Újabb kettős magyar döntő vár ránk vasárnap az úszó Eb utolsó napján. A 200 és az 50 pillangó pillangó győztese, azaz Milák Kristóf és Szabó Szebasztián is ott lesz a 100 m fináléjában. A szombati elődöntők után kérdeztük őket az esélyekről.

Milák Kristóf Európa-bajnoki csúccsal az első, Szabó Szebasztián pedig a hatodik helyen jutott a 100 méteres pillangóúszás vasárnapi döntőjébe. Milák századra pontosan a négy évvel ezelőtt ugyanitt úszott 50,62-vel ért célba, ami egyben junior világcsúcs.
Ez elégnek tűnik a holnapi döntőre. Te hogyan látod? kérdeztük a 200 m Európa-bajnokát.
Úszás
Milák a párizsi olimpiáig a Honvédban készül
12/10/2021 15:53
Még nem tudom, milyen állapotban vannak a többiek. Remélem, jóban, és lesz valaki, aki majd húz előre. De ebben az időben azért van még: a fordulónál és a végén is rosszul jött ki a fal, mindkettőt elrontottam. Remélem, hogy a döntőre sikerül kijavítani ezeket az elemeket.
Milyen idő kell ahhoz, hogy az Európán kívüliekkel, leginkább Caeleb Dressellel fel tudd venni a versenyt?
50,47-et úsztam a magyar bajnokságon, de mivel ő tartja a világcsúcsot 49,50-nel, mindenféleképpen 50 másodperc alá kellene menni.
Lehetségesnek látod ezt az olimpiáig?
Felkészülés közben vagyunk, van még előttünk szűk két hónap. Nagyon bízom benne, hogy tudunk úgy haladni, hogy egy ilyen időt tudjak úszni a 100 méteres pillangóúszás olimpiai döntőjében.

Milák Kristóf

Fotó: AFP

Döntőbe jutott Szabó Szebasztián is, aki pénteken az 50 m aranyérmét szerezte a Duna Arénában. A 2019 óta magyar színekben úszó, korábban szerb válogatott Szabó az előfutamok után az ötödik legjobb idővel jutott az elődöntőbe. Ott 19 századot tudott javítani, azonban így is a hatodik helyen jutott a döntőbe. Arról kérdeztük, mire lesz ez elég a fináléban.
Erre az Eb-re már eleve úgy jöttünk, hogy tudtam: nem fogom a legjobb időmet úszni 100-on. A reggeli előfutam mégis nagyon jól ment, szerintem jól haladunk. Annak is örülök, hogy délután tudtam javítani két tizedet. Ha holnap még ennyi lejön belőle, én boldog leszek.
Mit lehet tenni ezért?
Az utolsó 15 méter eléggé csípett. Azon még lehet dolgozni.
A tegnapi 50 m győzelem után eltelt nagyjából 24 óra. Mi történt ezalatt? Gondolom, sok köszöntést és gratulációt kaptál...
Valóban, ennek ellenére korán kellett lefeküdni, jó időt akartam ma úszni. Az olimpia miatt sokkal fontosabb a 100 m, 50 m-en nem rendeznek versenyt. Holnap még jön a 100 m döntő, de utána – ha lesz idő -, remélem, megünnepeljük.

Szabó Szebasztián

Fotó: AFP

Úszás
Újabb négy magyar érem a budapesti úszó világkupán
09/10/2021 18:47
Úszás
Cseh Lászlót elbúcsúztatták, Milák Kristóf országos csúcsot úszott a budapesti világkupán
08/10/2021 19:45