Az eddigi legnagyobb buborékban indul hétfőn Budapesten az Európa-bajnokság. A tavaly januári vízilabda Eb után az első héten bemutatjuk a műúszó, műugró és nyíltvízi úszóversenyek legfontosabb részleteit a várható magyar esélyekkel és a legfontosabb a szereplőkkel.

50 ország több mint 1000 sportolója képviselteti magát a május 10-én induló budapesti vizes Európa-bajnokságon, ahol négy sportágban mérik össze erejüket az olimpia kapujában. Az első héten a műúszó, műugró és nyíltvízi úszószámokat rendezik, a másodikon pedig jönnek a klasszikus úszószámok. Jelen cikkben az első hét történéseivel foglalkozunk.
Noha a hazai szabályozások már megengedik, az idei budapesti úszó Európa-bajnokság nézők nélkül zajlik a két helyszínen: a nyíltvízi úszóversenyek új helyen debütálnak, hiszen a budakalászi Lupa-tóba ugranak 23 ország versenyzői. Minden más versenyszám a 2017-es vizes vb és a 2020-as vízilabda Eb helyszínéül is szolgáló a Duna Arénában zajlik. 1995 (Bécs) és 1997 (Sevilla) után a vizes európai versenyek majd' 100 éves történetében ez a harmadik olyan esemény, amely a LEN összes sportágát ugyanazon a helyszínen rendezi. A vízilabdához hasonlóan a többi versenyszámot is tavaly tartották volna meg, de a járvány miatt egy évvel el kellett halasztani.
Olympic Games
Rasovszky: "Szilágyi Áron úgy adta át a kulcsokat, hogy ez a szoba legalább egy ezüstöt ér"
05/08/2021 00:42
Ebben az évszázadban már többször volt vizes világesemény Budapesten és Debrecenben. 2006-ban és 2010-ben a Margitsziget adott otthont az úszó, a műúszó és műugró versenyeknek, a nyíltvízi úszás pedig a Balatonon volt. 2012-ben a visszalépő Antwerpen helyett vette át az úszóversenyeket Debrecen, míg a többi sportágat Eindhoven és az olaszországi Piombino. 2001-ben és 2014-ben vízilabda Európa-bajnokságot rendezett Budapest, 2017-ben pedig Balatonfüreddel együtt vizes világbajnokságot (egyébként szintén beugróként a menet közben visszalépő Guadalajara helyett.)

Ugró szupersztárok és trónkövetelő fiatalok 1, 3 és 10 méteren

Noha a múltheti tokiói világkupával lezárult az olimpiai kvalifikáció, a legutóbbi Európa-bajnokság 13 győztese közül 11 itt lesz Budapesten is. Műugrásban ugyanis évente tartanak kontinenstornát, legalábbis Európában, így a páros évi össz-Eb-ken túl, a páratlan években is találkoznak. A legutóbbi kijevi összecsapások közül talán a legérdekesebb a sportág ikonjának számító brit Thomas Daily és a fiatal ukrán Oleksii Sereda.
A még mindig csak 15 éves ugró két éve hazai pályán verte meg brit ellenfelét, és lett Európa-bajnok. Ezzel ő lett a legfiatalabb a sportág történetében, éppen a kijevi ezüstérmest előzte meg ebben a tekintetben.
Egyébként az egész ukrán csapat fiatal: 10 méteres vegyes szinkronugrásban például egy 14 és egy 16 éves versenyző indul.
Az ukránok mellett – vagy inkább előtt – a torna legnagyobb favoritja azonban mégis az orosz csapat, amely a legutóbbi két kontinensviadalon, Glasgowban és Kijevben összesen 11 aranyérmet hozott. De ugyanúgy számolni kell a brit és a német csapattal is. Előbbi a hazai rendezésű Eb-n szorosan az oroszok mögött zárt, az utóbbiak között pedig még mindig ott van – méghozzá valós esélyekkel – Patrick Hausding. A 32 éves, 15-szörös Európa-bajnok műugrónak egyedül az olimpiai arany nem jött össze. És mivel a múltheti világkupán Timo Barthellel 10 méteren egy helyezéssel lemaradtak Tokióról, Budapest lesz egy páratlan sportpályafutás végállomása.

2019 Sereda

Fotó: Imago

Ezen felül érdemes lesz még figyelni a feltörekvő svájci csapatra, a holland Inge Jansensre és Celine van Duijnre akár együtt, akár külön-külön, illetve az olasz színekben induló Bátki Noémire. A magyar csapat a többségében 16-17 éves női szakágra és a különítmény legidősebb tagjaként jelenlévő 1995-ös születésű Bóta Botondra épül. Az események teljesen befedik az egész jövő hetet: hétfőn a csapatversennyel indul, és vasárnap a férfi 10 m toronyugrás döntőjével zárul. A leglátványosabb, férfi 10 méteres szinkronugrás döntője csütörtök este lesz.

Orosz-spanyol háború a víz alatt

Noha laikusként úgy gondoljuk, az egész víz alatt marad, a pontozóbíróknak talán még a víz felszínén egyensúlyozó kamera sem kell ahhoz, hogy kiosszák az érmeket a jövő heti műúszó, közkedveltebb nevén szinkronúszó versenyeken. A műugróknál még nagyobb orosz fölény tapasztalható ennél a sportágnál, hiszen az elmúlt két Európa-bajnokságon kiosztott 18 aranyéremből 16 Oroszországba került. A maradék kettő csak azért nem, mert nem indultak a csapat kombinációs versenyeken, így ezeken Ukrajna nyerte meg 2. és 3. Eb-aranyérmét. Hasonló orosz nyomás várható most is, egyesben és párosban az elmúlt években mindent megnyerő Svetlana Romashina indul Svetlana Kolesnichenkóval, mindkét számban ő az abszolút esélyes. Vegyespárosban pedig nem sokkal a versenyszám néhány évvel ezelőtti bevezetése után megtalálták a megfelelő férfi indulót, Aleksandr Maltsevet, aki Budapesten is elviheti a két aranyat, más és más partnerrel a szabad- és a technikai gyakorlatban.
A kihívás Spanyolországból jöhet. A még mindig csak 30 éves Ona Carbonell 23 világbajnoki érmével minden idők legsikeresebb női vizes sportolója, aki gyeremeke tavalyi születése után tér most vissza. Az tény, hogy számos érme közül „csak” egyetlen arany, de a spanyol versenyző visszatérése mindenképpen érdekes esemény. A helyezések ezen a versenyen viszont talán kevésbé fontosak, mint a szükséges pároknak és csapatoknak felkészülni a júniusi barcelonai kvalifikációs tornára. Ott még kiadó néhány hely Tokióba.
A versenyeken már hétfőn érmeket osztanak (női páros technikai és vegyespáros technikai), a legjobb rész, vagyis a Highlight és a gála szombaton látható.

Az első hét magyar esélye Budakalászon

Szerdán-csütörtökön és szombat-vasárnap zajlik a torna legfiatalabb, mindössze 32 éve programon lévő sportága. A budakalászi Lupa-tónál 7 aranyérmet adnak át: 5, 10 és 25 km-en férfiaknak és nőknek, illetve vegyes csapatban. Noha az éremtáblázatot Olaszország vezeti Németország és Oroszország előtt, az elmúlt néhány világverseny feltörekvői – Hollandia, Franciaország és Magyarország – ezúttal is jelentősen beleszólhat az éremosztásba.
A miénknél Rasovszky Kristóf, a 2018-as torna 5 és 25 kilométeres győztese számít a jövő hét egyik legfőbb esélyesének.
Az egyébként is erős száma, a szerdai 5 kilométer mellett azonban a leghosszabb távon nem indul, helyette az olimpiai 10 km-en ugrik vízbe. Itt lesz azonban a legsűrűbb a mezőny, ezzel a csütörtök 14 órai versenyszám lehet a jövő hét csúcspontja, amolyan főpróbája a tokiói versenyszámnak. A címvédő holland Ferry Weertman szeretne ismételni, ahogy a 2019-es világbajnok német Florian Wellbrock is. De nem szabad leírni Giorgio Paltrinierit sem. Az olasz Rio olimpiai bajnoka volt 1500 méteren, ahogy 2015-ben Kazanban és 2017-ben Budapesten is nyerni tudott. A tekintélyes medencés múlt után a szabadba vágyott, ahol 4x5 km váltóban már van egy ezüstérme Gwangjuból.
A nőknél 5 és 10 km-en is abszolút favorit a holland Sharon van Rouwendaal, különösen öt és 10 kilométeren. Akad azért néhány kihívója, például a német trió: Leonie Beck, Finnia Wunram és Lena Boy, olaszok és franciák vagy a hazai tóban úszó Olasz Anna.
Olympic Games
Ezüstérmet szerzett Rasovszky Kristóf nyíltvízi úszásban
04/08/2021 23:29
European Championships
Rasovszkynak 10 kilométeren sem jött össze az Eb-érem
13/05/2021 15:11