"Mindig is a versenyeken éltem igazán" - Kapás Boglárka a budapesti vb-n búcsúzik
Rövidpályás úszó-vb - A kedden kezdődő rövidpályás világbajnokságon fejezi be pályafutását Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó. Ennek apropóján a közmédia hosszabb beszélgetést készített a 31 éves sportolóval, aki felidézte pályafutása legfontosabb állomásait.
Kapás Boglárka negyedik lett 200 méter pillangón
Videó forrása: Eurosport
Kapás Boglárka: mindig a versenyeken éltem igazán
A kezdetekkel kapcsolatban elmondta, hogy az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina volt a példaképe és mind a mai napig az is maradt - a legendás úszó nemrég egy videoüzenetben köszöntötte a visszavonuló sportolót.
A közönségkedvenc Kapás felelevenítette, hogy 2008-ban, Pekingben a magyar csapat legfiatalabb tagjaként már ott lehetett az olimpián, ami felnőtt pályafutása első nagy világversenye volt, majd 2010-ben Szingapúrban első magyar aranyérmesként állhatott a dobogó tetején az ifjúsági olimpián, és ekkor "beleszagolhatott" az ötkarikás győzelembe.
Karrierjének egyik legfontosabb pontjaként jelölte meg, amikor a 2016-os riói olimpia előtt néhány hónappal klubot és edzőt váltott, így lett az UTE-nél Virth Balázs tanítványa, aki azóta is irányítja a felkészülését. Ennek a munkakapcsolatnak a gyümölcseként a londoni Európa-bajnokságon négy aranyérem került a nyakába, majd a riói játékokon 1500 méter gyorson harmadik lett, a mai napig ez a szívéhez legközelebbi úszása.
Kapás Boglárka elárulta, 2017-ben döntöttek úgy Virth Balázssal, hogy "keresnek" egy másik számot, hiszen maximalistaként tisztában volt azzal, hogy a gyorsúszás királynőjét, az amerikai Katie Ledeckyt nem lehet legyőzni. Végül a 200 méter pillangóra esett a választásuk, megegyezésük szerint a 2018-as glasgow-i kontinensviadalon 2:07 percen belüli idő kellett volna ahhoz, hogy folytassák. Kapás ugyan "csak" 2:07.13-at úszott, de ezzel aranyérmes lett, így maradtak a tervnél.
A következő évben a kvangdzsui világbajnokságon megnyerte a számot, bár saját bevallása szerint "idegesítette", hogy ismét "gyenge idővel" tudott nyerni. A tokiói olimpián a győzelem volt a célja Kapásnak, de egy családi tragédia beárnyékolta a felkészülését. Felelevenítette, hogy a kitűzött cél érdekében megpróbálta kizárni az érzéseit, az ötkarikás döntő előtt két órával viszont - amikor a legnagyobb a nyomás egy sportolón - pánikrohamot kapott, a szervezete megadta magát és végül a negyedik lett.
Ezt követően hagyott időt a gyászra, s végül kijutott az idei, párizsi olimpiára, amely az ötödik volt a karrierje során.
"A versenyzés nagyon fog hiányozni, én mindig is a versenyeken éltem igazán. Biztos visszavágyódom majd, kell majd pár év, amíg megszokom" - mondta Kapás Boglárka, aki 200 méter pillangón, 400 méter gyorson, valamint 400 méter vegyesen indul a Duna Arénában sorra kerülő rövidpályás világbajnokságon.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)