Ahhoz képest, hogy a berlini Európa-bajnokságról egy váltóban nyert bronzéremmel távozott, a dohai Világkupán rögtön kivágta a rezet Gyurta Dániel: nem csupán a 100-on és 200-on nyert aranyak csillognak fényesen, de a hosszabbik távon elért idő az egész férfimezőny legértékesebb eredménye volt a FINA-ponttáblázat alapján.
„Nagyon jól sikerült a verseny, örültem az elért időknek, és annak is, hogy az újdonsült Európa-bajnokot (a német Koch-ot) le tudtam győzni kétszázon, ez szerintem komoly fegyvertény”
– kezdte az értékelését Gyurta Dániel. Mellúszónk elmondta, a százon aratott sikerének is kifejezetten örült, hiszen amit tervezett, sikerült a lehető legmagasabb szinten megvalósítania.
„Kétszázon a világcsúcstól sem volt messze, ha minden összejön, Dubajban sikerülhet az új rekord”
– mondta tőle szokatlan merészséggel Dani.
Egy biztos, annak idején, a 2009-es isztambuli rövidpályás vb zárónapján felállított, akkor a szakírók által egyenesen „rettenetes rekordnak” minősített 2:00.67-es eredmény (ami az utolsó cápadresszes világeseményen szintén a legmagasabb FINA-pontszámot kapta) tényleg elérhető közelségbe került, hiszen Gyurta 2:01.06-tal győzött Dohában. Már csak az a kérdés, hogy ha ennyire élesre van töltve, nem lehetett volna-e mégis bevállalni a berlini 200 mellet.
Olympic Games
Úszás - Tokió 2020 - Olimpiai főhírek
2 ÓRÁJA
„Én mindig is azt mondtam: ment volna
– felelte Dani.
– Hogy nem vagyok felkészült, hogy nem sikerült úgy az évem – ezek a szövegek nem tőlem indultak. Jó formában vagyok, már az országos bajnokságon is bizonyítottam, az egyetlen ok tényleg az éhség fenntartása. Kívülállók nem tudják elképzelni, hogy ha én odateszem magam egy Európa-bajnokságon a fő számomban, az mennyire le tud szívni az a háromszor kétszáz méter két nap alatt. Mert akkor abba tényleg belerakok mindent, a szívemet, a lelkemet, a testemet, és most éreztem úgy, ezt az extra-terhelést szeretném megspórolni most magamnak. Leginkább a riói olimpia érdekében. A rövid pályás viadalok mások, itt nem akkora a tét, nem vagyok akkora nyomás alatt, egy ilyen jól sikerült 200 után sem éreztem azt, hogy kifacsarodtam volna.”
Daninak arra is volt ideje, hogy kicsit körbenézzen a városban, az őt elkísérő edzőjével, Virth Balázzsal még a tengerben is fürödtek („irdatlan a hőség, a víz meg volt vagy 32 fokos...”) – avagy világklasszisunk már nem teljesen idegen földre érkezik, amikor december elején visszatér a rövid pályás világbajnokságra.
„Egyelőre az a terv, hogy decemberre elsőrangúan felkészüljek. Most úgy látom, elmegyek a Világkupa összes állomására, és utána eldöntjük, hogy csak a 200-at úszom a vébén, vagy a százat is: mivel nincs a kettő között pihenő, a száz után azonnal jönne a kétszáz, még vacillálok. De a kétszáz biztos pont, és remélem, ugyanolyan jól fog sikerülni, ahogy tőlem megszokhatták.” -
zárta elemzését Gyurta.
A dohai Világkupa-viadal után az összetett pontversenyben Dani is jól áll, Katinka pedig máris irdatlan előnyre tett szert. (A pontokat az elért helyezések, valamint az időeredmények erősségéért kapott bónuszok alapján számolják – a világrekord további pluszpontokat jelent.)   (Forrás: MÚSZ)
Férfiak
1. Chad Le Clos (dél-afrikai) 54 pont
2. Thomas Fraser-Holmes (ausztrál) 48 pont
3. Gyurta Dániel (magyar) 48 pont
Nők
1. Hosszú Katinka (magyar) 189 pont
2. Inge Dekker (holland) 60 pont
3. Mireia Belmonte Garcia (spanyol) 45 pont
Olympic Games
Vérmessé vált magyar esélyek és gyilkos századok az úszóknál
3 ÓRÁJA
Úszás
Kenderesi az ötödik idővel jutott a döntőbe
4 ÓRÁJA