Apró rövidhír érkezett június elején az egykori amerikai úszó, Amy van Dyken kapcsán. Az akkori quad-baleset gyorsjelentése már sejtette, hogy nagy a baj, amely később sajnos beigazolódott. A hatszoros olimpiai bajnok ugyanis a szerencsétlen arizonai bukás következményeként deréktól lefelé megbénult.
A 41 éves - az esetkor bukósisakot nem viselő - ex-sportoló azóta túl van a traumán, saját tragédiáját pedig nem átokként - hanem igazi példaképhez méltó módon - egyfajta feladatként fogja fel."Elfogadtam azt, ami velem történt. Minden újabb nap egy áldás. Akár meg is halhattam volna" - írja sugárzó optimizmussal a Denver Broncos egykori punterének, Tom Rouennek a felesége. A sportolónak minden nap erős fájdalmakkal és a fizikoterápia megpróbáltatásával kell megküzdenie. „Vannak rossz napjaim, olyankor állandóan tweeteket küldök” – mondja, majd hozzáteszi: „Olyan ez, mint egy újjászületés, de mindenen felül lehet kerekedni, ha pozitívan állunk az élethez.”
Úszás
A nőgyűlölő perverzek miatt Maddie Groves visszalépett az olimpiától
11/06/2021 15:07
Amy van Dyken az atlantai olimpia ünnepelt sztárja, legeredményesebb versenyzője volt, egyben az első amerikai sportolónő, aki egyazon olimpián négy aranyérmet (50 gyors, 100 pillangó + két váltó) is szerzett. A gyűjtemény Sydneyben további két váltóban szerzett olimpiai bajnoki címmel bővült.
Van Dyken ma már viccelődni is tud saját sorsával: „A legjobb kerekesszéket veszem meg magamnak és új frizurát is csináltatok hozzá. Olyat, amelyik a legjobban illik az új székemhez”, de citálhatunk egy másik idézetet is tőle: "Nem adom fel. Végigcsinálom a rehabilitációt, augusztusban újra járni akarok." Avagy egy olimpiai bajnok a bajban is különlegesen, emberfeletti energiákkal viselkedik. Vélhetően ez a karakter emelte őt annak idején is jóval az átlag fölé. Inspirációra vágyóknak a fenti angol nyelvű videó megnézése kötelező!
.
vows to walk again after ATV accident. Wish her luck!
— 12News (@12News)
Úszás
Újabb olimpiai bajnok úszó jelentette be a visszavonulását
11/06/2021 13:51
Úszás
Szenzációs úszás a magyar lánytól: megdőlt Egerszegi 1987-es csúcsa
07/06/2021 19:02