A férfi vízilabda OB I 19. fordulójának záró mérkőzésén az OSC egy nagyon kemény mérkőzésen győzte le a BVSC-t 10-9 arányban. Helyszíni tudósításunk a Nyéki Imre uszodából Lévai Márton nyilatkozatával.

A forduló általunk választott szerdai és csütörtöki mérkőzésén is remekeltek a kapusok. A Vasas-UVSE meccsen a hazaiak kapujában Branislav Mitrovic 71%-kal védett, a túloldalon a bajnokság legjobb teljesítményt nyújtó kapusának járó Steinmetz János-vándordíj egyik várományosa, Bisztritsányi Dávid  sem maradt el tőle sokkal, ő 57%-os hatékonysággal taposott. Csütörtökön pedig Lévai Márton és Szakonyi Dániel is nagy támaszt adott az OSC-nek, illetve a BVSC-nek, mindketten 57-57%-os arányban hárították a lövéseket. 
Ősszel is eggyel nyert az OSC kettejük csatájában, de az idegenbeli 12-11-es siker úgy alakult ki, hogy 11-7-re is vezettek az újbudaiak. Ezúttal viszont két gól volt a legnagyobb különbség a felek között, a BVSC 3-1-re, 5-3-ra és 6-4-re is vezetett, a XI. kerületiek, a hazaiaknál 7-6-nál, a harmadik negyedben volt először az előny, majd 10-8-nál mentek kettővel. 
Úszás
Nagyot küzdött, és negyedik helyen zárt Olasz Anna
7 ÓRÁJA

Lévai-Márton-OSC-BVSC-min.jpg

Fotó: Eurosport

De mennyi minden történt addig! 
1 perc 22 másodperccel az első negyed vége előtt Hárai Balázs brutalitásért négy perces kiállítást kapott. Nem láttuk, hogy mi történt, csak azt, ahogy már a játékvezetők sípja után még egyet odapakolt Batizi Benedek arcára. Egyik legjobbját vesztette el korán az OSC, és mivel Tóth Kristóf még mindig nem játszhatott, Tóth Márton maradt egyetlen olyan játékosa a vendéglátóknak, aki sokat játszott már centerben.
A négyperces emberhátrányból nem jött ki rosszul Varga Dániel együttese, a Nagy Márton által értékesített büntetővel együtt 3-4-gyel hozták le ezt az időszakot. Ez főleg Manhercz Krisztiánnak köszönhető, aki a hátára vette csapatát, triplázott ezekben a pillanatokban, emberrel együtt lőtt dudaszós átlövésgólt, majd szabaddobásból csavart egy szenzációs találatot. Ahogy később is az döntött az OSC javára, hogy alkalmazkodni tudtak ehhez a helyzethez, és kiváló csapategységet tanúsítva 10-9-re diadalmaskodtak.
A bírók viszont elveszítették a kontrollt a találkozó felett, nem tudták megfékezni az indulatokat, több érthetetlen ítéletükkel inkább növelték azokat. Mészáros Csaba például megütötte víz felett Erdélyi Balázst, de ott nem fújtak semmit, kicsúszott a kezükből az irányítás. Engedték a kőkemény játékot, könyökösök maradtak megtorlatlanul.
Aztán Manhercznek cserét kellett kérnie, a bordáját fájlalhatta. A túloldalon Pásztor lőtt látványos gólt, négy találatával pedig elsősorban Nagy Márton tartotta meccsben a BVSC-t. Ott loholtak ellenfelük nyakában a vendégek, de amikor kellett, Salamon Ferenc is megvillant, az utolsó fórt pedig elhibázták a vendégek, így az idényben már másodszor győzte le a vasutasokat az OSC, Varga Dániel pedig a meccs után sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy "0,3 évtizedes edzői pályafutásom legfontosabb győzelme volt."
Olyan sűrű és eseménydús volt ez a mérkőzés, hogy úgy éreztük, mintha két órán át tartott volna. Nehéz lesz kibekkelni a három hetes szünetet egy ilyen intenzív élmény után, a bajnokság február 26-án többek között egy BVSC-FTC tévés partival folytatódik. Vágjuk a centit.
A találkozó után az OSC kapusát, Lévai Mártont kértük értékelésre: 
"Nagyon fárasztó mérkőzés volt. Több szakasza is volt a meccsnek, örülök, hogy így jöttünk ki belőle a végén. Sikerült a négyperces után is felállnunk, utána volt a meccs közepén egy erős fizikai jellege a találkozónak, föl-le úszással, fejen átlépős pillanatokkal, kontrákkal mindkét oldalon. Kemény meccs volt. A vége felé el tudtunk lépni egy, aztán két góllal, de a BVSC még tudott szépíteni, az egygólos előnyünket azért meg tudtuk tartani. Extra volt ez a csapat részéről, egy nagyon jó formában lévő, a Szűcs Levi által remekül összerakott BVSC-t győztünk le a csapategységünkkel, ami az erőnket jelentette. Ez billentette át a mérleg nyelvét a mi oldalunkra."
Férfi vízilabda OB I, 19. fordulóOSC Újbuda - BVSC-Zugló 10-9 (2-3, 4-3, 2-1, 2-2)Gólszerzők: Manhercz K. 5, Salamon 2, Várnai, Erdélyi, Burián, illetve Nagy M. 4, Pásztor 2, Mészáros M., Gyárfás, Sugár
Olympic Games
Olasz Anna fantasztikus negyedik helyet szerzett nyíltvízi úszásban
7 ÓRÁJA
Olympic Games
Háborút indítottak az amerikai úszók az oroszok ellen az olimpia után
TEGNAP 18:17