és a bissau-guineai olimpiai bizottságot, hogy mégsem indulhat.
Itt kezdődnek a furcsaságok. Tudnivaló, hogy a FINA az egyenlőség nevében a kisebb nemzetek számára fenntart egy-egy helyet (universality places) az olimpiai részvételre, erre a jelentkezést június 20-ig kellett beadni. A bissau-guineai szövetségnél így is tettek, minden szükséges dokumentumot benyújtottak június 17-én.
Ezzel párhuzamosan a kvalifikációs időszak június 27-én zárult. Baleka nem rendelkezik A- vagy B-szinttel, ám a 27-i határidő előtt még rajthoz kellett állnia egy hivatalos kvalifikációs FINA-versenyen, amit ennek értelmében meg is tett, hisz június 26-án ott volt az egyiptomi bajnokságon – mindezt amiatt, mert elmondása szerint a FINA a 17-i jelentkezés után közölte vele, hogy a korábbi eredményei (így például egy 2019-es, szintén egyiptomi szeniorversenyen úszott ideje) nem számítanak, hisz azokat nem hivatalos kvalifikációs versenyen teljesítette.
Csakhogy a FINA most arról tájékoztatta Balekáékat, hogy rá a versenyeredményeket tekintve is a június 20-i határidő vonatkozott, azaz június 20-a előtt kellett volna bármilyen hivatalos időeredménnyel rendelkeznie.
Siphiwe minden feltételnek eleget tett" - mondta Mario Ceesay, Baleka menedzsere. "A FINA szabályai szerint a jelentkezést június 20-ig nyújthattuk be, az olimpiai indulások jóváhagyását pedig július 1-jén tették hivatalossá. Ez azt jelenti, hogy Siphiwének, mint minden más úszónak a világon, június 27-ig volt lehetősége kvalifikálni magát. A szabályok nem mondták ki, hogy az ő kvalifikációs időszaka június 20-ig korlátozódott, csak azt, hogy a jelentkezését eddig az időpontig kell beadni. A közzétett dokumentumok önkényes megváltoztatása igazságtalan, és sérti az Olimpiai Charta szellemiségét.”
Természetesen Baleka is reagált a hírre.
Teljesen megdöbbentem. Nem volt könnyű, de minden FINA-követelménynek megfeleltem a határidők lejárta előtt. Igazságtalannak tűnik, hogy hasonló helyzetben lévő úszók június 20-a után is kvalifikálhatták magukat, de én valamiért nem. Bissau-Guineának joga van úszót küldeni az olimpiára, amennyiben a versenyző teljesít egy kvalifikációs versenyt, ezt én megtettem.”
A SwimSwam elérte a FINA-t, akik az alábbiakat közölték:
A FINA tudomásul veszi Siphiwe Baleka úr aggodalmát a 2021. június 26-án, az egyiptomi bajnokságon teljesített idejével kapcsolatban. Ebben az esetben a FINA szigorúan alkalmazza a kisebb nemzeteknek fenntartott helyekre vonatkozó kvalifikációs szabályokat, amelyek szerint az úszóiknak csak a 2021. június 20-án vagy azt megelőzően elért teljesítményei vehetők figyelembe. Ezt jóval a határidő előtt tudatjuk a nemzeti szövetségekkel vagy a nemzeti olimpiai bizottságokkal, ennek megfelelően kivétel nélkül alkalmaznunk kell a kvalifikációs eljárást. Mivel Baleka úr a határidő lejárta után versenyzett, ahol sem A-, sem B-szintes időt nem úszott, ez az eredménye a szabályok alapján nem vehető figyelembe.”
Baleka és a bissau-guineai szövetség képviselői jogi útra terelhetik a nemzetközileg is nagy port kavaró ügyet – hogy pontosan ki is hibázott, egyelőre nem tudni, a legsürgetőbb kérdés azonban az, hogy az esetleges pereskedés változtat-e bármit az olimpiai helyzetén mindössze három héttel a tokiói játékok kezdete előtt.
Forrás: részben prnewswire.com, SwimSwam
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés