Milák-ügy: lehetsz-e tehetséges úgy, ha nem mész le edzeni?

„A tehetség az mindig fölösleg, túlzás, természete szerint mértéktelenség. Nem kell beosztani; a tehetségtelenség, a tehetség hiánya az, amit be kell osztani, amire vigyázni kell, mint a szemünk fényére.” - Esterházy Péter

Mi, magyarok valahogy hajlamosak vagyunk úgy értelmezni a tehetség szót, mintha a munka, az edzés, a szorgalom, vagy éppen bárminemű alázat a tehetségen kívül esne. Hajlamosak vagyunk úgy gondolni a tehetségesekre, hogy ők csak úgy tudják, amit tudnak, virtuózan, könnyedén, bármiféle gyakorlás nélkül. Sőt, továbbmegyek: hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy akinek gyakorolnia, edzenie, güriznie kell, az ab ovo nem is lehet igazán tehetséges.

Mindig is azt tekintettük például tehetséges focistának, aki nyolcvanat dekázott sípcsonttal, aki a fülén táncoltatta a labdát, mielőtt levette tarkóval, de leginkább azt, aki úgy tudta mindezt, hogy még csak gyakorolnia sem kellett. Elsőre megcsinálta, csont nélkül.

Úgy hisszük, tele vagyunk elkallódott tehetségekkel, játékosokkal, akik nem vitték sokra, vagy leginkább semmire sem vitték, ám lehetett volna belőlük bármi. Jól cseleztek, oda rúgták a labdát, ahova akarták, volt néhány jó passzuk a megye kettőben, vagy az NB 1-ben, ez igazából teljesen mindegy.

Azonban valójában ők nem voltak többek, mint ügyesek. A tehetség azért jóval több ennél. Legfőképpen: a tehetség utat tör magának. Ha nem vitted semmire, akkor szinte biztos, hogy nem voltál tehetséges.

Gondoljunk csak Milák Kristóf példájára, és tételezzük fel, hogy ami most történik, az valójában nem most történik, hanem mondjuk 2018-ban, az első budapesti világbajnokság után. Kristóf ugyanis a budapesti vb-n robbant be a köztudatba azzal, hogy 17 évesen második lett 100 méter pillangón, majd az indianapolisi junior világbajnokságon 4 arany- és 1 bronzérmet szerzett. Ha Kristóf akkor megy át egy ugyanilyen krízisen, ha akkor dönt úgy - bármilyen okból -, hogy nem hajlandó edzeni, hogy nem végzi el azt a munkát, ami ahhoz kell, hogy olimpiai és világbajnok legyen belőle, akkor mondhatnánk-e róla azt egyáltalán, hogy tehetséges?

Ugyanaz a test, ugyanaz a fej, ugyanúgy reagál a munkára, mégis a válasz nyilvánvalóan nem kellene, hogy legyen.

Az, hogy megjelensz-e az edzéseken, hogy hajlandó vagy-e beletenni a szükséges munkát valamibe, az ugyanúgy a tehetséged része, mint az, hogy te esetleg jobban reagálsz a munkára, mint bárki más. Vagy az, hogy egy állat vagy a versenyeken.

És ugyanígy a tehetséged része az is, hogy egy adott ponton megtalálod-e a motivációd. Lehet, hogy Kristóf még mindig jól reagálna a munkára - ha edzene rendesen persze -, és az is lehet, hogy versenyen is egy állat lenne még mindig - ha fel lenne készülve -, ám a motivációját már nem (vagy éppen nem) találja.

Kevesen tudják ezt eldönteni, de simán el tudom képzelni, hogy Milák Kristóf még Darnyi Tamásnál is jobban reagált a munkára. Sokat fejlődött azóta az úszás, sokat változtak az edzésmódszerek, és szinte biztos, hogy merőben más munkát végzett Milák, amikor még érdemi munkát végzett, mint Darnyi egykoron. Ám mégis úgy képzelem, hogy van esély arra, hogyha szigorúan csak egy adott edzésmennyiséget nézünk, akkor abból Kristóf jobb időt tudott volna kihozni.

Viszont úgy fest, kettejük között különbség van/volt szorgalomban, munkaetikában és különbség van abban is, hogy meddig tart a motivációjuk. És ezekben Darnyi a jobb. Ezért lett ő négyszeres olimpiai bajnok, és lehet, hogy Milák Kristóf ezért marad egyszeres.

Hibás az a megközelítés, hogy igazából Milák a nagyobb tehetség, mert ugyanabból az edzésmennyiségből ő jobb időt hoz ki, hiszen ez a tehetségnek csak egy szelete. Egy ugyanilyen másik szelete a szorgalom, az alázat, a hozzáállás, vagy adott esetben az, hogy hosszú távon motivált tudjál maradni.

Elsőre nagy ugrásnak tűnik Federer, Nadal és Djokovic esete, ám valójában mégsem az. A tehetséghez meglétéhez nyilvánvalóan itt sem férhet kétség, ám nagyon érdekes, hogyan rangsorolják a rajongók őket, ha azt kérdezzük, hármójuk közül ki volt a legtehetségesebb. (Már persze akkor, ha a válaszadók képesek elfogultság nélkül válaszolni.)

A legtöbben úgy gondolják, hogy a nagy hármasból egyértelműen Roger Federer volt a legnagyobb tehetség. Már-már konszenzus mutatkozik ebben a témában. Pedig ha Federer tehetségesebb lett volna mondjuk Djokovicnál, akkor nyilvánvalóan neki lenne 24 Grand Slam-trófeája, és nem a szerbnek, és ő nyerte volna meg zsinórban azt a hat meccset Djokovic ellen, amin ilyen-olyan formában, de Grand Slam-trófea múlott. Ám ezeket a szerb nyerte - kivétel nélkül - ráadásul közülük hármat meccslabdáról megfordítva.

Az pedig teljesen egyértelmű, hogy hármójuk közül ebben a svájci volt a legjobb. Ám a tehetségnek egyéb összetevői is vannak, melyekben viszont Nadal és Djokovic jobb volt nála. A tehetségnek ugyanolyan fontos szelete az, hogy milyen fejed van a játékhoz, miként tudod keresztülverni az akaratodat a másikon, mekkora küzdő vagy, mint az, hogy mennyire mozogsz légiesen, vagy milyen vajkezed van. És félreértés az, hogy az egyik képesség alávalóbb lenne, mint a másik. Egészen könnyedén előfordulhat, hogy az egyik szeletében a játéknak annyira jó vagy, hogy azzal képes vagy ledolgozni egy másik területen jelentkező hátrányodat. Mint ahogyan az is, hogy hiába vagy valamiben kiemelkedő, egy lényegtelenebb területen jelentkező versenyhátrányodból súlyos problémáid adódnak.

Gondoljunk csak Thomas Muster világelsőségére és Garros-győzelmére. Itt mutatkozott meg igazán az, hogy meddig lehet eljutni azzal, ha valakinek magához az teniszedzéshez van tehetsége. Muster képes volt arra - nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is -, hogy elvégezze annak a munkának a sokszorosát, amit a többiek végeztek el. Olyan játékosok nem jutottak még csak a közelébe sem Muster sikereinek, akik nála nagyságrendekkel ügyesebbek, technikásabbak voltak. Csak éppen a melónak a tizedét sem tolták bele, mert vagy meg sem próbálták, vagy egyszerűen nem voltak rá képesek.

Magyarul: hiába voltak nagyon ügyesek, összességében azért mégsem voltak annyira tehetségesek, mint ő.

A SZG# sorozat korábbi írásait itt találjátok.