Nem borotválkozott, 50%-osan készült fel, mégis úgy úszott, hogy nem hisszük el
Publikálva 13/06/2023 - 21:12 GMT+2
Ráadásul a legjobb számai még hátravannak. Léon Marchand a francia bajnokságon olyan szintre emelte és emeli a saját teljesítményét, ami után talán nem túlzás leírni: ilyen úszó még nem nagyon született a világtörténelemben, és ha így folytatja, jobb lehet, mint Mark Spitz vagy Michael Phelps volt. Ezt nemcsak mi állítjuk, hanem az a Bob Bowman is, aki nem mellesleg Phelps edzéseit is irányította.
Léon Marchand
Fotó: Getty Images
2022 még csak a bemelegítés volt.
Léon Marchand szűk egy évvel azok után, hogy a budapesti világbajnokságon 200 és 400 méter vegyesen is nyert (utóbbin 4:04,28-as űridővel), 200 pillangón pedig Milák Kristóf mögött ezüstérmes lett, ott tart, hogy a tavalyi teljesítményét csak karrierje könnyed kezdéseként lehessen felfogni.
Egy hónappal a fukuokai világbajnokságot megelőzően ugyanis úgy kezdte a június 11-én kezdődő és június 16-ig tartó francia bajnokságot Rennes-ben, hogy az úszóvilág nem talál rá szavakat. Messze nem csúcsformában, az amerikai életből visszatérve (az NCAA-ben, majd a különböző yardos versenyeken is remekelt) úgy döntött, hat számot vállal – 200 mellre, 200 gyorsra, 200 pillangóra, 200 vegyesre, 400 vegyesre és 100 pillangóra nevezett be.
Cikkünk megírása előtt nem sokkal háromból harmadik győzelmét ünnepelhette, miután laza, 1:55,79-es eredménnyel, az egyéni csúcsától két és fél másodperccel elmaradva nyert 200 pillangón. Ha sorrendben visszafelé haladunk, a 200 gyors volt az eddigi középső száma, ahol 1:46,44-gyel, óriási egyéni csúccsal győzött, ezzel minden idők harmadik leggyorsabb franciájává lépett elő ezen a távon (Yannick Agnel – 2012, 1:43,14, Jérémy Stravius – 2013, 1:45,61).
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/06/12/3726191.jpg)
Leon Marchand
Fotó: Getty Images
"Nagyon meg akartam nyerni ezt a versenyt. A jó színvonalú mezőny, és az 1:48,70-es egyéni csúcsom miatt nem voltak túl nagy elvárásaim, de sikerült úgy felépítenem a döntőt, ahogy szerettem volna. Az első százon tudtam energiát spórolni a lábtempókkal, így gyorsítani tudtam a végén. Úgy érzem, a saját szintemen úsztam, hiszen az Egyesült Államokban yardos medencében, rövidpályán éreztem, hogy erős vagyok. Ez egy jó kezdet, de most az a cél, hogy a 4×200-as váltóval dobogósok legyünk a vb-n” – mondta a döntő után.
Az igazán nagy durranás viszont nem ez volt, hanem a 200 mell: 2:06,59-cel, Zac Stubblety-Cook 2:05,95-ös világcsúcsától mindössze 64 századra (!) csapott célba, aminél jobbat csak hárman tudtak a történelemben: Stubblety-Cook, Anton Chupkov és Shoma Sato. Marchand százötvenig világcsúcsrészidőn belül haladt (28,89-es első ötvenre 32,13-at, majd 32,68-at úszott, az utolsó ötvenre fáradt el kicsit, a 32,89-e bő egy másodperccel lassabb, mint Stubblety-Cook világcsúcsos 31,63-a), ez a 2:06,59 pedig elképesztő javulás az eddigi egyéni rekordjához (2:08,76) képest.
Úgy, hogy ő vegyesúszó, úgy, hogy gyorson és pillangón is egyre jobb, és úgy, hogy szeretne 200 mellet úszni a párizsi olimpián, de nem erre fókuszál. Brutális.
Nem mellékesen pedig úgy, hogy az edzője, Bob Bowman (aki edzőként és legfőbb mentorként Michael Phelps pályafutását is végigkísérte) elárulta: nagyjából 50 százalékos edzettséggel készült a francia bajnokságra, és nem borotválta le semmijét, ami néhány tizedmásodpercet még jelenthet úszásban.
"Úgy láttam, hogy az utolsó tempói, a karjainak és a fejének a mozgása a végén kicsit rossz volt... 170 méterig nagyon jól nézett ki a technikája, az utolsó 30 méterre viszont szétesett. Nagyon elégedett vagyok vele, pláne, hogy nem borotválkozott és körülbelül 50 százalékos az edzettsége. Remekül edzett az utóbbi hetekben, magaslati edzőtáborban voltunk, és azért is nagyon boldog vagyok, mert tényleg messze a csúcsformája, ráadásul nem is könnyítettünk teljesen, nem is igazán kipihent. A 200 gyorssal is elégedettek lehetünk, mert most volt az első verseny, hogy igazán jól úszta, ráadásul csak négyszer-ötször indult ebben a számban eddig karrierje. Michael minden versenyén úszott 200 gyorson, és két évébe telt, mire igazán megtanulta. Léon előrébb tart, úgy érzem.”
A 200 vegyest szerdán, a 400 vegyest csütörtökön, a 100 pillangót pénteken rendezik – nem lepődnénk meg, ha esetleg már most megdöntené Phelps 4:03,84-es világcsúcsát, mellette pedig 200 vegyesen és 100 pillangón is egyéni rekordot úszna. És még mindig csak 21 éves...
A nyilatkozatok forrásai: SwimSwam
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés