A péntek kora reggeli edzés előtt eldőlt, hogy Selmeci Attila három versenyzője, Milák Kristóf, Biczó Bence és Márton Richárd továbbra sem él a melegégövi edzőtáborozás lehetőségével, felkészülésüket itthon folytatják. 


Korábban felmerült, hogy Madeirát választják, aztán a Magyar Úszó Szövetség szakemberei Dubajban és Tenerifén is igyekeztek kényelmes szálláshelyet és szakmailag megfelelő edzéslehetőséget találni a három úszónak, de mindenhol akadt legalább egy olyan ellenérv, ami a külföldi utazás ellen szólt.
„A csoporton belül felmerülő vitás kérdések eldöntésében egy ideje Kristóf a hangadó, így most is az ő kívánsága teljesült, amikor kimondtuk, hogy nem utazunk el a jövő héten külföldre – tájékoztatta az SzPress Hírszolgálatot Selmeci Attila, aki maga is úgy gondolja, hogy mostanában nem feltétlenül szükséges átlépni a határokat, ha a munkát itthon is el lehet végezni. – Valamennyien nagyra értékeljük, hogy az úszószövetségi szakemberek hetek óta azon fáradoznak, hogy melegégövi edzőtábort hozzanak össze nekünk, mégis arra jutottunk, hogy az előttünk álló feladatokat Kaposváron is meg tudjuk oldani. 
Úszás
Hosszú Katinka: Nagyon nehéz helyzet ez, de örülök hogy egyre jobban úszok
2 ÓRA
A sportolók által „megrohamozott” Dubajról azért kellett lemondanunk, mert ott már csak 25 méteres medencéhez jutottunk volna, márpedig nekünk 50-esre is szükségünk van, Teneriféről pedig az a hír érkezett, hogy a napi edzéseink menetrendjén – az uszodák telítettsége miatt - háromnaponta változtatni kellett volna. Nyilvánvaló, hogy egy olyan csípősen hideg napon, mint amilyen a mai, lelki szemeink előtt napsütéses tengerpartok és pálmafák jelennek meg, a felkészülés viszont elsősorban a munkáról és a tervszerűség egyre nehezebben teljesíthető kívánalmairól szól. Most például az legfontosabb, hogy a versenyzőim el tudjanak indulni a február 16-17-i felkészülési versenyen a Tüskében, mert a versengés kevéske lehetőségét, ahol csak lehet, nem szabad elszalasztanunk.”

Milak.jpg

Fotó: Eurosport

Selmeci Attila emlékeztetett azokra a nem távoli időkre, amikor a magyar úszók és a mestereik hetekkel a januári és februári melegégövi vagy magaslati edzőtáborok előtt pontosan tudták, hogy mikor és hová utaznak el, a kérdés csak az volt, hogy Thaiföld, Dél-Afrika, Spanyolország, vagy éppen Amerika kínálja a jobb lehetőséget. A világ nagyot változott az óta, így az alkalmazkodás képességére is minden eddiginél nagyobb szükség lett.
„Néhány napja Nizzában versenyeztünk – folytatta a mesteredző -, ahol végre lehetőség nyílt arra, hogy visszajelzéseket kapjunk a felkészülésünk állásáról és külföldi versenyzőkkel is összemérhessük az erőnket. Ennek örültünk is, azoknak az ellenőrzésekkel kapcsolatos bonyodalmaknak viszont már kevésbé, amelyekkel a repülőtereken, majd Franciaországban szembesültünk” – hangsúlyozta Selmeci Attila, aki február 21-én indul az úszóival Kaposvárra, tartalék lehetőségként Hódmezővásárhellyel is számolva.
Mint ismeretes, a magyar úszóválogatottak egy másik csoportja, amelynek tagja a világbajnok Kapás Boglárka is, jelenleg Dubajban készül a márciusi országos bajnokságra, a májusi budapesti EB-re és természetesen az olimpiára. Szombati hazaérkezésük után ők is elindulnak az ellenőrzőversenyen, majd nem sokkal később újra útra kelnek, és – ha semmi sem változik – Dél-Afrikában folytatják a felkészülésüket. A helyzet és a kockázati tényezők megítélése tehát sportágon belül is eltérő.

DunaArena.jpg

Fotó: Eurosport

SzPress Sporthírszolgálat
Úszás
Úszás, Helsinki: 200m vegyes Hosszú Katinka győzelmével
2 ÓRA
Úszás
Teljesen érthetetlen, hogy lett világcsúcstartó, most visszavonult
TEGNAP 15:45