A nemzetközi úszómédia már a kedd esti 1:52.50-től hanyattesett – ám kiderült, Milák Kristóf a 200 pillangó szerda reggeli döntőjére tartogatta az igazit: 1:51.40-es ideje minden idők második legjobb eredménye, ennél csak a saját 2019-es világrekordja jobb, még übereli Michael Phelps 1:51.51-es cápadresszes csúcsát is.
A bioritmus alapján a versenyzők általában délután-este ússzák a legjobb idejüket – a 200 pillangó örökranglistájának élbolyában szereplő idők közül Phelps 1:52.03-as pekingi világcsúcsa született reggel (továbbá Cseh László 11 évig fennálló 1:52.70-es Európa-rekordja, amivel ezüstérmes lett mögötte). Az összes többi komolyabb időt délutáni finálékban érték el, és persze az izmosabb Phelps-idők többsége a cápakorszakban született, így a sokáig megdönthetetlennek hitt 1:51.51 is, 2009-ben, Rómában.
A 2010-ben kezdődött „második” textilkorszakban aztán az 1:53 vált vízválasztóvá, ám az alá sokáig csupán a három korszakos pillangózó géniusz, Phelps, Cseh László és Chad le Clos tudott bemenni, egyetlenegyszer, és egyikük sem tudott 1:52.9-en belülre kerülni. Majd 2018-ban berobbant Milák Kristóf, aki számára az 1.52.7-es idők már-már rutinná váltak idővel, hogy aztán jöjjön a kozmikus 1:50.73 a koreai világbajnokságon. Tavaly januárban aztán a japán Daja Szeto egy 1:52.53-mal „beijesztett” a FINA Bajnokok Ligája kínai viadalán, ám 2020-at aztán elnyelte a koronavírus, így egyelőre kérdés, hogy a japánok legjobbja képes lesz-e reprodukálni ezt az amúgy bitang jó időt. 
Úszás
Az Eb-érmesek közül csak Szabó Szebasztián utazik Abu Dhabiba
TEGNAP 12:17
Ami viszont tény: Milák Kristóf most 18 óra leforgása alatt előbb beköszönt egy 1:52.50-nel, majd zúdult az 1:51.40 – úgy, hogy 150-ig rendre a kvangdzsui világrekordjának részidőin belül úszott. „Vagyis az utolsó ötven elég rosszul sikerült” összegzett vigyorogva a világbajnok, aki közölte, hogy ez azért még az „edzetlenség” számlájára írandó. Ez mutatja, hogy hol áll ő – és hol a világ többi 200 pillangósa. Mások csúcsformában szeretnének 1:52-es időt úszni, Milák úgy jön 1:51.4-et, hogy amondó: a komoly felkészülés még csupán ezután indul. Kell is, mert ahogy edzője, Selmeci Attila is megjegyezte az öltözőfolyosón: „látszik, hogy a végét még nem bírja úgy.” Most akkor képzeljük el, ha majd bírja is...

milak.jpg

Fotó: Eurosport

Milák amúgy 50 gyorson is aranyérmet szerzett, tíz perccel a kétszáz pillangó előtt – így ő nyitónap egyetlen kétszeres bajnoka. A hölgyek sprinttávján Gyurinovics Fanni megszakította Senánszky Petra győzelmi sorozatát, 4 századdal előzve meg a debreceniek uszonyos úszóját. A hölgyek 200 pillangós döntőjében Kapás Boglárka ismét remek idővel nyert, egy másodperccel előzve meg Hosszú Katinkát.
Száz háton nem született meglepetés, Bohus Richárd és Burián Kata is könnyed győzelmet aratott, és hasonló volt a helyzet száz mellen Szilágyi Csaba és Sebestyén Dalma sikere esetében. Késely Ajna úgy nyert ismét 800 gyorson, hogy előző este még 200 pillangón remekelt, míg Gyurta Gergely 1500-on hagyta faképnél a többieket s árt a falhoz kilenc másodperces előnnyel – míg a délelőttöt záró mixed 4x100-as gyorsváltót szokás szerint a győriek húzták be.

