Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Majdnem visszavonult az Európa-bajnokság első magyar érmese

Nagy Benjámin

Publikálva 13/05/2021 - 20:06 GMT+2

Olasz Anna története és sikere a hazai rendezésű Eb eddigi egyik, ha nem a legnagyobb sztorija.

Olasz Anna (Fotó: MTI)

Fotó: Other Agency

A nagy visszatérő!

Ezzel a kifejezéssel is lehetne illetni Olasz Annát, aki csütörtökön ezüstérmes lett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében a Lupa-tavon.
Mint arról már beszámoltunk, a 27 éves szegedi úszó sokáig vezetett, majd a hajrában óriási csatában kapott ki az olimpiai bajnok, egyben címvédő, a szerdán 5 kilométeren is nyerő holland Sharon van Rouwendaaltól.
Az Eb-ezüst azonban arannyal ér fel – nem csupán amiatt, mert eddig 25 kilométerről volt világ- és Európa-bajnoki érme, és most az olimpiai számában is a kontinens elitjébe került, hanem azért is, mert nehéz éveken, sok mélyponton van túl.
Erről és az érzéseiről ő maga nyilatkozott a Magyar Úszó Szövetségnek.
„Hat évet vártam erre... De hát jó munkához idő kell. Nagyon furcsa belegondolni, hogy amióta nyíltvízen úszom, azaz 2011 óta, tíz kilométeren ez az első felnőtt érmem világversenyen. Ez tényleg hosszú szülés volt, az utolsó dobogó, azaz a kazanyi világbajnokság óta nagyon sok hullámvölgyem volt, ennek ellenére megmaradt az úszás szeretete. Mindig tudtam, hogy mire vagyok képes, csak a versenyen soha nem jött ki a lépés, mert nem hittem magamban, és így sohasem tudtam úgy teljesíteni, ami méltó volt az edzésmunkámhoz.
Nagyon örülök, hogy most végre sikerült bevállalnom mindent, amit kellett. Ettől még, ha 2017-ben nem itthon rendezik a vébét, alighanem abbahagyom az úszást – aztán viszont belekerültem egy olyan mókuskerékbe, hogy edzettem, de a versenyeken rendre jöttek a csalódások, de ezt nem akartam elfogadni, és mentem tovább. Aztán a tavalyi évben valahogy sikerült megtisztulnom, megszabadulni a rossz gondolatoktól, azaz talán furcsán hangzik, de nekem szükségem volt erre a covidos időszakra.
Most volt egy taktika, amit végig akartam csinálni – igaz, az nem volt része, hogy az elején az élre állok, de a lényeg, hogy bírtam, hittem végig. Amikor láttam, hogy Sharonra rá tudok, tudunk menni, az óriási lökést adott. Azt nem állítom, hogy az utolsó ezer méter nem telt rémesen lassan – igaz, az utolsó ötvenen azt is éreztem, hogy akármilyen közel vagyok, Sharont nem nagyon lehet megfogni, ő a medencében is klasszis, én meg pláne nem a sebességemről vagyok híres, de most nem akarok ezen gondolkodni, csak örülni ennek az éremnek!”
Ami a 10 kilométeres számot illeti, május végén a portugáliai Setúbalban rendeznek olimpiai kvalifikációs versenyt, Olasz ott harcolhatja ki a tokiói részvételt. Ha ott is úgy szerepel, mint most tette, kétségünk sem lehet afelől, hogy láthatjuk őt nyáron Japánban.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés