Példátlan döntés született a doppingváddal meghurcolt magyar úszóról - interjú Ilyés Laurával

Amióta megkaptam az e-mailt, hogy a WADA visszalépett az ügyemtől, elég boldogan. Végre jogerősen kimondható, hogy ártatlan vagyok. Alapvetően az volt a feladatunk, hogy bebizonyítsuk az ártatlanságomat, és mivel a WADA nagyon nagy szervezet, megfelelő ügyvédi és orvosi csapat kellett hozzá. Hosszú másfél év volt, amióta ez az ügy zajlott, de az történt, aminek történnie kellett.

Az első hivatalos levelet erről 2022. szeptember 1-jén kaptam. Értesítettek, hogy a biológiai útlevelemben eltérést találtak, és azt kérték, adjunk erre egészségügyi magyarázatot. Ekkor felvettem a kapcsolatot az orvosaimmal - nem nagyon történt még ilyesmi a magyar úszósportban, igazából senki nem mérte föl, hogy milyen súlyosságú ez a dolog, úgyhogy beadtunk úgymond egy védekezést. Ezt a WADA szakértői nem fogadtak el.

Az országos bajnokság után, novemberben indították meg az eljárást, de én a két időpont között teljes nyugalomban voltam, hiszen tisztában voltam vele, hogy soha nem csináltam semmit: mindig jogszerűen jártam el minden doppingellenőrzésnél, sosem nem volt semmi probléma. Épp ezért fel sem fogtam, hogy ilyesmi megtörténhet. Az országos bajnokság valóban nagyon jól sikerült, országos bajnok lettem 200 méter pillangón, ami életem nagy eredménye volt. Ezt követően jött a bizonyos levél, hogy elindították az eljárást. Szerintem nem nagyon fogom elfelejteni azt a hétfő délutánt.

Igen, ez félig-meddig így történt. Mindenféle egyesületi edzéstől el voltam tiltva, minden versenytől, válogatott edzőtáborokban sem vehettem részt. Semmi nem volt bebizonyítva, de az eljárás megindítása már felfüggesztéssel jár. Nagyon nehéz időszak volt.

Azt kell tudni a biológiai útlevélről, hogy több doppingellenőrzésnél is vérmintát vesznek az embertől, ezáltal kialakítanak úgymond egy adott sportolóra jellemző útlevelet, ahol a vérparaméteres paraméteres értékeket nézik össze. Itt olyan értékeltérések voltak nálam, amiket alapvetően a magánszemélyeknél nem is jelölnek csillaggal, ha elmegyünk háziorvoshoz, kérünk egy labort vérvételre, majd megkapjuk az eredményt.

Csakhogy nyilván a sportolókra más szabályok vonatkoznak, a legkisebb eltérés is kelthet valamiféle gyanút. Ezt az én esetemben egészségügyi okokkal tudtuk magyarázni, hiszen pontosan vissza tudtuk vezetni, mi történt a szervezetemmel a 2021-es időszakban, hiszen akkorra esett az eltérés a biológiai útlevelemben.

Abszolút. Az volt a nehézség az ügyben, hogy körülbelül egy-két évre visszamenőleg kellett minden egészségügyi dokumentumot megkeresni, majd feltérképezni, hogy mi történt abban az időszakban konkrétan, ugyanis ezek a paraméterek elég könnyen változnak.

A hematológiai dolgok összeálltak a végére, és így lett kerek egész a történet. Valóban nagyon jó orvosi csapattal dolgoztam együtt, és annak nagyon örülök, hogy én is beleláttam a dolgokba, én is segítséget tudtam jelenteni, ezáltal az orvosi karrieremben is majd tudok esetleg profitálni ebből.

