Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Nemrég az életéért küzdött, most hazai pályán úszhat az olimpián

Minich Réka

Frissítve 09/07/2021 - 21:01 GMT+2

Minden olimpiának megvannak a maga csodás visszatérései. Akármi lesz a medencében az eredmény Ikee Rikako már a győztesek közt van.

Rikako Ikee kijutott a tokiói játékokra.

Fotó: Getty Images

Kevesen mondhatják el magukról azt, hogy 21 évesen nem a hazai rendezésű olimpia lesz életük legnagyobb versenye. Ikee Rikako viszont remélhetőleg azon már túl van, hiszen 2 éve leukémiát diagnosztizáltak nála, amit legyőzött, majd kijutott az olimpiára is.

Ikee 2019-ben éppen edzőtáborozott Ausztráliában, amikor érezte, hogy valami nincs rendben. Hazautazott, ahol a kivizsgálások után közölték vele a sokkoló hírt: leukémiában szenved. A saját Twitter csatornáján így számolt be a fejleményekről:
„Leukémiás vagyok, de le tudom győzni. Mostantól csak a gyógyulásomra koncentrálok, egy még erősebb Ikee Rikakót fogtok látni. Visszatérek.”
Ikee 3 évesen kezdett el úszni és hamar látszott, hogy nagy tehetsége van a sportághoz. 16 évesen a riói olimpián 6 számban indulhatott, ami a legtöbbnek számított a japánok közt. Legjobban a 100 méteres pillangóúszásban teljesített, ahol kétszer is sikerült megjavítania a nemzeti csúcsot, a döntőben ezzel a hatodik helyen zárt. Az igazi nagy dobása a 2018-as Ázsia Játékokon történt, ahol hat aranyérmet szerzett, valamint két ezüstöt is hazavihetett. A remeklésével kiérdemelte a Játékok legértékesebb sportolója különdíjat is, amit első nőként sikerült elhódítania.
Akkoriban nem volt kérdés, hogy a tokiói olimpián aranyat várnak tőle. Azóta a világ a feje tetejére állt és nem csak Ikee számára. A koronavírus járványnak köszönhetően Tokyo 2020-ból Tokyo 2021 lett, Ikee pedig túlélte a rákot és visszatért a medencébe.
Az általa végigjárt útról egy rövid dokumentumfilmet is forgattak, ahol végigkövethetjük, hogy milyen állapotban úszott először, miután kijöhetett a kórházból. A teste csont és bőr, az edzőteremben egy húzódzkodás is nehézséget okoz számára. Edzőtársai sorban hagyják le, miközben neki éppen a saját teste a legnagyobb ellenfele.
„A betegségem előtt én voltam Ikee Rikako a sportoló, nem ismertem mást. Csak az volt a célom, hogy mindig egyre erősebb legyek. Azóta lett egy másik Ikee Rikako is: a leukémia túlélője.”
picture

Maggie MacNeil, Sarah Sjöstrom és Emma McKeon Ikeenek üzent: "Soha ne add fel"

Fotó: Getty Images

Ikee korábbi edzőtársa és barátnője, az ausztrál Emma McKeon a 2019-es világbajnokság dobogójáról is üzent társának és a sikeres visszatérés után is elérzékenyülve beszélt társáról:
„Remek érzés látni Rikako sikeres visszatérését, nagyon örülök neki, hogy ott lehet Tokióban. Mindenkit inspirálhat a története, még most is libabőrös leszek, ha rágondolok.”
A japán válogatókon végül hiába ért el az egyéni számokban is győzelmeket Ikee, végül csak két váltóban ugorhat medencébe az olimpián. 19 hónap kihagyás és egy életveszélyes betegség után nyilvánvalóan ez senki nem fogta fel csalódásként:
Úgy érzem, hogy egy új fejezetet nyitottam a karrieremben, nem rossz azért így kezdeni…
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés