Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

"Egyszerűen annyival jobb a világnál, hogy még ilyen szerencsétlen történések után is simán győz"

Eurosport
Eurosport

Publikálva 28/07/2021 - 10:06 GMT+2

Tokió 2020 - Sós Csaba szövetségi kapitány gondolatai Milák Kristóf győzelme után

Milák Kristóf és a nadrágja

Fotó: AFP

Sós Csaba szövetségi kapitány el se tudja képzelni minek kellett volna történnie, hogy Milák Kristóf ne nyerje meg a 200 méter pillangót a tokiói olimpia szerdai versenynapján.

"Egyszerűen annyival jobb a világnál, hogy még ilyen szerencsétlen történések után is simán győz" - jelentette ki a szakvezető többek között arra utalva, hogy Miláknak elszakadt az úszónadrágja a finálé előtt.
Baromira kellett ez az érem, ez az arany. Most már talán mások is látják, az olimpia mindig kicsit más, hiába van hét-nyolc éremesély, annak érdemes csak a felével számolni. Ez nem álszerénység volt.
Sós Csaba a tokiói játékok előtt úgy fogalmazott, hogy három-négy érmet, közte egy-két aranyat vár. Ezzel kapcsolatban hozzátette, hogy két igazi dobogóesély maradt, így reményei szerint Milák 100 méter pillangón, valamint a világ- és Európa-bajnok Kapás Boglárka 200 méter pillangón is valóra váltja azt.
"Nagyon készültünk, de a technikai problémák rányomták a bélyegüket az úszásra. Mindig mondtam, hogy amikor a legbiztosabb aranyról beszélünk, mindig szokott történni valami váratlan. Szerencsére az arany a történtek ellenére sem forgott veszélyben" - kezdte értékelését Selmeci Attila, Milák edzője.
picture

Ezzel az úszással lett olimpiai bajnok Milák Kristóf

A szakember azt is elárulta, hogy nemcsak az úszónadrág elszakadása hátráltatta tanítványát, ugyanis előtte késtek a bemelegítésről, pedig az egy szigorúan kidolgozott procedúra. Elmondása szerint Milák csak helyi idő szerint 10.05-kor ugrott a medencébe, azaz mindössze 15 percet tudott melegíteni. Ezt követően pedig még az akkreditációs kártyáját is elhagyta.
"Az első olimpia mindig teljesen más. Kiváltképpen ha te vagy a favorit. Ez még az elképesztően magabiztos Kristófra is hatással volt, mert azt se tudta, hol van. Ahogy én láttam, egyszerűen nem találta a helyét, kapkodott. Legközelebb testőrt állítok mellé, hogy ne legyen gond" - mondta a verseny előtti problémákról a mester, aki ennek tudja be, hogy tanítványa a vártnál rosszabb idővel - amely így is minden idők harmadik legjobbja - nyert. "A májusi Eb-n úszott győztes idejénél jobbat vártam, ez nem jött be".
A folytatásról azt mondta Selmeci, hogy a szerda hátralévő részére pihenőt kap Milák, majd csütörtökön könnyed bemelegítő edzést vezényel neki, azaz a pihenésen lesz a hangsúly, mert fel kell dolgozni ezt az aranyérmet. A 100 méter pillangóról szólva úgy vélte, a szám kétszeres világbajnoka, az amerikai Caeleb Dressel a favorit, de Milák mindenképpen dobogóesélyes.
A világ-, Európa- és immár olimpiai bajnok Milák Kristóf csütörtökön - közép-európai idő szerint - 12.59-kor kezdi meg szereplését a 100 méter pillangó előfutamában. A szám elődöntőjére pénteken, a fináléra pedig szombaton kerül sor.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés