A tény: kicsit keserű szájízzel, de három magyar pontszerzésnek is örülhettünk.

A férfi 400 méter vegyes fináléja előtt az volt a legnagyobb kérdés, hogy Verrasztó Dávidnak sikerül-e felülmúlnia a legnagyobb ellenfelét: saját magát. Lassacskán a 33. születésnapját ünnepli, a döntőben ez azt jelentette, hogy ő úgy a mezőny legidősebbje és legrutinosabbja, hogy a második „rangidős” Chase Kalisz is öt és fél évvel fiatalabb nála. Az előfutamban nagyon közel volt egymáshoz a mezőny eleje (ráadásul a topfavoritnak kikiáltott Daiya Seto eltaktikázta magát és kiesett), így megtippelni sem lehetett, milyen versenyre lehet számítani és egyáltalán milyen idő kellhet a dobogóhoz.
4:10,38 kellett. Abból a szempontból érezhető volt, hogy ez helyi idő szerint reggeli, egészen pontosan délelőtt fél 11-es úszás, hogy már az első 100 méter is álmoskásabban alakult a tegnapinál, Leon Marchand fordult elsőként 56,14-gyel, Verrasztó Dávid pedig utolsóként 57,60-nal. Háton egy erős első 50-nel (32,06) Dávid feljebb zárkózott, mint ahogy az új-zélandi Lewis Clareburt is átvette a vezetést attól a Kalisztól, akit ezt követően egyszerűen nem lehetett tartani. Mellen az amerikai ellépett és gyakorlatilag bebiztosította az olimpiai aranyat, az ezüstért és a bronzért azonban egy másik ligában öldöklő csata kezdődött: Clareburt fáradni látszott, de még mindig másodikként fordult 300-nál, Verrasztó feljött harmadiknak, szorosan a nyomában Marchand-nal. Reméltük, hogy ez az előny kitarthat, ám Jay Litherland és Brendon Smith begyújtotta a rakétákat, és hiába tűnt úgy 375-nél, hogy csak a benyúlás fog dönteni, végül fél tempónyival lenyúlták a vb-ezüstérmes magyart. Egyedül Kalisz úszott 4:10-en belül (4:09,42), ez bőven elegendő volt az aranyhoz, Litherland (4:10,28) és Smith (4:10,38) mögött Verrasztó a brit Max Litchfielddel holtversenyben (4:10,59) negyedik lett. Maximalizmusából kiindulva jó kérdés, hogy ezt néhány nap múlva sikerként vagy csalódásként éli meg, mindenesetre élete első olimpiai döntőjében a legjobb európai úszónak lenni egyáltalán nem rossz dolog.
Olympic Games
Véget ért az olimpiai bajnok úszó és az állam közötti kínos ügy
30/08/2021 15:50
Remélhettük, hogy női 400 vegyesen a címvédő és világcsúcstartó Hosszú Katinka csak altatott az előfutamban, mint ahogy azt is, hogy az Mihályvári-Farkas Viktória az utóbbi hónapokban bemutatott fejlődési íve alapján nagyon kellemes meglepetést okozhat. Nagyjából minden olyan kérdésre választ kaphattunk, ami az elmúlt másfél évre vonatkozott: Hosszúnak mennyire sikerült átvészelnie a koronavírus okozta kihagyást, a versenyek hiányát, mennyire sikerült magáéra formálni a felkészülést az utóbbi hetekben, és sikerült-e előrelépnie a nagyon biztató májusi Európa-bajnokság óta.
400 vegyesen ritkán látni, hogy ennyire „kettészakad” a medence, mint most történt: az 1-es pályán úszó Hosszú, és a 2-esen, valamint a 3-ason jövő Hali Flickinger és Yui Ohashi ellépett az első 150 méteren a mezőny többi részétől, és végül a legjobb idővel a döntőbe jutó, így a 4-es pályára kerülő Emma Weyant tudott érdemben felzárkózni ehhez a trióhoz. A pillangó nagyon biztatóan alakult Hosszúnak (Flickinger mögött másodikként fordult, mindössze bő három tizedre az amerikaitól, ami a 200 pillangót tekintve sem rossz előjel), a hát azonban az előfutamhoz hasonlóan picit gyengébbre sikerült a riválisokhoz képest. Féltávnál még mindig nyitott volt a kérdés, amire a mezőny legjobb mellúszójának számító Ohashi hamar egyértelmű választ adott (37,80-as és 38,61-es, brutális 50-es résztávokkal lépett el), mögötte azonban Hosszú nagyon szépen tartotta magát és abszolút partiban volt a két amerikaival, és Mihályvári-Farkas is elindult felfelé a hetedik-nyolcadik helyről. Az utolsó hosszon aztán lehetett érezni, hogy sebességben jelenleg mindketten előrébb tartanak a háromszoros olimpiai bajnok magyar Iron Ladynél, végül a 4:32,08-as, nagyon magabiztos idővel nyerő Ohashi mögött el is vitték a két dobogós helyet (Weyant ezüst-Flickinger bronz elosztásban), Hosszút (ötödik hely, 4:35,98) pedig Mireia Belmonte is utolérte és megelőzte. Mihályvári-Farkas csodás zárkózással, a döntő messze legfiatalabbjaként 4:37,75-tel a hatodik helyen zárt – három pontszerző hely jött össze tehát az első napon a magyar úszócsapatnak Tokióban.

Yui Ohashi

Fotó: AFP

A magyar versenyzők nyilatkozatai a Magyar Úszó Szövetség közleménye alapján:

Verrasztó Dávid
„Ez nem félig üres, vagy félig tele pohár kérdése. Egy tized, vagy kettő, ennyin múlott... Semmi meglepő nem történt, akit meg akartam verni, legyőztem, sajnos, visszafelé nem tudok nézegetni, a végén bejöttek elém. Jobb lett volna Chase (Kalisz) mellett menni, mert ő pont úgy ússza a számot, mint én. De nem vagyok csalódott, korábban nem jött össze a döntő, most igen. Lehettem volna szerencsésebb, de így sem vagyok boldogtalan.”
Hosszú Katinka
Még fáj mindenem a tejsavtól, nem tudom visszaidézni a versenyt, hogy mi volt jó vagy rossz. Azt tudom, hogy ma ez volt a maximum. Tegnap éreztem, hogy lehet ebben még két-három másodperc, de ma ez nem ment. Ez nem reggel kérdése, mindenkinek reggel van. Még van három szám, most nem fér bele a kesergés, azokra kell összeszednem magam.”
Mihályvári-Farkas Viktória
Ha nekem valaki azt mondja csak néhány hete, hogy döntőbe jutok, és ott hatodik leszek, akkor azt mondom neki, hogy te hülye vagy. Ehhez képest itt vagyok, hatodik lettem, kimondhatatlanul boldog vagyok. Ez az idő így reggel teljesen jó, jobb, mint amit az Eb-n úsztam az előfutamban, amivel akkor meglett az A-szintem. Igazából nagyon nehéz erre a reggeli úszásra átállni – hét óra alvás után képtelenség felpörögni normálisan.”
A nap két másik döntőjében csoda történt. Férfi 400 méter gyorson ugyanis a mezőnyben teljesen ismeretlennek számító, mindössze 18 éves tunéziai Ahmed Hafnaoui nem elégedett meg azzal, hogy meglepetésre bejutott a döntőbe, hanem brutális úszással olimpiai bajnok lett. Az előzetesen legnagyobb esélyesnek tartott ausztrál Elijah Winnington 150-ig vezetett, aztán eltűnt a mezőnyben, az előfutamban nagyon magabiztos német Henning Muhlleitner szintén, a 8-ason, azaz az egyik surranópályán úszó Hafnaoui pedig nemhogy bírta a tempót a 2-esen úszó Jack McLoughlinnal, hanem újítani is tudott és 27,23-as utolsó 50 méterrel legalább akkora szenzációt okozott, mint az öt évvel ezelőtti riói olimpián 200 méter mellen Dmitriy Balandin tette. A célba érkezése után óriásiakat ordító, majd a dobogón többször a könnyeivel küzdő Hafnaoui Oussama Mellouli után a második tunéziai úszó, aki olimpiai bajnoknak mondhatja magát. Nehezen elképzelhető, hogy lesz ennél nagyobb szenzáció idén Tokióban…

Ahmed Hafnaoui

Fotó: AFP

A női 4x100 méteres gyorsváltóban meglett az első világcsúcs is, a Bronte Campbell, Meg Harris, Emma McKeon, Cate Campbell összeállítású ausztrál négyes a történelemben először úszott 3:30-on belül (3:39,69) – ehhez kellett az is, hogy McKeon repülőrajttal 51,35-öt, minden idők második leggyorsabb gyorsváltó-résztávját ússza. Az ezüstérmes Kanada lett, miután Penny Oleksiak lenyúlta a végén az amerikaiak befejezőemberét, Simone Manuelt.
Női 100 pillangón a kínai Zhang Yufei (55,89), férfi 100 mellen Adam Peaty (57,63) járt magasan a mezőny fölött és jutott a legjobb idővel a döntőbe.
Folytatás magyar idő szerint vasárnap délben: a magyarok közül időrendben Burián Katalin (női 100 m hát), Németh Nándor (férfi 200 m gyors), Kozma Dominik (férfi 200 m gyors), Telegdy Ádám (férfi 100 m hát), Bohus Richárd (férfi 100 m hát), Késely Ajna (női 400 m gyors) és a férfi 4x100-as gyorsváltó is bemutatkozik.
Olympic Games
Hiába úszott világcsúcsot az olimpián, nem tud fizetni neki az állam
13/08/2021 07:21
Olympic Games
Eddig remek, Gulyás Michelle a 2. legjobb úszásban
06/08/2021 07:18