Túlzás nélkül drámai hajrát hozott a férfiak 200 méteres pillangóúszása a napokban zajló omahai amerikai válogatón.

Az előfutamokban abszolút a papírforma szerint alakultak az eredmények, majd a középdöntőből holtversenyben a legjobb idővel a két legnagyobb esélyes, Luca Urlando és Zach Harting jutott a döntőbe. Számítani lehetett arra, hogy óriási lesz a harc az első két helyért – hisz ez ért kijutást a tokiói olimpiára –, de a dolgok végül teljesen káoszosan alakultak.

Úszás
Cseh László: "Amit elértem, azt senki sem veheti el már tőlem"
30/05/2021 10:05
Egészen 150-ig az outsidernek tartott Trenton Julian vezetett, az utolsó hosszra öten fordultak 34 századmásodpercen belül. A hajrára Julian elfogyott, Harting ritmust váltott és magabiztosan nyert, a második helyen azonban meglepetésre nem Urlando, hanem a Rióban a 4x200-as gyorsváltóval aranyérmes Gunnar Bentz ért be.
Harting győztes ideje is messze van a kiemelkedőtől (1:55,06, szűk négy és fél másodpercre Milák Kristóf világcsúcsától), az előzetesen a legjobb idővel rendelkező Urlando pedig bánhatja, hogy egyrészt rosszul jött ki neki a fal (Bentz 1:55,34-gyel, ő 1:55,43-mal végzett, tehát mindössze kilenc század hiányzott neki az olimpiai induláshoz), másrészt azt is, hogy 31,01-es utolsó 50-et produkált, szemben Harting 30,60-jával és Bentz 30,57-ével.
A 19 éves, 1:53-as időre is képes Urlandót sokan Michael Phelps utódjaként tartják számon az Egyesült Államokban, 2019-ben például megdöntötte Phelps évjáratos amerikai rekordját. Nem egy szakértő mondta azt, hogy ő lehet Milák egyik legveszélyesebb ellenfele Tokióban, az előzetes tippekben Milák és Daiya Seto mellett őt várták a dobogóra, az utóbbi hónapok azonban azt mutatják, hogy megtorpant a fejlődésben – tavaly óta a Georgiai Egyetemen készül, volt, hogy fizikális problémákkal küzdött, és meg sem tudja közelíteni korábbi eredményeit.
Ha 100 pillangón sem sikerül a legjobb kettőben zárnia (márpedig az érinthetetlennek tűnő, bombaerős Caeleb Dressel mögött nagy csoda kéne, hogy ő legyen a második helyezett), akkor leghamarabb Párizsban válthatja be a „mini-Phelpses” reményeket.
Olympic Games
Hosszú és Mihályvári-Farkas is döntős 400 vegyesen
7 ÓRÁJA
Úszás
Hosszú Katinka a hetedik legjobb idővel döntős 400 vegyesen
7 ÓRÁJA