Ott van!
Aki látta a férfi 200 méter pillangó Eb-döntőjét, sosem felejti, hogy a Foro Italico legendás medencéjében Milák Kristóf elsőként csap célba, majd azt nézi, mit csinál a hatos pályán Márton Richárd– majd miután jóbarátja és edzőtársa megszerzi a második helyet, a kötélre ülve mosolyogva kiabál át neki, hogy ott van, sikerült a nagy terv.
Merthogy ők ketten már a középdöntőben úgy taktikáztak, ezeket a pályákat hozzák össze maguknak, hiszen így Ricsinek nem kellett Kristóf mellett, az ő hullámain úsznia, hanem figyelhette a többieket. És milyen jól tette: az utolsó ötvenre ötödikként fordult, majd óriási hajrával hagyott ott mindenkit, és a keményen kezdő olasz Alberto Razzettit is lenyúlva, 1:54,78-cal lett ezüstérmes. Milák mindeközben 1:52,01-gyel győzött.
Úszás
Negyedóra alatt két aranyat is nyert Jakabos
18/11/2022 - 20:27
Az idő most egyáltalán nem érdekelt, csak az, hogy Ricsi dobogós legyen. Ez volt a terv, hogy kicsit okoskodunk a döntőben. Mintha láttam volna az utolsó fordulónál, hogy Ricsi sehol nincs és mondtam is, hogy francba, nem ezt beszéltük meg, az olasz elöl van. Aztán néztem a végén, hogy Ricsi mégis elöl van és meglesz ez. 1:52:0 az idő, jónak mondható, utolsó úszásként, talán tizennegyedszerre ugrottam vízbe, elég volt” – nyilatkozta Milák, aki a dobogón nagyon szimpatikus gesztusként megosztotta a legmagasabb fokot a számára edzőpartnerként korábban és most is nagyon sokat segítő Mártonnal, és így hallgatták végig a himnuszt.
„Nemcsak erre az Eb-re, hanem az elmúlt jópár évre igaz, hogy amikor nyár végén kell úszni, a magyar csapat, a magyar felkészülés nagyon jól tud jönni, és amikor mindenki a legfáradtabb, akkor tudjuk magunkat a legjobban kijáratni, akkor tudunk a legjobban teljesíteni. Az olimpiáig arra fogok készülni, hogy minél jobban elbírjam ezeket a számokat, legyen az pillangó, gyors vagy más szám. Sok időm van még, sok időm van eldönteni, hogy mit szeretnék, de egy biztos: szeretnék majd Párizsból is ugyanolyan boldogan hazamenni, mint most Rómából.”

Márton Richárd és Milák Kristóf a dobogón

Fotó: MTI

Márton is érthetően elégedetten értékelt.
„Ezért jöttünk, erre edzettünk: Honvéd 1-2, Magyarország 1-2, barátok 1-2. Az volt a terv, hogy az olasz elmegy az elején, aztán a végén nekem lesz több erőm, és szerencsére tudtam is jönni. A középdöntő előtt megmutatták nekem Gyurta Dániel londoni olimpiai győzelmét, ahol mindent kiadott magából. Azt mondták, így kell úszni. Ez volt az első egyéni felnőttdöntő életemben, egyben az első érem, ilyen kezdés még nem nagyon volt.”
A 4x200-as mix gyorsváltó (Márton Richárd, Mészáros Dániel, Pádár Nikolett, Ábrahám Minna) kihozta a legtöbbet a döntőből, 7:34,55-tel a negyedik helyen végzett. A csúcsformájától ezúttal messze járó, ám a rövidpályás szezonra vélhetően majd ismét szintet lépő Szabó Szebasztián nem jutott döntőbe 50 méter gyorson, ahogyan a 200-on ezüstérmes Kovács Benedek sem 100 háton, Kós Hubert viszont lassabb kezdéssel is a második legjobb idővel lépett tovább 200 méter vegyesen (1:59,38). 200 méter pillangón is lesz magyar döntős a nőknél Jakabos Zsuzsanna személyében, Hosszú Katinka viszont a 13. helyen kiesett a középdöntőben (2:14,54).
És ha már Katinka: a nehéz nap (két 200 pillangó, egy délelőtti 4x200-as gyorsváltó, egy 200 vegyes döntő) visszaütött, és leginkább a 200 vegyes döntőjében, ahol Sebestyén Dalma (2:13,45) mögött, 2:14,37-tel nyolcadik lett.
Lehetséges, hogy túlvállaltam magam. Viszont nem tudom, mennyivel lett volna jobb, ha nem úszom délelőtt. Úgyhogy úgy voltam vele, hogy ezt a tétet megteszem. Így jött ki. Ahogy korábban mondtam, a vb-re nagyon rövid volt a felkészülés, nem volt idő visszaállni, próbáltuk azóta tartani a formát, ami nem igazán sikerült. Ez így elég nehéz volt, de úgy látom, hogy ez azért elég sok úszón meglátszik. A fiatalok nagyon jól úsztak nálunk, ez egy nagyon pozitív dolog. És nekik kell is nagyon a versenyzés. Én nagyon elfáradtam most” – értékelt. Azt azonban még nem tudja, mit hoz a jövő.

Hosszú Katinka

Fotó: MTI

Nem jó érzés így versenyezni, nem vagyok hozzászokva, hogy nyolcadikként szállok ki a vízből. Egy-két hét pihenő következik, mert jön az esküvőm” – mondta. Ezt követően döntenie kell, hiszen amennyiben folytatja a pályafutását, kőkeményen bele kell állnia a felkészülésbe.
Sebestyén sem volt elégedett: „Semmit nem hagytam az úszásban, nagyon elfáradtam. Próbáltam magamra figyelni, ami sikerült, de csalódott vagyok, mert erre tettem fel most mindent, a 200 pillangóról visszaléptem. Nem ilyen áron számítottam erre, de köszönöm a biztatást. Sokat jelentett ez a döntő, hiszen a szüleim itt drukkoltak a lelátón, ami különleges volt, hiszen külföldön világversenyen még nem szurkolhattak élőben nekem.”
Szerdán jön a zárónap. Annyi már biztos, hogy Jakabos és Kós döntőt úszik, de 400 gyorson is lesznek magyar indulók a délelőtti előfutamban és a 4x100-as női vegyesváltó is rajthoz áll.
Úszás
Milák Kristóf kőkemény év elé néz, Kapás Boglárkát újra fel kell építeni
20/10/2022 - 08:40
World Championships Short Course
Mindössze két magyar úszóért szurkolhatunk az idei rövidpályás vb-n
28/09/2022 - 14:33