Két ügyvédem volt: első fokon dr. Dányi Szilárd látta el az ügyvédi képviseletemet, másodfokon dr. Nagy Zsigmond sportjogász is képviselt, ők lényegében így összedolgoztak. Dr. Molnár Szabolcs és az orvosi teamje, köztük dr. Körösmezey Gábor hematológus, dr. Bakanek György nőgyógyász, prof. dr. Egyed Miklós főorvos és Tihanyi András dietetikus segített. Amikor én őket megtaláltam, szép lassan, idén február-március környékére kialakult a csapat. Az, hogy olyan emberekkel lettem körülvéve, akik szakmailag is ennyire kompetensek, nekem már amúgy is elég nagy megnyugvást adott.

Amíg le nem zárul egy eljárás, addig semmilyen módon nem hozhatják nyilvánosságra a nevet. Nyilván tudtak róla a körülöttem lévő emberek, sportolók, az úszóközösség, nem lehet teljesen titokban tartani. Kenderesi Tamás volt a másik sportoló, akit velem egy időben doppinggal vádoltak, és bár a nevünket nem mondták ki, ő nagyon egyértelműen beazonosítható volt, ami aztán szerintem odáig vezetett, hogy neki fel kellett vállalnia a nevét. Nekem nincsen olimpiai érmem, nem vagyok azért olyan nagy név, de egyébként aki benne van valamilyen szinten az úszósportban, az engem is könnyedén be tudott azonosítani.

Egy olyan kaliberű dologban, mint egy doppingügy, az embert egyből megbélyegzik. Minden konkrétum nélkül hallottam nyilván, hogy néhányan miket mondanak rólam félinformációkból, amit nem volt egyszerű kezelni, de kisebb gondom is nagyobb volt ennél. A családom, a barátaim, mindenki, aki mellettem állt, a maga részletességében tudta az ügyet, és természetesen egyetértettek abban, hogy minden áron be kell bizonyítani az ártatlanságomat, mert ebben az ügyben nem lehet olyan, hogy engem elítéljenek. Támogattak, hittek bennem, ez nagyon nagy erőt adott.

Emlékszem, hogy egy csütörtök délután épp mikrobiológia gyakorlaton ültem, amikor megkaptam az e-mailt, aztán anyukám elkezdett hívogatni, hogy neki is szólt az ügyvéd. Jó medikushoz méltóan végigültem az órát, aztán rögtön fölhívtam mindenkit, akit tudtam. Maradandó élmény volt. Péntek reggel már ott voltam az uszodában. Nagyon-nagyon nehéz időszak következett, hiszen ilyen esetekben három hónapja van a WADA-nak a fellebbezésre, amíg jogerőssé nem válik az ítélet, és augusztusban, három-négy nappal a határidő lejárta előtt fellebbeztek.

Ez a három hónap nem volt egyszerű mentálisan, illetve a fizikai formámat kellett valahogy visszahozni, hiszen hét-nyolc hónap kimaradt, amikor nem edzhettem rendesen. Egy ilyen állóképességi sportban, mint az úszás, ezt nagyon-nagyon nehéz visszaszerezni, de egyébként jó kezekben voltam, hiszen az edzőm, Kovács Ottó és az erőnléti edzőm, Zala György elég jól össze tudták rakni a formámat az Universiadéra.

Azt volt igazán nehéz megélni, hogy a WADA folyton tologatta a határidőket. Mindig további napokat kértek, hogy benyújtsanak anyagokat, és őszinte leszek, én már elképzelni sem bírtam, hogy néhány nappal a fellebbezési határidő vége előtt döntsenek így, de ez történt sajnos. Még mindig a lelki felépülés folyamatában járok, és ez szerintem még sokáig el fog tartani. Amikor megkaptam 2022 novemberében a levelet, hogy felfüggesztettek, nagyon nagy arculcsapás volt, főleg úgy, hogy életem legjobb formájában, nagyon felfelé ívelő pályán voltam, főleg a 200 méter pillangót tekintve.