Burjan Kata

Fotó: Eurosport

Derencsényi István
Magyar bajnokok, szerdaFérfiak50m gyors: Milák Kristóf (BHSE) 22.19
1500m gyors: Gyurta Gergely (UTE) 15:09.56
100m hát: Bohus Richárd (BVSC-Zugló) 54.11
200m pillangó: Milák Kristóf (BHSE) 1:51.40
100m mell: Szilágyi Csaba (NICS-HSÚVC) 1:00.26
Nők50m gyors: Gyurinovics Fanni (Vasas SC) 25.76
800m gyors: Késely Ajna (Kőbánya SC) 8:37.14
100m hát: Burián Katalin (BVSC-Zugló) 1:00.35
200m pillangó: Kapás Boglárka (UTE) 2:07.24
100m mell: Sebestyén Dalma (Győri Úszó SE) 1:08.79
4x100m gyorsváltó:
Győri Úszó SE 3:33.63
(Szabó Szebasztián, Balog Gábor, Pózvai Klára, Safrankó Sára)
Így nyilatkoztak a győztesek:
Milák Kristóf, 50m gyors és 200m pillangó aranyérem
„Azért a vége kicsit csípett... Most mondták, hogy 150-ig a világcsúcs-részidőimen belül fordultam, ami azt jelenti, hogy az utolsó ötven elég rosszul sikerült. Ezt tudjuk be a relatív edzetlenségnek – az viszont örömmel tölt el, hogy ez az idő visszaigazolja mindazt, amit eddig csináltunk. Elkezdtem nagyon komolyan rámenni a reggeli úszásokra, ez volt az első, amit ’csőmaxon’ csináltam, és azért látszik, hogy a dolog működik. Azt gondolom, az olimpián ennél csak jobb lehet ez, mert az igazán komoly felkészülés még ezután következik. Igazából visszanézve azt mondhatom, hogy 2020 egy az egyben kuka, a betegséggel, a motiválatlansággal, 2021 januárja óta edzem megint fullon. Sikerült kikúrálni mindent, kipihentem magam teljesen, végre látom a célt, érzem a motivációt, így könnyű bárminek nekifeküdni.”
Kapás Boglárka, 200m pillangó, aranyérem:
„A mostani két úszás alapján kijelenthetem, hasznosan töltöttük azt a plusz egy évet, ami megadatott – még ha ezt az évet nem is kérte senki. A cél az volt, hogy az első száz legyen gyorsabb, kerüljek közelebb a világ élvonalához, hogy ne másfél testhossz hátrányban kelljen nekivágnom a második száznak. Tegnap sikerült 1:01.2-vel fordulnom, emiatt hihetetlen boldog vagyok, mert még soha nem sikerült 1:02-nél jobb első száz korábban. Igazából ez volt a legfontosabb, a mai már nem izgatott annyira, bár természetesen nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernem.”
Késely Ajna, 800m gyors, aranyérem
„Az edzőtáborban összeszedtem egy kisebb betegséget, ami megdöntötte az önbizalmamat, viszont a tegnapi kétszáz pillangó helyretette. Két-három éve nem úsztam komolyabban ezt a számot, és most nagyon jól sikerült. Ezek után erre a nyolcszázra is másképp álltam oda, és szerintem elég jó ez az idő így reggel, amikor nehéz a legjobbat úszni. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy amikor majd igazán kell, megoldjuk, hogy reggelre időzítsük a legjobb formánkat. Végül is sportolók vagyunk, ez a dolgunk.”
Bohus Richárd, 100m hát, aranyérem:
„Tegnap nekimentem, mint az állat, aztán az utolsó öt méteren ledobtam a horgonyt, szerintem csak a hullámok vittek be a végén. Most igyekeztem taktikusabban úszni, nem is haltam meg annyira, szóval ez így elég jól nézett ki reggel. Tetszett, hogy már el tudom kezdeni, az kevésbé, hogy még nem tudom befejezni, de van még néhány hónap az olimpiáig, hogy ezen dolgozzak.”
Burián Kata, 100m hát, aranyérem:
„Márciusban még sosem úsztam ilyen jól, úgyhogy már emiatt is nagyon bizakodó vagyok. A tegnapi volt a fontos, hogy meglegyen az A-szint, és ez a mostani idő is jó, sosem úsztam még ennyit reggel. Szerintem már bőven tudok perc alatt jönni, nagyon remélem, hogy ezt hamarosan meg is tudom mutatni.”
Gyurinovics Fanni, 50m gyors, aranyérem
„Azért szerencsésnek érzem magam, hiszen (Senánszky) Petra tegnap jobb idővel nyerte az előfutamot, azaz én boldog lettem volna a második hellyel. Az, hogy sikerült nyernem, hatalmas boldogsággal tölt el, ez csodálatos érzés.”
Sebestyén Dalma, 100m mell, aranyérem
„Próbáltam átkalibrálni az agyamat, hogy ez most egy délutáni-esti döntő – végül is az előfutam után sokkal több pihenőnk van úgymond, azaz illene jól úszni. Azt éreztem, hogy a technika nagyon jól ment, azaz nagyon elégedett vagyok – ez remek felkészülés a 200 vegyesre, mert nekem most az a fő számom.”
Szilágyi Csaba, 100m mell, aranyérem
„Hétfőn még Marsielle-ben úsztam, onnan mentem vissza Szerbiába, tegnap délelőtt érkeztem csak Budapestre, úgyhogy este hullafáradt voltam, ahhoz képest jól ment az úszás. Viszont sikerült kialudnom magam, úgyhogy ez reggeli úszásnak teljesen megfelelő, pláne, hogy felkészülésből jöttünk, egyáltalán nem gyorsítottunk erre a bajnokságra.”
Gyurta Gergely, 1500m gyors, aranyérem
„Jobb erőben éreztem magam, mint decemberben Kaposvárott, ez az idő most mégis egy másodperccel gyengébb lett – részben azért is, mert akkor (Kalmár) Ákos jobban jött, élesebb volt a verseny, most egy kicsit fáradtabbnak láttam. Nekem ezerig ment igazán jól, aztán komolyan lefáradtam az utolsó ötszázra én is. Dolgozni kell tovább, aztán jól úszni az Európa-bajnokságon és az olimpián.”
Úszás
A Kőbánya SC sem fizikai bántalmazásról, sem lelki terrorról nem tud, kiállnak Turi György mellett
03/12/2021 13:04
Úszás
Milák Kristóf kihagyja a rövidpályás vb-t
03/12/2021 08:36