Beszivárgott utána a mindennapjaimba, tudtam, hogy nekem ezzel minden nap meg kell küzdenem, orvosi segítséget is kellett kérnem, klasszikus ilyen depressziós tüneteim voltak. Nagyon nem tudtam, mit kezdjek a hirtelen felszabadult óráimmal, és azzal, hogy elvették tőlem az úszást. Az viszont nagyon megnyugtató volt, hogy hatni kezdett rám az orvosi segítség, mint ahogy az is, hogy felépült körülöttem a csapat. A felmentés nagyon nagy öröm volt, aztán a fellebbezés egy újabb pofon, de megerősödtem, ahogy teltek a napok. Nyilván most vagyok a legboldogabb, hogy tényleg vége ennek az egésznek, de valóban azt gondolom, hogy nagyon sokáig el fog kísérni engem ez az egész, ami történt. Persze próbálom csak a jobb dolgokat magammal vinni.

Az egyetlen versenyszám, amiben gondolkozunk az edzőmmel, az a 200 méter pillangó. Ebben a számban szeretnék, és ebben is tudok a legeredményesebb lenni. Nagyon sok volt ez a kihagyás, azzal a gondolattal pedig sajnos még mindig nem tudok megbirkózni, hogy mi lett volna, ha... Lesznek még azért más versenyek is jövőre, például az Európa-bajnokság, vagy 2024 decemberében Budapesten a rövidpályás világbajnokság, ezek mindenképpen reális célok lehetnek számomra.

Az edzőm azt gondolja egyébként, hogy az akaraterőmet és a kitartásomat ismerve az olimpiai kijutás is meglehet. Én óvatosabban fogalmaznék, de természetesen nagyon jó lenne, hogyha ez összejönne, hiszen nincsen még A-szintes magyar női úszó 200 pillangón. Az esélyem megvan rá, de majd meglátjuk.

Ez nehéz kérdés, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen valaha megtörténhet, és hogy így meghurcolhatnak egy embert. Kicsit elveszítettem a hitemet az élsportban, de az úszás szeretete nem változott. Arra rájöttem, hogy nagyon rosszul viselem, ha korlátoznak, mert az életem része az úszósport. A folytatással kapcsolatban ki tudom mondani, hogy szeretnék az említett versenyeken eredményesen szerepelni, harmadévben már talán mondhatom azt, hogy el tudom végezni az orvosi egyetemet. Nagyon jó, hogy ilyen "polgári szakmám" lesz. Abszolút lejjebb került ezáltal az úszás, de ez szerintem talán logikus is.

Nálunk, úszóknál is úgy van, hogy nem tudják elengedi a sportágat, vagy nem tudják, mit kezdjenek majd magukkal, ha vége a karrierjüknek. Akiknek nem kell ilyeneken gondolkozniuk, ők a Milák Kristóf- vagy Hosszú Katinka-szintű klasszisok. Nyilván sokszor engem is megkísértett a nehéz időszakokban, így például a nehéz egyetemi időszakokban is, hogy nem úszom többet. Nagyon örülök például azoknak a nálam picit fiatalabb sportolóknak, akik kimennek Amerikába és ott végzik el az egyetemet, mert nagyon jó út, hogy ötvözik a tanulást és az élsportot.

Mondhatjuk, hogy kicsit unalmasan. (nevet) Reggel 6:45-kor kezdjük az edzéseket, általában két órát úszunk, aztán utána egy órát kondizunk, körülbelül 10-ig, 10:30-ig ott vagyok. Utána általában be szoktam menni az egyetemre, bár kedvezményes tanrendem van, ami azt jelenti, hogy ugyanúgy bent kell lennem gyakorlatokon, csak esetleg más időpontban tudom azokat elvégezni.

Délutánonként általában 5 órától edzünk, majd amikor hazaesek és még van erőm, akkor tanulok. Elég unalmas napoknak tűnnek, de azt hozzáteszem, hogy nagyon szeretem az orvosi egyetemet, tényleg őszintén érdekel és szeretem is csinálni. Az elmúlt egy-másfél évben rájöttem, hogy ez az én utam.